Duška Vrhovac Drugovi – Barátok

 

Duška Vrhovac Banja Luka 24. mart 1947. –

Drugovi   Moji drugovi ponovo čitaju svete knjige. Deca im rastu, žene ih napuštaju, vera u sopstvenu genijalnost opada. Neki su pojeli sami sebe. Neke su pojeli drugi. Retki se još otimaju i sebi i drugima, iznalaze nove i zaboravljene molitve, došaptavaju se s prošlim i budućim i veruju da im je u uzdrhtalom svetu samo telo smrću ugroženo. Moji drugovi se više ne smeju široko, ne veruju jedni drugima i nemaju zajedničke ciljeve ni poglede na svet. Mada su svi pojedinci i drugovi jedni hoće sve, drugi neće ništa, a svi zajedno se jedino slažu da su im drugi skrojili kapu i da im je svima tesna. Pri iznenadnim susretima, na sastancima sa drugim drugovima, tek usput nostalgično zaključe da proleće kasni i da sada sleće još samo među mlade, one što još nisu stigli ni dobiti ni izgubiti.

Barátok   Barátaim ismét szent könyveket olvasnak. Gyerekeik nőnek, a nők elhagyják őket, saját zsenialitásukba vetett hitük oda.   Van aki önmagát falta fel. Van akit mások faltak fel. Önmagukkal és másokkal kevesen dacolnak, új és elfeledett imádságokat találnak, a múlt- és jövőbelivel suttognak és hiszik, ebben a felkavart világban testüket csak a halál fenyegeti.   Barátaim mosolya többé nem széles, egymásnak nem hisznek, közös céljuk, egységes világnézetük nincs.   Jóllehet mindannyian egyének és barátok, egyesek mindent akarnak, mások éppen semmit, de egyetlen egy dologban egyetértenek, sorsukat mások szabták és igencsak szűkre.   Váratlan találkozásokkor, baráti összejöveteleken visszavágyva nyugtázzák, késik a tavasz, most csak a fiatalok közé száll, azok közé, akik még nem érkeztek se nyerni se veszíteni.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://www.duskavrhovac.com/knjige/godine/tako.html