Dušan Gojkov № 30 - № 30

 

Dušan Gojkov Beograd 11. avgust 1965. –

№ 30   izađem izjutra ona još spava na ulicu vlažnu od jutarnjih polivača povedem i psa njenog našeg naravno šetamo tako psić i ja ko koga šeta više niko ne zna uostalom obojica smo u penziji umirovljeni upravo tako jasno dok nas dvojica dolazimo do kafea ona još spava vidi se reka svetluca mazut po njoj konobar dok sedamo prinosi moje novine njegov keks za omanje životinje jedan kup ruž za mene razblažen vodom (jer tako ona -koja-još-spava od kelnera zahteva) pas ide da piški kaki ali se vrati dok listam umrlice u novinama gotovi smo nema više potrebe da sedimo u kafeu proleće lako prevari može i da se nazebe dakle penjemo se stepeništem tiho (ona još uvek spava) ulazimo u stan polagano otključavajući bravu ne lajemo skidam psu povodac šešir sebi kaput cipele obuvam kućne papuče gledam je (dok spava) najznačajniju ženu na svetu ženu šezdeset godina staru pogledam psa već umornog i on ima svojih dobrih šesnaest sad bi joj valjalo pripremiti kafu (ona to voli izjutra) odlazim u kuhinju ali dok sipam vodu iz uzavrelog čajnika opečem desnu ruku ćutim sâm sam kriv idem u kupatilo ormarić za prvu pomoć mažem ruku kantarionovim uljem to uvek imamo u kući za svaki slučaj onda žena moja ustaje jer pseto cvili gunđa dok mi previja ruku starče glupavi sa sedamdeset se ne prilazi kuhinji gledam je osećam njen topao miris nakon sna zaljubljujem se ponovo

№ 30   reggel van ő a nő még alszik a hajnali utcamosás utáni még vizes utcára megyek a kutyát is vezetem természetesen az övét a miénket így sétálunk a kutya és én ki kit sétáltat ezt senki sem tudja különben is mindketten nyugdíjasok vagyunk nyugalmazottak pontosan így egyértelmű míg mi ketten a kávézóhoz érünk ő a nő még alszik látszik a folyó rajta olajfoltok csillognak a pincér míg helyet foglalunk újságomat hozza kekszet a kis állat számára meg nekem egy kupa vízzel hígított gint (mert ő a nő aki-még-alszik a pincértől így kéri) a kutya félrevonul pisil kakil de visszajön mire a gyászjelentéseket átnézem készen is vagyunk nincs értelme tovább a kávézóban ülni a tavasz könnyen megtéveszt meg is lehet fázni tehát a lépcsőházban csendesen megyünk (ő a nő még mindig alszik) a zárat óvatosan kinyitva lépünk a lakásba nem ugatunk a kutyáról a pórázt  magamról a kalapot a kabátot a cipőt veszem le papucsba lépek őt a nőt nézem (míg alszik) a világ legfontosabb asszonyát a hatvanvalahány éves nőt a kutyára nézek már fáradt ő is vagy tizenhat éves jó lenne a kávét elkészíteni (ő a nő reggel szereti) a konyhába megyek de míg a teáskannából a forró vizet öntöm jobb kezemet megsütöm hallgatok én vagyok a hibás a fürdőszobába megyek az elsősegély szekrényhez kezemet orbáncfű olajjal kenem mindig van a házban legyen feleségem felkel mert nyüszít a kutya dohog míg kezemet kötözi vén bolond hetvenévesnek nem kell a konyhába lépni nézem érzem alvás utáni meleg illatát újra szerelmes vagyok   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Dušan Gojkov: Tužne šansone, Kornet Beograd 2015. str. 59-61.