Zoran Bognar Albedo – Albedó

Zoran Bognar Vukovar 30. januar 1965. –

Albedo Postavimo stvari ovako: bio je to samo raskorak naših senki, jedna moguća istina o nemogućnosti komunikacije, intriga neumornog Mefistofelesa… O tajanstvena dino, pesmo Kaira, reci mi šta je to što ot(k)upljuje svu tvoju pažnju; otkrij mi na kojem jeziku sanjaš, na kojem vodiš ljubav… Albedo je jedini jezik koji priznajem, jezik kojim govorim, pismo kojim pišem, vazduh koji dišem, knjiga koju čitam… Albedo je esperanto! Albedo… kao libido, kao stampedo! On budi grešnika u svecu i pronalazi svetlost u boji… Stoga, ne odriči se svoga anđela čuvara, ne predstavlja on ni kamen oko vrata, ni kamen spoticanja, ni zloćudnog jahača tvoje senke… I ne zaboravi: jedini pravi bol je kad izgubiš ono do čega ti je najviše stalo! O Pesmo moja, ti si moje raspeće, moj Zen koan, moj kokain koji neumitno ubija ali kojem se neprestano vraćam da ga probam ponovo i ponovo… I kako sada odustati od svega, sjediniti se s Ništavilom, zaboraviti molitvu šume, kad toliko si me opustila i podigla do visoravni albatrosa, do četvrte ravni, da sam čak zaboravio i po vodi da hodam… Beograd, 2001.

Albedó Állítsuk be így a dolgokat: ez csak árnyékunk ellentmondása volt, egy lehetséges igazság a gondolat-csere lehetetlenségéről, a  rendületlen Mefisztofelész fondorlata... Ó, titokzatos dino, Kairó dala, mondd, mi az, ami figyelmedet annyira leköti; áruld el, milyen nyelven álmodsz, szeretkezel... Albedó az általam egyetlen elismert nyelv, nyelv, amelyen beszélek, írás, amelyen írok, levegő, amelyet magamba szívok, könyv, amelyet olvasok... Albedó eszperantó! Albedó...mint libidó, mint stampedó*! Szentben a bűnös-ébresztő, színben a fény-felfedező... Ezért őrangyalodat ne tagadd meg, ő nyakad körül nem a kő megtestesítője, sem a botlás köve, sem árnyékod gonosz lovasa... És ne feledd: egyetlen igazi fájdalom az, amikor a számodra legkedvesebb valamit veszíted! Ó, Költeményem, feszületem vagy, Zen koanom, kokainom, tudom, kérlelhetetlenül öl, de mindig visszatérek hozzá, hogy újra és újra kóstoljam... És most hogyan mindenről lemondani, az Enyészettel egyesülni, az erdők fohászát elfeledni, mikor annyira kifosztottál és az albatrosz fennsíkjára, a negyedik síkra emeltél, hogy még vízen járni is elfeledtem... Belgrád, 2001. *stampedó – csordavágta Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://www.zoranbognar.com/pesme