Turczi István Tata 1957. október 17. –
Népdal
Gondolj el valamit, ami jólesik. Mondd: asszonyod fürdik
a
tóban. Ismételd meg: fürdik a tóban. Illessz hozzá tájat:
opálos, tagolatlan derengésből
sződd újra alakját. Bízd
magad a csöndre, és nagyon figyelj. Láthatod: ahogy
hosszú vizes haját előre-hátra dobja, megremeg a föld.
Szél
fésüli, víz a tükre. Meghitt füvek beillatozzák. Fenyők
vigyázzák méltóságát.
Felhők
utánozzák mozdulatait.
Madárraj dícséri,
miközben pillantásod aranypora
messziről hull rá. Az est csak
egy borzongás szemhéjad
alatt. Csípőt, hasat, kebleket, végtelen megtérések helyeit
világítja be a tűlevelekről aláhulló nedves fény. Kitartó
szitakötők surrannak bőre és emléke közé. Tedd meghitté:
kezedben lebbenjen
rétpuhaságú törülköző. Már kész a
rajz; ujjaid, e fázékony madarak, hozzárepülhetnek végre,
mielőtt elfödi előled a gyorsan leszálló éj-paraván.
Forrás:
Narodna pesma
Zamisli nešto što ti uistinu prija. Reci: moja žena u jezeru se
kupa. Ponovi: u jezeru
se kupa. Uz
to i pejzaž podesi:
njen lik ponovo iz bistrog, neraščlanjenog svitanja sazdaj.
Predaj se tišini
i netremice pazi. Osetićeš: kako prekrasnu,
Dugu, mokru
kosu napred nazad baca zemlja zadrhti. Vetar
je češalj
a ogledalo voda. Miris prisne trave ju optoči.
Njeno
dostojanstvo
četinari čuvaju.
Pokrete oblaci oponašaju.
Jato ptica ju hvali dok zlatan prah tvog
pogleda na nju
izdaleka
pada. Veče je tek drhtaj ispod tvojih očnih kapaka.
Bedro,
trbuh, dojke, mesta beskrajnih pokajanja
sa četinjara
oslobođena
vlažna svetlost osvetljava. Između njene kože i
uspomena istrajni vilin konjici se provlače. Učini prisnom:
neka poput livade mek peškir zaleprša u tvojoj ruci. Crtež je
već gotov; tvoji
prsti, te zimogrozne ptice, pre no što nju
pravan
noći ne sakrije, konačno mogu na nju sleteti.
Prevod: Fehér Illés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése