Méhes Károly … (Ciccio) – … (Ciccio)

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. – 

…   Ciccio. Mint aki van. Nem tudom, mit akar, mért mondogatom folyton a nevét. Fekete-fehérben látok egy hátranyalt hajú kamaszt, kinőtt zakóban, poros úton. A kávéházban ülök, s bár mindig efféle füstös, kopott helyekre vágytam, nem érzem jól magam. A pincér öregasszony, agyonmosott, kockás férfiing rajta. Ahogy leteszi a kávét, a szódát, a szemembe néz, s látom, abban a pillanatban tudja, nem örülök neki. A képes magazinban falusi lakodalomról szóló képriportot nézek. A vőlegény bandzsa, a menyasszony a gyöngyös párta alatt bamba, bajszos. Mégis valami szent, sárga boldogság az arcukon. Aztán a roskadozó asztal. A tánc. Hirtelen nagyon fáj, hogy már nem járok esküvőkre. Majd, hamarosan más következik. Egy esküvő – két temetés, legalább. Ciccio, mondom, barátom, te senki. Egy kövér ember fehér sisakot csap a fejébe, el innen, el, motorra ül. Látom, az izzó napsütésben a kőkerítésen ülve, akik itt maradnak, szalámis zsemlét tömnek a szájukba. A motoros őrült, azt hitte, most szabad lesz, néhány perc múlva már halott. Ami végképp nem tartozik rám, de mondják: napra pontosan akkor halt meg, mint az apja. Az is motoron. Tényleg, érzem a nyakamban, a gigámban, torkig vagyok ennyi élettel és halállal. Miközben semmit sem tudok. A nap pedig… – teljesen felesleges megjegyzéseket tenni arra, ami hozzám képest örök.

…   Ciccio. Kao neko ko postoji. Ne znam šta želi, zašto mu ime neprestano ponavljam. U crno-belom derana vidim sa nalickanom kosom, u izraslom sakou, na prašnjavom putu.   U kafani sedim, iako sam oduvek za takva zadimljena, oronula mesta čeznuo, ne osećam se dobro. Konobar je starica, na njoj iznošena, karirana muška košulja. Kako na sto kafu, sodu stavi, u oči mi gleda, vidim, u istom trenu zna s njom nisam oduševljen.   U magazinu sa jedne seoske svadbe fotoreportažu gledam. Mladoženja je razrok a mlada ispod biserima kićenog devojačkog venca šašava i brkata. Ipak, na njihovim licima neka sveta, žuta radost je. Potom prenatrpan sto. I ples. Odjedanput zaboli mi što svadbe ne posećujem. Uskoro nešto drugo sledi. Jedna svadba – bar dve sahrane.   Ciccio, kažem, prijatelju, ti nitkove. Jedan debeljko na glavu belu kacigu stavlja, dalje odavde, dalje, na motor sedi. Vidim, oni koji su ostali na užarenom suncu na kamenoj ogradi sedeći zemičku sa salamom žderu. Ludak na motoru verovao je da će sad slobodan biti, nakon par minuta već je mrtav. Mene se to uopšte ne tiče, ali kažu: tačno na isti dan je umro kad i njegov otac. I on na motoru. Zaista, na vratu, u grlu osećam, toliko života i smrti presjelo mi je. Uz to ništa ne znam. A sunce pak… – izlišno je dati bilo kakvu primedbu na to što je u odnosu na nas večno.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://www.meheskaroly.hu/vers.php?lang=&id=25