Dušan Gojkov № 25 - № 25

Dušan Gojkov Beograd 11. avgust 1965. –

№ 25   izlazim iz restorančića u kojem smo redovno pili kafu (zapravo, ja crni čaj s mlekom, ti kapućino) razgovarali, svađali se, ćutali radili već nešto u rana prepodneva   hodam gradom baš je sparno i nekako teško kao pred letnji pljusak   dolazim do zgrade u kojoj smo nekad zajedno živeli sa dućana u prizemlju skidaju tablu na kojoj je još od 1921. pisalo „časovničar“ radnici kažu biće sad tu menjačnica   malo dalje je parkić jedna devojčica od pet – šest godina na ljuljašci govori u mobilni telefon mislim kako bi danas izgledala naša deca da smo ih imali   pirka letnji lahor tek toliko da može lakše da se diše i da se košulja ne lepi za kožu idem senovitom stranom ulice gužva je u gradu kao pred neki praznik ili bombardovanje svi vuku kese pune hrane toalet papira kutija cigareta možda se nešto i dešava ali ja o tome ne znam ništa   na klupu u parku gde sam te pre toliko godina prvi put zaprosio ne sedam (prosio sam te više puta i uvek si me odbijala s više ili manje takta) uostalom i velike lipe koje su bile okolo neko je posekao samo su panjevi ostali   malo dalje je i onaj ogroman tržni centar pred kojim sam znao da provedem sate čekajući da izabereš i kupiš nešto apsolutno nepotrebno pa da nosim pakete kući   gore izgleda sa severa dolazi oluja biće kiše nadam se da malo odahnemo   dan-danas ne mogu da se setim kako sam taksijem, autobusom ili tramvajem od surčinskog aerodroma pa sve do rozarijuma na novom groblju doneo sićušnu zapečaćenu kutiju koja je stigla iz zemlje u koju si emigrirala kutiju sa onim što je od tebe ostalo

№ 25   abból az étteremből távozok melyben rendszeresen kávéztunk (vagyis én teát tejjel ittam, te olaszpresszót) beszélgettünk, veszekedtünk, hallgattunk koradélutánonként valamit csak tettünk   járom a várost mint nyári zápor előtt fülledt nyomott a levegő   az épület elé érek ahol egykor együtt éltünk szedik a földszinti üzletről a cégtáblát melyen 1921 óta áll „órás” a munkások mondják itt pénzváltó lesz   kicsit tovább park egy kislány talán öt-hat éves hintázik kezében mobiltelefon arra gondolok milyenek lennének a mai gyerekek ha nekünk lett volna   szellő nyári szellő csak hogy könnyebben lélegezzünk hogy a hátunkra ne ragadjon az ing  a hűvös oldalon megyek a városban tömeg mint valami ünnep vagy bombázás előtt mindenki élelemmel toalettpapírral cigarettával tele cuccot cipel talán történik is valami de én erről semmit sem tudok a parkban a padra ahol pár évvel ezelőtt kezed először kértem meg nem ülök (többször kértelek meg te viszont több-kevesebb tapintatossággal mindig elutasítottál) különben a közelben lévő hársakat is kivágták csak a tuskók maradtak   nincs messze az a hatalmas üzletközpont sem amely előtt órákat töltöttem várva hogy a kiválasztott és vett teljesen felesleges holmit hazáig cipeljem   fenn északról úgy tűnik vihar közeledik eső lesz remélem fellélegzünk   ma sem tudom felidézni hogy a surčini* reptérről az új temető rózsakertjéig taxival, busszal vagy villamossal vittem a külföldről ahová emigráltál érkezett piciny lezárt dobozt a dobozt azzal ami belőled maradt   * Surčin (Szurcsin) - Belgrád repülőtere   Fordította: Fehér Illés

 Izvor: Dušan Gojkov:Tužne šansone, Kornet Beograd 2015. str. 9 – 11.