Gergely Tamás
Brassó 1952. augusztus 19. –
Vadmalac meg az
eső
Esett. Azaz szemerkélt az eső. Vadmalac nem húzódott be
az odújába, inkább hagyta, hogy ázzék kint a bundája.
"Úgyis el vagyunk kényeztetve. El vagyunk
kényelmesedve, meleg víz, központi fűtés", gondolta.
Hűvös szél fújt, az sem zavarta. Az esőcseppeket meg
lerázta a hegyes fülével. Füléről. Akár egy macska. Vadmacska.
Jött a Komája, kérdezte az: – Mit csinálsz?
Na, erre mit válaszoljon?
– Ázom éppen.
Majd, hogy az őt jobban megértse, hozzátette:
– El vagyunk kényelmesedve.
|
Vepar i kiša
Padala
je. Bolje rečeno rominjala. Vepar u svoju jazbinu nije se povukao , pustio da mu
krzno vani kiša natopi.
„Ionako
smo razmaženi. Previše smo komotni, topla voda, centralno grejanje”, mislio
je.
Hladan
je bio vetar, ni to mu nije smetalo. A kapi kiše pak šiljatim ušima otresao.
Sa ušiju. Kao neka mačka. Divlja mačka.
Prišao
mu je Jaran i upitao: – Šta radiš?
No, na
to šta da odgovori?
–
Upravo kisnem.
I, da
ga bolje shvati, dodao.
–
Postali smo previše komotni.
Prevod:
Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése