Snježana Rončević Pismo bratu desete godine rata – Levél bátyámhoz a háború tizedik évében

 

Snježana Rončević Vrbaška 1959. – 

Pismo bratu desete godine rata   Prije sjećanja, bili smo i imali; Živo drvo predačko. Korijen uzemljen sa busenom. Cvjetnu granu za uzglavlje. Mi rodu, plodne uzdanice.   Čuvali smo se riječi pozdrava, posne trpeze, uzvanih i nepozvanih. Bojali smo se znanih i prepoznatih. Bježali od sporih što sustižu.   Skrivali smo ljubav mrtvim jezikom, od sinova, protiv kćeri, u nerod izdomljenih, neporodnih, bez družbenika.   Dočekasmo obećanja; Kamen pod glavu. Mrku kapu. Sjenu na oku… Manji smo, sve dalji. Odžiljeni od korijena.   Sad kad znamo, rode najsamiji, šta ostade, pelin suzom, podjelimo.

Levél bátyámhoz a háború tizedik évében   Emlékezet előtt voltunk, birtokoltunk; Ősi élő fa. A földbe mélyen gyökerezve. Vánkosunk virágos ág. Földim, termő támaszom.   Óvakodtunk a terített asztal körüli meghívottak és hívatlanok köszöntésétől. Féltünk ismerősöktől és felismertektől. Menekültünk utolérő lassúaktól.   Halott nyelven rejtettük a szerelmet, fiunktól, lányunk ellen, a megtört hazátlanba, meg nem születettbe, társtalanul.   Megértük az ígéretet; Fejünk alatt a követ. Szerencsétlenséget. Szemünkön árny… Töpörödünk, távolodunk. A gyökerektől elszakítva.   Most, mikor tudjuk, társtalan földim, mi maradt, megosztottuk, könnyel a virágport.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Snježana Rončević Pustanja Besjeda Banja Luka 2009. str. 50.