Böngészde - Pabirčalište - Gleaner

2022. január 10., hétfő

Dušan Savić Oda pesniku – Óda a költőhöz

 

Dušan Savić Banja Luka 21. avgust 1952. – 

Oda pesniku
 
     U momentu kada udahnemo prvi vazduh ispuštamo krik kako bismo svima dali do znanja da smo živi. Ili pak krik od straha pred nepoznatim svetom u koji smo bačeni nakon ugodne sigurnosti. Dobro ušuškani i potpuno zaštićeni. Kod presecanja pupčane vrpce dobijamo i prvi udarac u životu. Pravo je čudo taj put od bolnog dočeka. Tada nastupa majka koja umiruje kako se ne bi osećali usamljenim i napuštenim. Nagonski započinje refleksna igra. Taj osećaj veoma snažne potrebe za uzimanjem hrane prati nas od prvog do poslednjeg daha. Koliko će ta potreba tokom života biti izražena zavisi od mnogih okolnosti, pa i od okruženja u kojem odrastamo. Ako nam se posreći da živimo u izobilju, sva je prilika da ćemo brzo postati izbirljivi, bezobrazno zahtevni gnjavatori i često odbijati mnoge stvari koje drugi proždiru očima.
     Tada ponovo na scenu stupaju majke, te umešne čarobnice kuhinje koje pripremaju ne samo ukusne nego i za oko lepe đakonije, a sve u nameri kako bi se neki nevoljni razmaženko odlučio da nešto pojede. Šire se tada opojni mirisi mnogih aromatičnih ili pikantnih mirođija, čudesnih jela i slatkiša, svake masti za velike slasti. Nekom je hrana mora, a nekom nedostižna borba večita. Nekom previše, a nekom premalo, ili nikako!
     A kako je pesniku? Čini se i teško i lako. Jer ne može da mu se otuđi ništa, ni ono što ima ni ono što nema. Duša je njegov jedini posed, on drugoga poseda nema niti želi da ima. Sav je satkan od snova, pa glad spominje retko. Samo žeđ kao čežnju, žudnju, istinu... Pesnik peva ili ćuti. A kad peva i svoje verse zapisuje, nasiti se tada reči od svake ugode i rime, i nesebično ih deli s duhom gladnima. Forma mu je više od umeća, pa kad iskrsne prilika, jednako dobro prepoznaje i lepotu, i slast kulinarskog umeća. Pouzdan je ocenitelj i uživalac ovozemaljske hrane. A, bez okrepljujućeg napitka nema potpunog doživljaja. Pesnik zna majstorski da bira vina.
     U svakolikoj lepoti leči sve oko sebe. Sa rečima besmrtnim.
 

Óda a költőhöz
 
     Az első lélegzetvétel pillanatában sikítunk, hogy mindenki tudtára adjuk, élünk. Vagy csak az ismeretlen világtól való félelem sikolya az, ahová a biztonságból kerültünk. Jól rejtve, a teljes védettségből. Életünk első ütését a köldökzsinór átvágásával kapjuk. Valódi csoda az út a fájdalmas fogadtatástól. Akkor az anya lép a színre, aki nyugtat, hogy ne legyünk magányosak, elhagyatottak. Ösztönösen kezdődik a reflex-játék. Az érzés, a mindenáron való táplálkozás az első lélegzetvételtől az utolsóig kísér bennünket. Hogy életünk folyamán ez a szükséglet mennyire lesz meghatározó, függ a körülményektől, környezetünktől, melyben felnövünk. Ha szerencsénk lesz és a földi javakban dúskálhatunk, hamarosan válogatósak leszünk, pimaszul igényesek és elutasítjuk azt, amit mások szemükkel habzsolnak.
     Akkor ismét az anyák következnek, azok az ügyes konyha-tündérek, akik nem csak ízletes, de szemre is szép fogra-valót készítenek, csak azért, hogy az elkényeztetett rosszkedvű valamit megegyen. Bódít a sok ízletes, pikáns fűszer, csodálatos étel és sütemény illata, mindenkinek valami. Van, aki számára nyűg az étkezés, másnak elérhetetlen állandó küzdelem. Egyeseknek a bőség, másoknak a nincstelenség!
     És milyen a költőnek? Úgy tűnik, nehéz is, könnyű is. Mert tőle semmit sem lehet elvenni, azt sem, amije van, azt sem, amije nincs. Egyetlen, amivel rendelkezik, a lélek, egyéb vagyona nincs. Álmokból szőtt, az éhséget ritkán említi. Csak a szomjúságot, a vágy, a szenvedély, az igazság… Dalol a költő vagy hallgat. Mikor dalol, sorait jegyzi, kellemes szavakkal, rímekkel telik meg és önzetlenül osztogatja a lelki szegényeknek. Számára a külcsín több a művészettől, alkalomadtán a konyhaművészet szépségét, gyönyörét is egyaránt felismeri. Az e világi táplálék biztos értékelője és élvezője. Viszont frissítő italok nélkül nincs teljes élmény. A költő a borok között is mesterien válogat.
     A legkülönbözőbb szépségben maga körül mindenkit gyógyít. Halhatatlan szavakkal.
 
Fordította: Fehér Illés    

Izvor: Dušan Savić: Glavnom ulicom, Gradska Biblioteka Karlo Bijelicki Sombor, 2019. str. 41-42.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése