Katarina Sarić Četiri mjene – Négy évszak

 

Katarina Sarić Budva 10. mart 1976. –

Četiri mjene
 
Jesen mi je
 
Ušećeriti se pod jezikom
raspekmeziti
samo još jednom
da je
na dlanu
nečijem mekšijem
pa s mrvicama vrapcima
Lišće gaziti
još jednom
Iskovati cokule iz betona živoga
dnom
Jesen mi je
Boli me
Iskrvarim na dušeku svaku
Moje su obije strane kreveta
natopljene
presflake stisnute među nogama
udavim od grljenja sve plišane jastuke
Više se i ne sjećam da li si ikad bio tu
Da li smo se gađali jastucima
Da li sam to bila ja
grizla proštepanu ivicu čaršafa
Da li smo to bili mi
ljuštili
mandarine
od posteljine rukama umazani
 
-suprim mmmm …
Mirisala je soba na naftalin
i lavandu
namjerno sam gurnula petoparku
u ćošak
zalijepila žvaku
pod prozorsku dasku
da nam se mili vraćati
S uma silazimo
klizimo
jedno s drugoga
dok se komšiluk žali na škripu starog kreveta
a onaj brkati
preko puta
kune: – Vrat š’ nje slomio dabogda!
Svima im je pusta kuća ostala
dvorišta u živice zarasla
I niko više ne peče rakiju
i ne kuva kavu
dočekuje i ispraća
Svuda tende i kovane kapije
psi čuvari i alarmi
protiv sunca
protiv ljudi
zaštita
Kako smo pristali
da poliježemo u ove kutije za sardine
visoka faktora
a da ne mine
ni tragosti
žalosti
za onima jutrima protegnutim
tijelima raspojasanim
golim
Hladno je
Hladno mi je
Pretrnula sam zadnju vodu
izazvala prerano krvarenje djevice od 11 ljeta
i svi su se smijali na bazenu
Ta potmula upala jajnika još ne jenjava
i nije neka šteta
velika
tek
život bačen psima
odbrojava u kapsulama
a onaj metalni smijeh u ušima odzvanja
kovačev mijeh
Jesen mi je
Boli me
Doba umiranja
 
Zubato proleće
 
Mrzim proljeće
Proljeće ima zube
i svi nervozno trube
preko ulice
i glasne su ptice
i svi se utrkuju ko će prije
da zauzme mjesta na sunčanoj strani kafane
Ljube
se djeca na peronima
Ja bih da ne osvane
da odmah pretrčim iz zime u ljeto
čemu ionako sve to
guštarenje
pretvaranje
hoću da svi odu
hoću u vodu
morska so je jedina dobra na moje rane
majka uvijek kaže da sam od bijele vrane
iz osinjaka osa
da bi se i šarka otrovala da me ujede
Ja bi nekog od prije ovog vremena od rana i šala neslana
moga lajanja i njihova povlačenja
jačanja i tlačanja
Od prije ove bijede
da me opere
ko ciganče grdno izriba
gola i bosa
od naslaga i gliba
(a bila sam tako mazna)
prije svih ovih zločina i kazna
prava plišana medvjedica
prije nego je otpočela hibernacija
pećina i studa
Okupacija
brendiranih lica i društvenih žica
Prije no me sva pogan i svo zlo te je moglo snašlo
(bila sam tako nježna)
Bilo pa prošlo
 
Spar
 
Ova kasna sparna avgustovska popodneva
i vlažna posteljina na koju padaju kosi zraci sunca kroz poluspuštene roletne
praveći trake zlatne zebre –
podsjećaju na lijena odmarališta pored puta
krčme koje nudile su prenoćište bez prijave i takse na spratu iznad na bidone vode
poređane na balkone uz zemljane saksije –
 
Podsjećaju i na memljive studentske sobe
stranice džepnih romana
duž kojih se protežu Nane Kolete i Mone
i njihovi ljubavnici koji se najprije briju da istupe žilet
a onda im ga dodaju u kadi punoj mirišljave pjene
 
Na glatke noge, satenske papuče, mušeme i spavaćice od tila
na lake pregradne zidove i teške gvozdene krevete
iza kojih se čuo svaki šum i povlačenje vode –
 
Podsjećaju na razgovore uz hladno bijelo pjenušavo, meki sir i grožđe
koje smo lijeno dohvatali s loze iznad glava
i jeli ga tako neopranog
raspravljajući punih usta o uticaju Simon na francuske strukturaliste
koji je neosporno morala ostaviti barem u onolikoj mjeri u kojoj je Sartr na filosofiju egzistencijalizma
 
-kao da je to najvažnije pitanje na svijetu
ako izuzmemo smrt intelektu
miris lokvanja i kreketanje žaba
opet smo u biti na početku
 
Miholj
 
Kad dođe ono vrijeme
kojemu se sabire i oduzima
a uvijek nekako s miholjem
dođe
Kad prezrijeva grožđe
i prska voda na usta
a stari vraćaju na kamena kućišta
Ko bi mu ga znao tad za išta
Pa pomiješam žito s kukoljem
i ne znam tad kako sam uopšte živa
kako uspjela i kako promašila
baš svaki koš
ćorava kokoš
Kako sam mogla voljeti
i tebe i njega
i ovoga i onoga
ponavljati
uvijek one iste
male slatke riječi
vezivati se za sitnice koje svaka na jednu liče
i sve su obećane i sve medene
da se umre
do naredne
Zar ljubav može biti ako nije do groba
Ili smo samo potrošna roba
svi
mi
bez razlike
Kako sam mogla ređati slike
igrati se staklenim perlama
nervima
čerupati naživo
udove
razvaljivati pa slagati se iznova
od prstiju do tjemena
od tebe do njega
do naredna
Blago onima
koji od kuće i ognjišta dalje
vidjeli nisu
nikada ništa
do on nju i ona njega
i onaj komadić obradiva dvorišta
na prisojnoj strani
sve je
i svega
Kad dođe ono vrijeme da životu položim račun
privežem čun
za obalu
a uvijek nekako s miholjem
dođe
da zamami
Ja umiješam žito s kukoljem
pa skokom daljem
 
Izvor: https://srafzine.wordpress.com/2021/02/14/katarina-saric-cetiri-mjene-ciklus-pesama/ 
 
 
Négy évszak
 
Immár az őszben vagyok
 
Nyelv alatt cukrot nyalni
elérzékenyülni
csak még egyszer
hogy
valaki
gyengédebb tenyerén
majd morzsákkal verebekkel
Leveleket gázolni
még egyszer
Bakancsokat élő betonból készíteni
talppal
Immár az őszben vagyok
Fáj
Elvérzek a matracon
Ágyam mindkét oldala
átázott
a lepedőket lábam között szorongatom
ölelésemmel minden párnát megfojtok
Már nem emlékszem arra voltál-e itt valaha is
Tényleg dobáltuk egymást párnákkal
Tényleg én voltam az
aki a foltozott lepedő szélét rágtam
Tényleg mi voltunk azok akik
mandarint
hámoztunk
lepedőt karokat maszatoltunk
 
-suprim mmmm …
A szobában naftalin és levendula
illat lebegett
az ötágú csillagot szándékosam rúgtam
a sarokba
a rágógumit az ablakdeszka
aljára ragasztottam
hogy szívesen visszatérjünk
Eszünket veszítjük
csúszunk
egymásról
míg a szomszédok az ágycsikorgásra panaszkodnak
az a bajszos meg
a túloldalon
szitkozódik: - Az istenit, róla a nyakad törd!
A házak üresen maradtak
gaz nőtte be az udvarokat
És pálinkát senki sem párol
kávét nem főz
nem vár nem kísér ki
Mindenütt redőnyök és vasalt kapuk
kutyák és riasztóberendezések
védenek
naptól
emberektől
Hogyan fogadtuk el
hogy ezekbe a magas színvonalú szardíniás dobozokban
feküdjünk
a nélkül hogy
nyomokban is
sajnálnánk
a reggeli
derékig meztelen testünk
szabad mozgását
Hideg van
Fázok
A frászt hoztam az utolsó csepp vízre
kiváltottam a 11 éves szűz lány korai vérzését
és a medencében mindenki nevetett
Az az alattomos petefészek gyulladás nem szűnik
és nem valami túl nagy
kár
csak
a kutyáknak dobott élet
kapszulákban ketyeg
az az érces nevetés meg a fülben
kovácsfújtató cseng
Immár az őszben vagyok
Fáj
Az elmúlás ideje
 
Hamis tavasz
 
Irtózom a tavasztól
Hamis a tavasz
és mindenki idegesen kiált
az utcán
és a madarak is harsányak
és mindenki azért küzd hogy
a kávéház napos oldalán foglaljon helyet
Csókolóznak
a megállóban a gyerekek
Kívánom virradat ne jöjjön
hogy a télből egyenesen a nyárba fussak
különben is minek
az ízlelgetés
a színlelés
tűnjön el mindenki
vízbe akarok menni
sebeimre egyedüli gyógyír a tengeri só
anyám egyre mondja vagyok fehér holló
darázs a darázsfészekből
a csörgőkígyót is megmérgezném ha megmarna
Én meg valakit még a sebek és ízetlen tréfák
ugatásom és visszavonulásuk
erősödésük és sanyargatásuk előtti időből
E nyomorúság előtt
hogy meztelenül mezítlábasan
mintegy cigánygyereket
lemosson dörgölje le rólam
az iszaprétegeket
(pedig oly kedves voltam)
e bűntettek és büntetések előtt
valódi plüss maci
mielőtt elkezdődött a barlangok és a hideg
téli álma
A népszerű személyek és társadalmi rétegek
megszállása
Mielőtt engem az aljasság téged meg a becstelenség elért volna
(oly gyengéd voltam)
Volt elmúlt
 
Hőség
 
Ez a késő augusztusi délutáni hőség
és a félig leengedett redőnyön keresztül a nyirkos ágyneműre ferdén eső napsugarak
által készített arany zebra-csíkok –
út-menti pihenőkre kocsmákra emlékeztetnek
amelyek bejelentkezés és illeték nélküli éjjeli szállást kínálnak az emeleten
virágcserepekkel telerakott balkonnal –
 
Emlékeztetnek a dohos egyetemista szobákra
a filléres regények oldalaira
melyeken Nanák Colettek Monek
kedvenceikkel együtt sorakoznak akiket hogy tompítsák a zsilettet előbb megnyírnak
majd az illatos habbal teli kádba tesznek
 
A sima lábakra, szatén papucsokra, viaszosvászonra, tüll hálóingekre
a nehéz vaságyakra és a vékony válaszfalakra
melyeken minden nesz és vízlehúzás áthallatszott –
 
Emlékeztetnek a hideg pezsgő melletti beszélgetésekre, a lágy sajtra és a szőlőre
a fejünk felett lévő lusta mozdulattal letépett
mosatlanul fogyasztott szőlőfürtre
közben tele szájjal vitatkoztunk Simon francia strukturalistákra gyakorolt hatásáról
ami vitathatatlanul legalább annyira érvényesült mint Sartre az egzisztencialista filozófiára
 
-mintha ez a világ legfontosabb kérdése lenne
ha nem vesszük figyelembe az értelem halálát
a békakuruttyolást és a tündérrózsa illatát
ismét a kezdetek kezdetén vagyunk
 
Indián nyár
 
Mikor eljő
a számadások ideje
valahogy mindig az indián nyárral
érkezik 
Amikor töpped a szőlő
és szájba fröccsen a víz
az idősek a kőházakba térnek
Ki tudja ilyenkor ki mit rejt
Hát a gabonát konkollyal keverem
és akkor nem tudom egyáltalán élek-e
hogyan voltam sikeres és hogyan vétettem el
éppen minden kosarat
én a perszóna a vak
Hogyan szerethettelek
téged is őt is
ezt is azt is
mindig ugyanazokat
az édes szavakat
ismételve
kötődhettem az egymásra annyira hasonlító
ígéretes édes apróságokhoz
hisz a következőig
a kis halál következik
Lehet-e szerelem ha nem sírig tartó
Vagy csak használati tárgyak vagyunk
mi
mindannyian
kivétel nélkül
Hogyan sorakoztathattam képeket
játszhattam üveggyöngyökkel
idegekkel
szaggathattam hús-vér
végtagokat
pusztíthattalak és rakhattalak újra össze
kezdve az ujjaktól a fejtetőig
téged őt
a következőt
Áldottak azok
akik otthonukon tűzhelyükön
a fiúk a lányon a lányok a fiún kívül
soha semmit
sem láttak
és az a kisajátított
termő udvarrész
minden
és mindenük
Az a bizonyos élettel való elszámolás idején
parthoz kötöm
a csónakot
de valahogy az indián nyárral együtt mindig
jő
a csábítás
Gabonát konkollyal keverek
és tovább megyek
 
Fordította: Fehér Illés