Katarina Sarić Miholj – Ősz

 

Katarina Sarić Budva 10. mart 1976. – 

Miholj   Kad dođe ono vrijeme kojemu se sabire i oduzima a uvijek nekako s miholjem dođe   Kad prezrijeva grožđe i prska voda na usta a stari vraćaju na kamena kućišta   Ko bi mu ga znao tad za išta pa pomiješam žito s kukoljem i ne znam tad kako sam uopšte živa kako uspjela i kako promašila baš svaki koš ćorava kokoš   Kako sam mogla voljeti i tebe i njega i ovoga i onoga ponavljati uvijek one iste male slatke riječi vezivati se za sitnice koje svaka na jednu liče i sve su obećane i sve medene da se umre do naredne   Zar ljubav može biti ako nije do groba Ili smo samo potrošna roba svi mi bez razlike   Kako sam mogla ređati slike igrati se staklenim perlama nervima čerupati naživo udove razvaljivati pa slagati se iznova od prstiju do tjemena od tebe do njega do naredna   Blago onima koji od kuće i ognjišta dalje vidjeli nisu nikada ništa do on nju i ona njega i onaj komadić obradiva dvorišta na prisojnoj strani sve je i svega   Kad dođe ono vrijeme da životu položim račun privežem čun za obalu a uvijek nekako s miholjem dođe da zamami   Ja umiješam žito s kukoljem pa skokom daljem

Ősz   Mikor eljön az összeadás és kivonás ideje és valahogy mindig az ősszel érkezik   Mikor túlérik a szőlő és fröccsen a szájban a víz az idősek meg a kőházakba térnek vissza   Ki tudja ilyenkor mi minden történik hát gabonát konkollyal keverek és azt sem tudom egyáltalán élek-e mi sikerült és mit vétettem éppen minden nyeremény veszett fejszenyél   Hogyan szerethettelek téged is őt is ezt is amazt is mindig ugyanazokat az édes szavakat ismételtem az egymásra hasonlító apróságokhoz kötődtem és mindegyik ígért és mindegyik mézédes a következő halálig   Lehet szerelem ha nem sírig tartó Vagy csak fogyóeszközök vagyunk mi mindannyian kivétel nélkül   Hogyan sorakoztathattam a képeket játszottam üveggyöngyökkel idegekkel végtagokat elevenen sanyargattam romboltam majd mindent újra összeraktam az ujjaktól a fejtetőig tőled hozzá a következőig   Szerencsések akik házuknál tűzhelyüknél távolabb soha semmit sem láttak a férfinek a nő a nőnek a férfi meg az elfoglalt területen az a megművelhető udvarrész a mindent jelenti   Mikor eljön a számadás ideje a parthoz kötöm a csónakot valahogy mindig az ősszel érkezik hogy csábítson   Én gabonát konkollyal keverek majd továbbszökdelek   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor