Kraljevo 1. maj 1941. – Beograd 28. 12. 2020.
Pokajanje
Jesam li, pružajući ruku za plodom,
samotnički,
tu, da znam i znak, i simbole, da odredim
značaj
pažnje, izgovarajući, u sebi iz prikrajka, da
sam
delovao prekoračujući granicu, nedohvatnu
dubinu,
jesam li pristao da imam dno, ono što nisam
ja,
naopako, iscrpljujem se, u nestvarnim
uzletima,
ne silazim, već zamišljam predeo, ne sudim
već
sam zatvorio maštu, bio sam blizan drugog
tela,
kroz koje odlazim, uništio si me, iščupaj me
iz
ništavila, započni podvajanje.
Izvor: In Zoran Bognar: Novo raspeće Ratkovićevi večeri poezije
Bijelo Polje 2008.
Bűnbánat
Karomat gyümölcsért
nyújtva, magányosan, azért vagyok-e
itt,
hogy jelet, szimbólumot felismerjek, hogy a figyelem
jelentőségét
meghatározzam, bevallva, csak úgy, magamnak,
hogy
határt, elérhetetlen mélységet áthágva cselekedtem,
elfogadtam-e
halandóságomat, azt, ami nem én vagyok,
megfordítva,
csalóka ábrándokkal gyötröm magam,
nem
landolok, inkább elképzelem a teret, nem ítélek, már
lezártam
a képzeletet, rokon voltam a másik testtel,
amelyen
keresztül távozok, megsemmisítettél, szakíts ki
a
túlvilágból, kezd el a megkettőzést.
Fordította: Fehér Illés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése