Turczi
István Tata 1957. október 17. –
Anatevka
látjátok
örökös remény hiába növeszt
ablakunk üvegén jégvirágot
indulni indulni kell
bedeszkázott tekintetek
ölelésre görbülõ kézfogások
már a búcsúzás is érvényét veszti
a Könyvbõl idézünk lázas sorokat
elszabadult régi dallamokat
sodor egyre a szél
sebek feltépett felhőrongyai amott
tõbõl lemetszett hajfonatok közt
gubancolódik a táj
templomtalan idegen városok mentén
csak a félelem szűnni nem akaró
harangjátékai
mind elhagyjuk egyszer az otthonunkat
|
Anatevka
vidite
večna
nada na staklu
našeg
prozora ledene šare zalud gaji
krenuti krenuti
treba
zabravljeni
pogledi
na
zagrljaj spremna rukovanja
vrednost
već i sam oproštaj gubi
nadahnute
redove oslobođene stare
melodije
iz Knjige citiramo
nosi
nosi vetar
tamo
pak između odsečenih pletenica
su
krpe oblaka pocepanih rana
pejzaž
se zamršiva
na
rubovima stranih gradova bez kapela
samo
neprekidna igra zvonika
straha
svoje
domove svi jednom napustimo
Prevod:
Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése