Turczi István: Édes száj – Slatka usta

Turczi István Tata 1957. október 17. –

Édes száj
 
Minden nő és minden bor és minden csokoládé
egy nyelvemlék.
Hol tejszínes, hol keserű, füstös, konyakmeggyes,
hozzá kevés menta íz, vagy erős cukorérzet.
Az sem baj,
ha könnyen olvadó, és mézet csurgat le a garaton.
Néha roppan benne a kakaóbab-töret.
Puhán, ahogy az íz barnája árad.
Ez a vers is a papírra csordul, és szétkenődik,
mint a napon felejtett csokoládé.
Nő, bor, csoki.
Emlékük szabad és fönséges maradt.
Csak a tanulság rögzíthető. Megszabadulva
az ízlelés dogmáitól,
buta elvárásainkat végleg hátrahagyni.
Hisz lehetnénk akár boldogok is.
Az arcunk fénylik, a szemünk csillog,
néhány jobb mozdulat súrolja a valóságot.
Ahogy a koraesti, karamelles fényben
feloldódnak az aprósüteménnyé préselt szavak,
és héjukat elhagyják sejtéseink,
a pillanat már-már illúzióba hajló.
De téged nem téveszt meg a bukolika.
Rég tudod, mi vár ránk, árnyékvetőkre,
az ízek orkeszterében mi vár ránk, önhitt
haláltudókra.
Megfésülködsz a feltámadó szélben,
tested lenyomatát átnedvesíti a felporzó zápor.
Vakuzó szemed, szemöldököd diadalíve, és a szád,
ez az édes száj,
egyszerre mozdul, amikor kimondod:
tejcsoki íze van a levegőnek eső után.
Így mondtad, és ennek már harminc éve.
 
Forrás: : https://www.esolap.hu/authors/2-turczi-istvan/1529.html
 
 
Slatka usta
 
Svaka žena, svako vino, svaka čokolada
po jedna jezična uspomena.
Čas sa šlagom, čas je gorka, dimljena, sa konjakom,
uz to okus nane ili izrazit osećaj slatkog.
Nije loše
ako se lako topi i niz ždrelo med curi.
Kat-kad lomljevina od kakao graha krkne.
Mekano, kako boja okusa buja.
I ta pesma na papir kapa i razliva se,
kao na suncu zaboravljena čokolada.
Žena, vino, čokolada.
Njihova uspomena ostala je slobodna i uzvišena.
Tek pouka se može fiksirati. Od dogmi kušnje
oslobođeno,
glupa iščekivanja zauvek ostaviti.
Ta i sretni bi mogli biti.
Naša lica sjaje, oči blistaju,
nekoliko boljih pokreta stvarnost dotiču.
Kako u predvečernjoj, karamelastoj svetlosti
u poslastice presovane reči se razvežu
te naše slutnje ljusku napuštaju,
tren je već skoro idiličan.
Ali te bukolika neće zavesti.
Odavno znaš šta nas, gonioce senki čeka,
u horu okusa šta nas, samouverene znalce smrti
čeka.
U oživljenom vetru se češljaš,
otiska tvoga tela pljusak moči.
Sjaj tvoga oka, slavoluk obrve i usta,
ta slatka usta,
istovremeno se miču kad izgovoriš:
posle kiše vazduh okus čokolade ima.
Tako si rekla i to pre trideset godina.
 
Prevod: Fehér Illés