Vercsek Györgyi Két nap (emlék-töredék) – Dva dana (krhotina uspomene)

 

Vercsek Györgyi Budapest, 1971. 09. 13. –

Két nap (emlék-töredék) Minden hétvégén hazaengedtek. Nekem is volt terítve, bögre és kistányér. Olyankor a nagy asztalhoz ülhettem. Csak két nap, két nyugodt nap… …ennyi jutott egy hatévesnek. Aztán jött a hétfő. Megint menni kellett, nem tudtam, még meddig. Utáltam az egész helyzetet, utáltam a nyomorult légkört, a nővéreket, az orvosokat, a gyerekeket… …s talán magamat is… A számba tömködött gyógyszereket összeszorított foggal próbáltam kivédeni, de „ők” voltak az erősebbek. Segíteni senki sem tudott. Segíteni senki sem akart. Csak ritkán sírtam. Volt egy orvos, akinek néha virágot szedtem az udvar jobb oldali emelkedőjéről. Csak miatta bírtam ki a kínzó napokat… Ő (H. R.) egészen rendes volt velem.

Dva dana (krhotina uspomene) Za vikende uvek su me pustili kući. Stol i meni je bio postavljen, tanjir i šoljica. Katkad i uz velik stol sam smela sesti. Tek dva dana, dva mirna dana… … jednoj šestgodišnjakinji toliko je pripalo. Posle ponedeljak je stigao. Opet krenuti sam trebala, nisam znala, dokle. Čitavu situaciju sam mrzila, mrzila sam bednu atmosferu, sestre, lekare, dece… … možda i sebe… U usta mi kljukane lekove stisnutim zubima sam pokušala odbiti, ali „oni“ su jači bili. Niko nije mogao pomoći. Niko nije hteo pomoći. Retko sam plakala. Bio je jedan lekar kome sam koji put sa uzvišice iz desnog ugla dvorišta cveće brala. Mučne dane samo zbog njega sam izdržala… On (R. H.) prema meni sasvim pristojan je bio.   Prevod: Fehér Illés

 Forrás: http://ahetedik.hu/kategoriak/versek/item/4865-ket-nap.html