Podolszki József Ó, Uram, engemet miért kísértesz? – O, Gospode moj, što me iskušavaš?

 

Podolszki József
Feketics, 1946. júl. 28. – Újvidék, 1986. szept. 11.

Ó, Uram, engemet miért kísértesz?   Ó, Uram, engemet miért kísértesz? Mintha helyet cserélt volna bennem az  Isten, és helyet cserélt volna az Ördög is: kénköves mérgek böfögnek belőlem, izzó álmokat hoz minden éjszaka, lányok forgatnak serény ölükben, és én megfáradok. Lepihennék benned. De itt már nem kerül semmi a helyére. Hol a te képbe vésett arcod, mely előtt földre vetve magam levezekelhetném tüzes bűneimet? És hol a te kőből vájt, hűvös két szép kezed? A végső lehiggadás... Meghalnék végre.

O, Gospode moj, što me iskušavaš?   O, Gospode moj, što me iskušavaš? Kao da je Bog u meni svoje mesto zamenio, a i Đavo je mesto zamenio: sumporaste otrove podrigujem, svaka noć usijane snove donosi, u revnosnim krilima devojke me vrte, i ne umorim se. U tebi bi se odmorio. Ali tu više na svom mestu ništa neće biti. Gde ti je u sliku urezano lice ispred koje bi se na zemlji ležeći svoje usijane grehe okajao? I gde su ti iz kamena isklesane, lepe, hladne ruke? Konačan smiraj... Umro bi već.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Podolszki József: Át, Forum 1988.