Mihaela Šumić Banja Luka
31. mart 1998. –
Bárbara
Tako
sam te voljela, Bárbara.
Tvoja natapirana kosa iz osamdesetih
Se borila sa zakonima gravitacije.
I ti si se borila sa drugim zakonima
Kad si pobjegla od kuće i zatrudnila s petnaest.
Voljela sam tvoje bezobrazne oči,
Tvoj prćasti nosić i široka ramena,
Tvoj uvijek preplanuli ten.
Prekrivali su mi oči kad si hodala u halterima,
Nisu znali da ipak malo virim.
Tako sam te voljela, Bárbara,
Zamišljala sam kako te ljubim odmah s vrata
I vodim do kreveta koji već miriše na tebe
I kako se budim kraj tvog tamnoputog tijela.
Ne bih se žalila da me ubiješ poslije toga
Kao što si ubila druge.
Voljela sam tvoje velike grudi,
Tu tvoju đavolju ljepotu,
To prokletstvo s kojim si rođena.
Voljela sam tvoju ironičnu narav,
Tvoj smijeh i proždrljivost hijene.
Tako sam te voljela, Bárbara.
Svi su se plašili tvojih riječi,
Tvog dugačkog jezika,
Tvojih prijetnji i bestidnih uvreda.
Voljela sam tvoj promukli glas,
Tvoju zlobu nastalu iz tuge,
Tvoje pjegave ruke iako ti je samo trideset osam,
Te bore kraj očiju, te tvoje tanke usne,
I tvoju neiscrpnu inteligenciju.
Tako sam te voljela, Bárbara,
Da bih ti i na taj tvoj strvinarski život poželjela
Samo mirnu ljudsku smrt,
A nisu te pustili ni da umreš u zadnjoj epizodi.
Tvoja natapirana kosa iz osamdesetih
Se borila sa zakonima gravitacije.
I ti si se borila sa drugim zakonima
Kad si pobjegla od kuće i zatrudnila s petnaest.
Voljela sam tvoje bezobrazne oči,
Tvoj prćasti nosić i široka ramena,
Tvoj uvijek preplanuli ten.
Prekrivali su mi oči kad si hodala u halterima,
Nisu znali da ipak malo virim.
Tako sam te voljela, Bárbara,
Zamišljala sam kako te ljubim odmah s vrata
I vodim do kreveta koji već miriše na tebe
I kako se budim kraj tvog tamnoputog tijela.
Ne bih se žalila da me ubiješ poslije toga
Kao što si ubila druge.
Voljela sam tvoje velike grudi,
Tu tvoju đavolju ljepotu,
To prokletstvo s kojim si rođena.
Voljela sam tvoju ironičnu narav,
Tvoj smijeh i proždrljivost hijene.
Tako sam te voljela, Bárbara.
Svi su se plašili tvojih riječi,
Tvog dugačkog jezika,
Tvojih prijetnji i bestidnih uvreda.
Voljela sam tvoj promukli glas,
Tvoju zlobu nastalu iz tuge,
Tvoje pjegave ruke iako ti je samo trideset osam,
Te bore kraj očiju, te tvoje tanke usne,
I tvoju neiscrpnu inteligenciju.
Tako sam te voljela, Bárbara,
Da bih ti i na taj tvoj strvinarski život poželjela
Samo mirnu ljudsku smrt,
A nisu te pustili ni da umreš u zadnjoj epizodi.
Barbara
Úgy szerettelek, Barbara.
Tupírozott hajad a nyolcvanas évekből
A gravitáció törvényével hadakozott.
És egyéb törvényekkel te is hadakoztál, mikor
Tizenöt évesen, terhesen, otthonodat elhagytad.
Szerettem pimasz szemedet,
Fitos orrodat, széles válladat,
Napbarnított bőrödet.
Eltakarták szemem, mikor egyszál ingben mászkáltál,
Nem tudták, hogy kukucskálok.
Úgy szerettelek, Barbara,
Elképzeltem, ahogy nyakadat csókolom
És már az illatoddal tele ágyhoz vezetlek
És sötétbarna bőröd mellett ébredek.
Ha utána megölsz, ahogy másokat is,
Azt sem bánnám.
Szerettem dagadt melledet,
Gonosz szépségedet,
Azt az átkot, amivel születtél.
Szerettem gúnyos természeted,
Nevetésed, hiénákkal vetekedő falánkságod.
Úgy szerettelek, Barbara.
Mindenki félt tőled,
Kerek perec kijelentéseidtől,
Fenyegetéseidtől, sértéseidtől.
Szerettem rekedt hangodat,
A fájdalomból eredő álnokságod,
Szeplős karodat, pedig csak harmincnyolc éves vagy,
Karikás szemedet, vékony ajkadat
És hihetetlenül éles elmédet.
Úgy szerettelek, Barbara,
Még azt a ragadozó életmódot is megkívántam,
De nyugodt, emberi halált,
Pedig az utolsó felvonásban meghalni sem engedtek.
Fordította: Fehér Illés
|
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése