Zoran Bognar Uzbuna spoznaje – Felismerés-riadó

Zoran Bognar Vukovar 30. januar 1965. –

Uzbuna spoznaje Kada shvatiš da sve ono  što stoji između tebe i potpune  propasti može da stane  u jedan jedini konzervirani osmeh priređen na ironičan način potrpaćeš sve najdraže stvari u crnu  aktovku i sa kišnim mantilom pod rukom odlučićeš da staneš pod slapove  javnih toaleta. Ali pre nego što kreneš, proverićeš još jednom da li si uzeo sve što ti treba i poslednji bačeni pogled preko svoje verne sobe zaustavićeš na polici s knjigama gledajući u oči sve te stare dobre prijatelje predvođene Frojdom, Fromom, Sartrom, Borhesom... OČEKIVAĆEŠ DA TI POKLONE SNAGU SVOJIH GLAVNIH JUNAKA, ali  podsvest će ti reći da je očekivanje beznadežno. Shvatićeš da sve što  ostavljaš  to  je  zagađeni vazduh, nepravilna ishrana, ljudsko društvo i sunčeva svetlost (odricanja i nisu baš velika) i odlučno ćeš zgrabiti kvaku umrtvljenih vrata. Istrčaćeš iz stana brzinom svetlosti uopšte ne gledajući u retrovizor melanholije. Trčaćeš... trčaćeš utabanom stazom, ali noge će ti postajati sve teže i teže i osećaćeš kako te stežu lanci iznenadnih odluka. Zarobljen si horizontom. Crni oblaci vodokotlića užasno su gladni i njihovi želuci reže poput razdraženih pasa. Lomićeš se u sebi da li da se vratiš, ali nećeš imati razloga. Lešinari će se već pobrinuti da završe ono što su kojoti započeli...

Felismerés-riadó Ha megérted, minden, ami közted és a teljes pusztulás között van egyetlen ironikusan képzett tartósított mosolyba elfér, legkedvesebb dolgaidat fekete aktatáskába gyömöszölöd és hónod alatt esőköpennyel elhatározod, a nyilvános vécé zuhataga alá állsz. De még indulás előtt még egyszer ellenőrzöd, magadhoz vettél-e minden szükségeset és hű szobádra vetett utolsó pillantásod a könyvespolcon régi barátaiddal, Freuddal, Frommal, Sartreval, Borgesszal szembenézve áll meg… ELVÁROD FŐHŐSEIK EREJÉVEL AJÁNDÉKOZZANAK MEG, de tudatalattid súgja, reménytelen az elvárás. Megérted, amit magad mögött hagysz, az a szennyezett levegő, a helytelen étrend, az emberek társasága és a napfény (nem is oly nagy lemondás-sorozat) és határozottan ragadod meg a béna ajtó kilincsét. Fénysebességgel rohansz ki a lakásból, a búbánat visszapillantó tükrébe nem nézel. Szaladsz… a kitaposott úton szaladsz, de lábaid egyre nehezebbek és nehezebbek és a sorozatos váratlan döntések szorítását érzed. A láthatár foglya vagy. A víztartály fekete felhői farkaséhesek, gyomruk veszett kutyaként morog. A visszatérés gondolata gyötör, de visszatérned nincs miért. A dögmadarak majd gondoskodnak arról, hogy befejezzék azt, amit a prérifarkasok elkezdtek… Fordította: Fehér Illés

Izvor: Zoran Bognar: Srbijo, mogu li da budem tvoj sin Balkanski Književni Glasnik Beograd 2019. str. 18-19.