Böngészde - Pabirčalište - Gleaner

2022. március 15., kedd

Turczi István: A hordó – Bure

 

Turczi István Tata 1957. október 17. –

A hordó
 
(I.)
Ahol
a Nagyhideghegy elsőt tüsszent,
és egész az Ipolyig folyatja le nyálát,
ott láttam először, hogyan készül.
Kocsánytalan tölgyet hoztak szekéren.
Nagyapám bajuszmozgása mutatta:
mit, miért, hová. Le a kérget, ki az odvát,
szálirányban felhasítva, ami ép.
Vékonydongájú voltam én is,
úgy tizenkét éves, kétbalkezes városi lélek.
Később láttam, ahogy a szabad ég alatt
szárított dongákat összepászította, körbe-
vágta, befenekelte, végül abroncsot húzott rá.
„Ez üres”, kiáltottam, mikor belestem a lyukon.
„Ne bánd”, mozdult nagyapám ádámcsutkája,
„a hordó egyszer úgyis megtelik.”
 
 
(II.)
A kádáripari időknek vége.
Elillant évek szőlőhegyén állunk,
körös-körül emlékeink érett fürtjei.
Összeérnek az ízek, élesebbé válik sok apró
részlet. Álmaink visszahulló alkonyívén
mennyi ismerős madár! Hallgat az út,
csak mi beszélünk. Boldogsága a parafa dugónak,
ha ár sodorja. A levegő résein ki-be járnak
az egymásra préselődött, régi szavak.
Az élet és a bor idelenn folyik, nem fönt,
a magunk mértékén kívül ácsolt égi karám
szféráiban. Itt vagyunk, és mégis másutt.
Miféle egyezséget kötöttünk a sorssal?!
Belenézünk a lyukba, és azt kérdezzük: „Ez üres?”
„Nem az”, mozdul nagyapám ádámcsutkája ma is.
A hordó egyszer úgyis megtelik.
 

Bure
 
(I.)
Gde
Velikahladnagora prvi put kihne
a njena slina skroz do Ipolja curi,
tamo sam prvi put video, kako se pravi.
Na kočiji hrast bez peteljki donesen.
Ded pomacima brkova je pokazivao:
šta , zašto, gde. Koru dole, srž vani,
što je zdravo u pravcu niti cepati.
Ja sam tanušan bio, dvanaestak
godina staro, nespretno gradsko dete.
Kasnije sam video kako ispod vedrog neba
sušene duge sastavio, rezao,
dno postavio i na kraju obruč navukao.
„Prazan je”, povikao kad sam preko rupe upao.
„Ne brini”, pomerila se dedina jagodica,
„bure će se jednom ionako napuniti. ”
 
 
(II.)
Vreme kablara je prošlost.
Na vrhu vinograda prošlih godina1 stojimo,
oko nas sazreli grozdovih naših uspomena.
Ukusi spojeni, mnoštvo sitnih detalja su
jasniji. Na povratnom svodu sutona naših snova
koliko poznatih ptica! Cesta samo šuti,
tek mi pričamo. Blaženstvo je čepa od pluta
ako ga struja nosi. Stare nagomilane reči
preko otvora vazduha unutra-vani trčkaraju.
Život i vino tu, dole teče, ne gore,
u sferi nebeskog obora stvorenog izvan
naših merila. Tu smo, ipak negde drugde.
Sa sudbom kakav smo sporazum potpisali?!
Pogledamo u otvor i pitamo: „Zar je prazno? ”
„Nije”, pomeri se dedina jagodica i danas.
Bure će se jednom ionako napuniti.

1Naslov jedne pesme Endres Adija
 
Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://www.esolap.hu/authors/2-turczi-istvan/1884.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése