Jász Attila Valahol Boszniában. Utinaplórészletek – Negde u Bosni. Detalji putopisa

Jász Attila Szőny, 1966. március 26. –

VALAHOL BOSZNIÁBAN. UTINAPLÓRÉSZLETEK

Avagy Fausztina K. zarándoklata Andrea nővérrel

[FÉNYRÁCS. Szufihaiku]

Az ablakon lustán bevetődő őszi napfény

            fényrácsot rajzol a mecset padlójának

                        kopott imaszőnyegére.

 (Banja Luka)

[KONKRÉT HELY. Levéltervezet Csontvárynak]

Azt hiszem, megtaláltam az egészen konkrét helyet, egy reprodukció segítségével,

ahonnan a képet festetted. Akár egy képeslap, csak szebb, mint a jó művek mindig.

Azóta a vízesés tetején, egészen a szélén, középen nőtt egy fiatal, sudár fa.

Alatta, mellette zuhog, csak zuhog a víz folyamatosan. Lefotóztam telefonnal, pedig

nem szoktam, gondoltam, ez tetszene neked is. Talán a víz vagy az élet erejéről,

energiájáról szól, amiben mindig is hittél, azt hiszem.

(Jajce, 2017. június vége-2019. szeptember közepe)

[VASÁRNAP ESTE. Fordításproblémák]

Hogy kerül Dante a Vrbas partjára? Vergíliusz félrevezette.

Most már mindegy, maradnak, várnak a Studenacban*.

Amíg folyni látszik a folyó, a két part között.

Addig is jól elkomédiáznak.

*Étterem a folyó partján Banja Lukánál

[A HIDON TÚL. A másik hely]

Nem változik semmi. A mutatványosok, a hídról pénzért leugró alakok több száz éve

ugyanazok, ebből keresik a kenyerüket. A turisták pedig mindig fizetnek egy kis

látványosságért, fotózzák őket, aztán mennek tovább, újabb látványosságok ígérete

felé. A vendéglősök évszázadok óta jól megélnek a turistákból, a turisták is élnek

és halnak. A helyért. Csontváry pedig abbahagyta a festést, megunta ezt az örök kör-

forgást. Még egyszer nem festi meg a hidat, nehogy lerombolják megint.

Csak néz inkább

a hídon túlra.

(Mosztár, 2019. szept. közepe)

[MÚLTIDÉZŐ. Helyzethaiku]

Tehenek az autóúton mindkét sávban, lassan, komótosan.

           Néha egy-egy bokor, szétlőtt, elhagyott ház,

                       csak a falak állnak, és közöttük egy lépcső. A semmibe.

[EMBERI LÁB. Zarándokének]

Zarándokok meztelen talpai által koptatott köveken át

a sötét éjszakában. Egyedül mindenkivel. Fákkal, bokrokkal.

Följutni a Jelenések hegyére sziklákon botladozva

a fehérruhás, életet és alázatot sugárzó Mária-szoborhoz.

Egyedül a lába emberi, a szobrász elméretezte, vagy

jelezni akart a zarándokoknak, még neki is szüksége van rá.

                                                            (Medjugorje)

[ROTHKOTENGER. Szürkehaiku]

Hányféle szürke sávot, köd- és vízcsíkot tud produkálni

            egy őszi viharelő a még nyugodt tengeren? Ilyet csak

                        Mark Rothko legjobb vásznain láthatsz, barátom.

                                                              (Dubrovnik)

[VALAHOL BOSZNIÁBAN. Őserdő Európában]

Felhőfoszlányok beszorulva a fák közé, lebegve a hegyek

tetején. Eső szitál, vagy köd, hegy és felhő egybemosódik.

A halvány kontúrt a szürke semmiben átsüti a lemenő Nap

vérvöröslő fénye. Csütörtökök délután, valahol Boszniában.

[TEMETŐVEL SZEMBEN. Emlékezéshaiku]

Temetővel szemben lakni, domboldallal, ablakkal

            az örökkévalóságra nézni. Az ostrom alatt elesett bosnyákok

                        sok száz fehér oszlopát látni. Reggel, délben, este. Emlékezni.

                                                               (Szarajevó)

[FONTOS. Annak tűnik]

Odafelé még nézelődsz össze-vissza, figyeled a jeleket. Madarakat a leállósávban, őzeket a kerítés mentén, a túl szabályosan ültetett fákat, bokrok rikító lombozatát.

Mind üzennek valamit éppen, amit meg kéne fejteni. De hazafelé már, az út végén, fáradtan, elgyötörten csak az tűnik fontosnak, ami egyértelmű jel. Vagy annak tűnik.

Forrás: a szerző

NEGDE U BOSNI. DETALJI PUTOPISA

Ili hodočašće Faustine K. sa sestrom Andrea

[REŠETKA OD SVETLA. Sufihaiku]

Preko prozora upali tromi jesenski zraci sunca

            na trošan ćilim za molitvu na podu džamije

                        rešetku od svetla crtaju.

(Banja Luka)

[ODREĐENO MESTO. Plan pisma Čontvariju*]

Verujem da sam pomoću jedne reprodukcije našao ono određeno mesto

odakle si sliku slikao. Kao da je razglednica ali je lepša, kao uvek dobra ostvarenja.

Od onda na vrhu vodopada, na rubu, u sredini jedno mlado, vitko drvo izraslo.

Ispod, pored drveta pljušti, voda neprestano pljušti. Fotografiju sa telefonom sam pravio

iako to obično ne radim, pomislio, to bi se i tebi sviđalo. Možda o snazi, energiji

vode ili života priča u čemu si, verujem, oduvek verovao,

(Jajce, krajem juna 2017, - sredina septembra 2019.)

*Jedna od najpoznatijih slika slavnog mađarskog slikara K. T. Čontvari-ja (Csontváry Kosztka Tivadar 1853 – 1919.) je vodopad Plive kod Jajca.

[NEDELJA UVEČE. Problemi oko prevoda]

Kako stiže Dante na obalu Vrbasa? Vergil ga je obmanuo.

Sad je već svejedno, ostaju, u Studencu* čekaju.

Dok izgleda tako da reka teče, između dve obale,

Dotle dobro se zabavljaju.

*Restoran na obali Vrbasa kod Banja Luke.

[IZA MOSTA. Druga tačka]

Ništa se ne menja. Lakrdijaši, prilike koji za novac sa mosta skaču stotinama godina

su isti, svakodnevni hleb tako zarađuju. A turisti pak zbog nekakve čarolije uvek

plaćaju, fotografišu ih i dalje koračaju, prema obećanim novim čarolijama.

Gostioničari stotinama godina od turista dobro zarađuju, i turisti žive

i umiru. Zbog mesta. A Čontvari je slikanje ostavio, dosadilo mu je to večno

kruženje. Most još jednom neće naslikati da ne bi ponovo srušili.

Rađe samo gleda

preko mosta.

                                                             (Mostar, sredina septembra 2019.)

[PRIZIV PROŠLOSTI. Haiku stanje]

Na autocesti su krave, na obe trake, polako, komotno.

            Tu i tamo po jedan žbun, razvaljena, napuštena kuća,

                        tek zidovi stoje i između zidova stepenica. U ništa.

[LJUDSKA NOGA. Pesma poklonika]

U duboku noć preko golim tabanima poklonika

habanih kamena. Sam sa svima. Sa drvećem, žbunovima.

Na stenama spotičući na brdo Vizija stići

do belo obučene statue Marije šta život i poniznost zrači.

Jedino su joj noge ljudske, kipar ih je preuveličao ili

je poklonicima hteo poručiti, čak i njoj su potrebne.

                                                            (Međugorje)

[MORE ROTKOA. Haiku sivila]

Koliko vrsta pruga, traka magle i vode može stvoriti

            na još mirnom moru vreme pred vihorom u jesen? Tako nešto

                        prijatelju, samo na najboljim platnima Marka Rotkoa možeš videti.

                                                             (Dubrovnik)

[NEGDE U BOSNI. Prašuma u Evropi]

Između drveća stisnuti poderani komadi oblaka na vrhu brda

lebde. Kiša rominja, ili magla, brdo i oblak se stapaju.

U sivom ništa bled obris kao krv crvena svetlost zalazećeg Sunca

prosvetli. Četvrtak popodne, negde u Bosni.

[NASUPROT GROBLJU. Haiku sećanja]

Nasuprot groblju stanovati, padinom brežuljka, prozorom

             večnost gledati. Stotine belih stubova tokom opsade

                        poginulih Bošnjaka se vide. Ujutro, u podne, uveče. Sećati se.

                                                             (Sarajevo)

[VAŽNO JE. Bar se tako čini]

Dok ideš još na sve strane gledaš, znakove promatraš. Ptice tokom sletanja, srne pored ograda, previše pravilno sađene drva. Razgranate krošnje žbunje.

Švi nešto poručuju što bi odgonetnuti trebalo. Ali već prema doma, na kraju puta, umorno, jscrpljeno važnim samo jednoznačan znak se čini. Bar se tako čini.

Prevod: Fehér Illés