Böngészde - Pabirčalište - Gleaner

2020. február 22., szombat

Fabó Kinga A kukkoló – Vrebačica


Fabó Kinga

A kukkoló

Épp ráér és erre jár
Tetszem neki.
Tetszenék, ha észrevenné.
Figyelmeztetem.
Tetszése kegyként reám háramol.

Nem tudtam, hogy női kukkolók is vannak.
Pedig régóta ismerek egyet.
De eddig még nem kukkolt meg.

Neki peep-showban a helye,
ahol kedvére élvezhet
egyedül, tét nélkül.

A részvétel, a részvét
idegen tőle. Jó ő mások rovására
maga, -élvezkedésére.

„Mert én olyan jó vagyok ám:
még az Onkológián is jártam.
Csak hogy lássam.”

Nézi, nézi, élvezi.
Élvezi, hogy nézheti.
Élvezi, hogy élvezhet. És részt

vennie nem kell.
Kukkol drukkol nehogy észre
vegyen valamit,

amit nem kéne.
A jóságot letudja egy óra alatt.
Kiélvezi, szalad-szalad elvei

mentén magát, menteni.
A mentalitást ismerem: elvek, üres
általánosok, koncentrációs

táborok. Beavatkozni?
Csak azt ne. Kivárja, míg mások
nem avatkoznak be.

Nárcizmusa tócsájában úszkál.
Jó nagy. Jókat lubickol.
Ha más is jön, eliszkol.

Titkon élvez, gyűjtöget.
Most épp, férjeket gyűjt, be.
Mert neki nincs, bitorolva

a másokét, birtokolja.
Lopakod- lopva, meri.
Mint befőttet, elteszi.

Mélyhűtője kész
fagyasztott-férj gyűjtemény.
Szüksége, más, férfire nincs,

mirelit nő, elégedett,
magától, ilyen kipihent.
Egójával betölti be

tapasztja, a másét le
hengerli le
apasztja.

Tolul, mint egy gőzhenger. Tolul,
mint egy tank. Egy jó nagyot csönget. Jön.
Kopog a cipő-sarka.

A könyveket, is szereti.
Jön, a példányért. Elteszi.
Aztán átballag az ellen-

felemhez. Közel lakik.
Tőle is begyűjt egyet.
A kezéből ki nem adna, semmit.

Ha egyszer meg-kaparint valamit,
az az övé csak az övé,
gyűjteménye, nő nődögél.

Tollait, tőlem gyűjti be.
Belelop, gyöngybetűibe.
Gyöngysorrá fűz, gyorsan eltűz velem.

Visel vagyok, ékszere
van, uszoda-bérlete.
Énjében tocsog. Locs-pocs.

Beszél, beszél. Egyfolytában
bombáz. Szavakkal ostromol.
Kóstol, énje kulcslyukán

kukucskál. Nyit a lyuk, zár.
Beleámul, rá nem lát,
se egójára, se rám.

Szólnék volna? - Belém fojtja.
Rá se ránt.
Nem kérdez. Nem reagál.

Én beszélek, ő unja.
Ha végre szóhoz jutok. De nem jutok.
Így ő beszél, én unom.

Bombáz énjével, letámad.
Elönt-eláraszt
a tócsa. Ha érdemes volna,

úsznék benne egyet. De
a medencéje tele.
Vele.

Voyeur-ködik:
énje fölött őrködik. Takarék-
lángon ég. Nem hevül. Nem hevít.

Élteti a megszokott.
Inkább egy kokott!
A kokott adakozó.

Ő viszont jó. Nagyon jó.
Jó bő lére ereszti.
Kavargatja, keveri.

De nem tud mit, kezdeni
vele, elfő, a leve, beleve-
ri magát.

Fallosz-fokon áll.
Mint egy fakanál.
Kavar tovább, nem okul. Az okkult

neki idegen. Megkukkol
most engem.
Máskor mást o-lyan mindegy.

Vrebačica

Baš je dokona, tu šećka,
Sviđam joj se.
Svidelo bi mi se kad bi primetila.
Opominjem ju.
Njeno sviđanje me prekriva.

Nisam znala da i vrebačice postoje.
Mada jednu odavno poznajem.
Ali do sada nije me vrebala.

Njoj je mesto u pip-šou
gde po volji može da uživa,
sama, bez uloga.

Učešće, saučešće
strano joj je. Dobra je za tuđi račun
te na vlastito uživanje.

„Jer ja sam tako dobra:
i na Onkologiji sam već bila.
Samo da vidim.
Gledati, gledati, uživati.
Uživa da može da gleda.
Uživa da može da uživa. I

ne mora da učestvuje.
Vreba i navija da od onoga što bi trebala
ni slučajno

ništa ne primeti.
Dobrotu za tren oka otpiše.
Nauživa se i trči-trči duž svojih

principa da sebe spasi.
Mentalitet poznajem: principi, prazne
uopštenosti, koncentracioni

logori. Umešati se?
Samo to ne. Sačeka dok se drugi
ne umešaju.

U lokvi vlastitog narcizma pliva.
Dovoljno je velika. Brčka se.
Naiđe li neko, beži.

U potaji uživa, probira.
Upravo sad crve skuplja.
Jer ona ništa ne poseduje, posedujući

tuđe poseduje.
Prikradajući- krade.
Poput kompota, konzervira.

Njen zamrzivač je
zbirka zamrznutih muževa.
Drugi muškarac nije joj potrebna,

mirelit žena je, zadovoljna,
sama od sebe je tako odmorena.
Svojom egom tuđi ego

puni, nakrka,
satira,
slisti.

Nadire, poput parnog valjka. Nadire,
poput tenka. Besomučno zvoni. Stiže.
Potpetica lupeta.

I knjige voli.
Dolazi, po primerak. Sve spremi.
Pa kod moje suparnice

odlazi. U blizini stanuje.
Jednu i od nje uzima.
Iz ruku ništa ne bi ispustila.

Ako jednom nešto prigrabi,
isključivo njeno je,
zbirka raste, polako raste.

Pisaljke od mene otima.
U svoj krasopis me umeša.
U bisernu ogrlicu me pretvara.

Nosa me, nakit
poseduje, najam plivališta.
U vlastitom ja se brčka. Brčkavica.

Priča, priča. Bez prestanka
bombardira. Rečima napada.
Kuša, preko ključaonice ja

viri. Rupa se otvara, zatvara.
Blene samo, ništa ne opaža,
ni mene, ni vlastito ja.

Bi li progovorila? – Ne da.
Ne haje.
Ne pita. Ne reagira.

Ja pričam, njoj je dosadno.
Ako konačno mogu. Ali ne mogu.
Tako ona priča, meni je dosadno.

Svojom ego bombardira, napada.
Lokva me
preplavi. Ako bi vredno bilo

zaplivala bi. Ali
njen basen je pun.
S njom.

Pravi se da je voajer:
nad sobom stražari. Jedva
gori. Ne oduševljava se. Ne oduševljava.

U životu nju navika održava.
Rekla bi da je razvratna!
Razvratna je darežljiva.

Ona pak je dobra. Jako dobra.
Na dugo i na široko brblja.
Meša i meša.

Ni to ne zna šta bi
uradila, meša i sama
sebe umeša.

Na falos-stepenu stoji.
Baš kao kutlača.
Samo meša, pouku ne izvuče. Tajne

su joj strane. Sad
mene vreba.
Drgom prilikom drugu, baš je svejedno.

Prevod: Fehér Illés
Forrás: http://holdkatlan.hu/index.php/irasok/vers/1689-fabo-kinga-a-kukkolo

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése