Miodrag
Pavlović
Novi
Sad 28. novembar 1928.- Tuttlingen
17. avgust 2014.
|
Bogumilska pesma
Traže moju
glavu.
Sve što na glavu liči bacaju po livadama na hrpe i noću gaze konjima. Zemlji otvaraju okna te vade srebrnu rudu što glavi proročkoj slična je, pa je obese o hrastovo granje. I oblake kad ljudski pokažu lik čakljama svlače i kopljima bodu. Traže moju glavu a nisu ni čuli moju reč. Kao guja bez otrova u glavi po gudurama ležim nemoćan da svoju kožu promenim. O kneževi pijani što me sa bedema vrebate zar mislite: neće moj govor dalje od lokve moje krvi? Zemlji sam blizak, ona bolje pamti reči no krv; u nedra ću joj kazati, zagrljen sa zovama, sve što o ljubavi znam. Mali je vaš mač da čitavoj zemlji glavu poseče. |
Bogumil költemény
Fejemre vadásznak.
Mindent, ami fejre hasonlít,
a mezőkön halomra dobálják
és éjjel lovakkal tiporják.
A földben aknákat vájnak,
próféta-fejhez hasonló
ezüst-ércet hoznak a felszínre,
majd tölgy-ágra akasztják.
És az ember-formájú felhőket is
csáklyával vetkőztetik, lándzsával
szurkálják.
Fejemre vadásznak,
Ám egyetlen szavamat sem
hallották.
Fejében méreg-nélküli,
bőrét lecserélni képtelen kígyóként
fekszem a szakadékban.
Ó részeg hercegek,
Ti, akik várfalakról leselkedtek
rám,
azt hiszitek: beszédem
vértócsámtól tovább nem terjed?
Rokonom a föld,
a vértől jobban emlékszik az
elmondottra;
ölében, bodzával körülölelve árulom el azt,
amit a szerelemről tudok.
Kicsiny a kardotok ahhoz,
hogy a földet lefejezzétek.
Fordította: Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése