Böngészde - Pabirčalište - Gleaner

2023. február 6., hétfő

Méhes Károly … (Ciccio) – … (Ciccio)

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. – 


 
Ciccio. Mint aki van.
Nem tudom, mit akar,
mért mondogatom folyton
a nevét. Fekete-fehérben látok
egy hátranyalt hajú kamaszt,
kinőtt zakóban, poros úton.

A kávéházban ülök,
s bár mindig efféle füstös,
kopott helyekre vágytam, nem
érzem jól magam. A pincér
öregasszony, agyonmosott, kockás
férfiing rajta. Ahogy leteszi
a kávét, a szódát, a szemembe
néz, s látom, abban a pillanatban
tudja, nem örülök neki.

A képes magazinban falusi
lakodalomról szóló képriportot
nézek. A vőlegény bandzsa,
a menyasszony a gyöngyös
párta alatt bamba, bajszos.
Mégis valami szent, sárga
boldogság az arcukon. Aztán
a roskadozó asztal. A tánc.

Hirtelen nagyon fáj, hogy
már nem járok esküvőkre.
Majd, hamarosan más
következik. Egy esküvő
két temetés, legalább.


Ciccio, mondom, barátom,
te senki. Egy kövér ember
fehér sisakot csap a fejébe,
el innen, el, motorra ül.
Látom, az izzó napsütésben
a kőkerítésen ülve, akik itt
maradnak, szalámis zsemlét
tömnek a szájukba. A motoros
őrült, azt hitte, most
szabad lesz, néhány perc
múlva már halott. Ami
végképp nem tartozik rám,
de mondják: napra pontosan
akkor halt meg, mint az apja.
Az is motoron. Tényleg, érzem
a nyakamban, a gigámban,
torkig vagyok ennyi élettel és
halállal. Miközben semmit sem
tudok. A nap pedig… – teljesen
felesleges megjegyzéseket tenni
arra, ami hozzám képest örök.


 
Ciccio. Kao neko ko postoji.
Ne znam šta želi,
zašto mu ime neprestano
ponavljam. U crno-belom
derana vidim sa nalickanom kosom,
u izraslom sakou, na prašnjavom putu.
 
U kafani sedim,
iako sam oduvek za takva zadimljena,
oronula mesta čeznuo, ne
osećam se dobro. Konobar
je starica, na njoj iznošena, karirana
muška košulja. Kako na sto kafu,
sodu stavi, u oči mi gleda,
vidim, u istom trenu zna
s njom nisam oduševljen.
 
U magazinu sa jedne
seoske svadbe fotoreportažu
gledam. Mladoženja je razrok
a mlada ispod biserima kićenog
devojačkog venca šašava i brkata.
Ipak, na njihovim licima neka
sveta, žuta radost je. Potom
prenatrpan sto. I ples.
Odjedanput zaboli mi što
svadbe ne posećujem.
Uskoro nešto drugo
sledi. Jedna svadba –
bar dve sahrane.
 
Ciccio, kažem, prijatelju,
ti nitkove. Jedan debeljko
na glavu belu kacigu stavlja,
dalje odavde, dalje, na motor sedi.
Vidim, oni koji su ostali na užarenom
suncu na kamenoj ogradi sedeći
zemičku sa salamom
žderu. Ludak na motoru
verovao je da će sad
slobodan biti, nakon par minuta
već je mrtav. Mene se to
uopšte ne tiče,
ali kažu: tačno na isti dan
je umro kad i njegov otac.
I on na motoru. Zaista,
na vratu, u grlu osećam,
toliko života i smrti
presjelo mi je. Uz to ništa
ne znam. A sunce pak… – izlišno
je dati bilo kakvu primedbu
na to što je u odnosu na nas večno.
 
Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://www.meheskaroly.hu/vers.php?lang=&id=25

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése