Faiz Softić Ako krenem – Ha elindulok

Faiz Softić Vrbe kod Bijelog Polja 1958. –

Ako krenem

Pođem li iz ovog ništa u ono niša
Iz ovog gdje smo osuđeni na privikavanje,
Ne pitaj čega,
U ono gdje nam je suđeno
Ponio bih 1001 noć
I čitao pred Sijah ćuprijom.

Ali, ako stvarno pođem
Iz ovog ništa u ono ništa,
Ne pitaj gdje je,
Spakujte mi sve nepročitane knjige
Jer – kako to preboljeti?

Ne upoznati tolike junake
I junakinje, i pisce bajne
I biografije njihove…
Ne saznati šta su razmišljali
Držeći šiljak pera nad bjelinom papira,
Ne upoznati presvijetle pute
Njihovih kužnih misli…

Zar stvarno, više se ne šalim,
može čovjek umrijeti, a ne pročitati
Sve te divne knjige
Što čekaju na policama
Kao netaknute djevojke
Spremne za udaju.

Ako me stvarno pozovu
I ako odem,
Hoću pun jastuk knjiga –
Kada ostanem sam
Da u tišini listam
I kažem sebi:
Pa smrt i nije tako loša
Kao što pričaju oni
Koji bi,
Ako bi se ikako moglo,
Zaobišl.

Izvor: autor

Ha elindulok

Ha ebből a semmiből abba a semmibe indulok,

Ebből a minden megszokásra ítéltből

A ne kérdezd milyenbe,

A rendeltetettbe,

Az 1001 éjt viszem magammal

És Éden hídja előtt olvasok.

Ha tényleg elindulok,

Ebből a semmiből abba a semmibe,

A ne kérdezd hol vanba,

Útravalóként az el nem olvasott könyveket adjátok,

Mert – hogyan másként vigasztalódni?

Megannyi hőst, kiváló nőt,

És életrajzukkal együtt

Nagyszerű írót nem megismerni…

Gondolataikról, ahogy a tollat

a fehér papír felett szorongatták, nem értesülni,

Kusza elképzeléseik forgatagáról

tudomást nem szerezni…

Tényleg, ez már nem vicc,

Meghalhat úgy az ember, hogy

A polcokon érintetlen

Lányokként várakozó

Gyönyörű könyveket

Nem olvassa el.

Ha majd tényleg szólítanak,

És elmegyek,

Könyvekkel tele párnával megyek –

Hogy egymagamban,

A csendben lapozgatva

Elmondhassam:

Nem is olyan rossz a halál,

Ahogy azok mesélik,

Akik,

Ha egy mód lenne rá,

Elkerülnék.

Fordította: Fehér Illés