Fabó Kinga
|
A kukkoló
Épp ráér és erre jár
Tetszem neki. Tetszenék, ha észrevenné. Figyelmeztetem. Tetszése kegyként reám háramol.
Nem tudtam, hogy női
kukkolók is vannak.
Pedig régóta ismerek egyet. De eddig még nem kukkolt meg.
Neki peep-showban a helye,
ahol kedvére élvezhet egyedül, tét nélkül.
A részvétel, a részvét
idegen tőle. Jó ő mások rovására maga, -élvezkedésére.
„Mert én olyan jó vagyok
ám:
még az Onkológián is jártam. Csak hogy lássam.”
Nézi, nézi, élvezi.
Élvezi, hogy nézheti. Élvezi, hogy élvezhet. És részt
vennie nem kell.
Kukkol drukkol nehogy észre vegyen valamit,
amit nem kéne.
A jóságot letudja egy óra alatt. Kiélvezi, szalad-szalad elvei
mentén magát, menteni.
A mentalitást ismerem: elvek, üres általánosok, koncentrációs
táborok. Beavatkozni?
Csak azt ne. Kivárja, míg mások nem avatkoznak be.
Nárcizmusa tócsájában
úszkál.
Jó nagy. Jókat lubickol. Ha más is jön, eliszkol.
Titkon élvez, gyűjtöget.
Most épp, férjeket gyűjt, be. Mert neki nincs, bitorolva
a másokét, birtokolja.
Lopakod- lopva, meri. Mint befőttet, elteszi.
Mélyhűtője kész
fagyasztott-férj gyűjtemény. Szüksége, más, férfire nincs,
mirelit nő, elégedett,
magától, ilyen kipihent. Egójával betölti be
tapasztja, a másét le
hengerli le apasztja.
Tolul, mint egy gőzhenger.
Tolul,
mint egy tank. Egy jó nagyot csönget. Jön. Kopog a cipő-sarka.
A könyveket, is szereti.
Jön, a példányért. Elteszi. Aztán átballag az ellen-
felemhez. Közel lakik.
Tőle is begyűjt egyet. A kezéből ki nem adna, semmit.
Ha egyszer meg-kaparint
valamit,
az az övé csak az övé, gyűjteménye, nő nődögél.
Tollait, tőlem gyűjti be.
Belelop, gyöngybetűibe. Gyöngysorrá fűz, gyorsan eltűz velem.
Visel vagyok, ékszere
van, uszoda-bérlete.
Énjében tocsog. Locs-pocs.
Beszél, beszél.
Egyfolytában
bombáz. Szavakkal ostromol.
Kóstol, énje kulcslyukán
kukucskál. Nyit a lyuk,
zár.
Beleámul, rá nem lát,
se egójára, se rám.
Szólnék volna? - Belém
fojtja.
Rá se ránt.
Nem kérdez. Nem reagál.
Én beszélek, ő unja.
Ha végre szóhoz jutok. De nem jutok.
Így ő beszél, én unom.
Bombáz énjével, letámad.
Elönt-eláraszt
a tócsa. Ha érdemes volna,
úsznék benne egyet. De
a medencéje tele.
Vele.
Voyeur-ködik:
énje fölött őrködik. Takarék-
lángon ég. Nem hevül. Nem
hevít.
Élteti a megszokott.
Inkább egy kokott!
A kokott adakozó.
Ő viszont jó. Nagyon jó.
Jó bő lére ereszti.
Kavargatja, keveri.
De nem tud mit, kezdeni
vele, elfő, a leve, beleve-
ri magát.
Fallosz-fokon áll.
Mint egy fakanál.
Kavar tovább, nem okul. Az
okkult
neki idegen. Megkukkol
most engem.
Máskor mást o-lyan mindegy.
|
Vrebačica
Baš je dokona, tu šećka,
Sviđam joj se.
Svidelo bi mi se kad bi primetila.
Opominjem ju.
Njeno sviđanje me prekriva.
Nisam znala da i vrebačice
postoje.
Mada jednu odavno
poznajem.
Ali do sada nije me
vrebala.
Njoj je mesto u pip-šou
gde po volji može da uživa,
sama, bez uloga.
Učešće, saučešće
strano joj je. Dobra je za
tuđi račun
te na vlastito uživanje.
„Jer ja sam tako dobra:
i na Onkologiji sam već
bila.
Samo da vidim.
”
Gledati, gledati, uživati.
Uživa da može da gleda.
Uživa da može da uživa. I
ne mora da učestvuje.
Vreba i navija da od onoga što bi trebala
ni slučajno
ništa ne primeti.
Dobrotu za tren oka otpiše.
Nauživa se i trči-trči duž svojih
principa da sebe spasi.
Mentalitet poznajem: principi, prazne
uopštenosti, koncentracioni
logori. Umešati se?
Samo to ne. Sačeka dok se drugi
ne umešaju.
U lokvi vlastitog narcizma pliva.
Dovoljno je velika. Brčka se.
Naiđe li neko, beži.
U potaji uživa, probira.
Upravo sad crve skuplja.
Jer ona ništa ne poseduje, posedujući
tuđe poseduje.
Prikradajući- krade.
Poput kompota, konzervira.
Njen zamrzivač je
zbirka zamrznutih muževa.
Drugi muškarac nije joj potrebna,
mirelit žena je, zadovoljna,
sama od sebe je tako odmorena.
Svojom egom tuđi ego
puni, nakrka,
satira,
slisti.
Nadire, poput parnog valjka. Nadire,
poput tenka. Besomučno zvoni. Stiže.
Potpetica lupeta.
I knjige voli.
Dolazi, po primerak. Sve spremi.
Pa kod moje suparnice
odlazi. U blizini stanuje.
Jednu i od nje uzima.
Iz ruku ništa ne
bi ispustila.
Ako jednom nešto
prigrabi,
isključivo njeno
je,
zbirka raste, polako
raste.
Pisaljke od mene
otima.
U svoj krasopis
me umeša.
U bisernu ogrlicu
me pretvara.
Nosa me, nakit
poseduje, najam
plivališta.
U vlastitom ja se
brčka. Brčkavica.
Priča, priča. Bez
prestanka
bombardira.
Rečima napada.
Kuša, preko ključaonice
ja
viri. Rupa se
otvara, zatvara.
Blene samo, ništa
ne opaža,
ni mene, ni
vlastito ja.
Bi li
progovorila? – Ne da.
Ne haje.
Ne pita. Ne
reagira.
Ja pričam, njoj
je dosadno.
Ako konačno mogu.
Ali ne mogu.
Tako ona priča,
meni je dosadno.
Svojom ego bombardira,
napada.
Lokva me
preplavi. Ako bi
vredno bilo
zaplivala bi. Ali
njen basen je
pun.
S njom.
Pravi se da je
voajer:
nad sobom
stražari. Jedva
gori. Ne oduševljava
se. Ne oduševljava.
U životu nju
navika održava.
Rekla bi da je
razvratna!
Razvratna je
darežljiva.
Ona pak je dobra.
Jako dobra.
Na dugo i na
široko brblja.
Meša i meša.
Ni to ne zna šta
bi
uradila, meša i
sama
sebe umeša.
Na falos-stepenu
stoji.
Baš kao kutlača.
Samo meša, pouku
ne izvuče. Tajne
su joj strane.
Sad
mene vreba.
Drgom prilikom
drugu, baš je svejedno.
Prevod: Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése