Vasa Pavković Pančevo 3. februar 1953. –
|
Pijući mleko…
Da pijem
mleko i slušam džez.
I s praga
stare roditeljske kuće
Da posmatram
bregunice nad vodom
I lastavice
koje se kupaju u prašini.
Dovoljno je.
Prolazi
život i tiranija, proći će.
Ali prolazi
i život, taj, moj,
Jedini
život.
Da, prolazim
rukom kroz šimšir,
Dok čuje se
Majlsova truba iz sobe
U kojoj moja
žena krpi naš stari veš.
Dovoljno je
ovo malo sirotinje,
Malo žudnje
– nadlanicom otirem mleko
S usne, pa
kažem: ! Oh, Bože!
Mada ni sam
ne znam kome govorim
I zašto sam
upotrebio tu reč.
|
Ahogy a tejet iszom…
Mikor tejet iszom, jazz
zenét hallgathassak.
És az öreg szülői ház
küszöbéről
Nézhessem a partifecskék
röptét a víz felett
És a porban fürödő füsti
fecskéket.
Ennyi elég.
Múlik az élet és a
zsarnokság is, elmúlik.
De az én életem is múlik,
Az egyetlen.
Míg a szobából, ahol
feleségem fehérneműt
Foltoz, Miles trombitája
hallatszik,
Kezemmel a puszpángot
simogathassam.
Elég ez a kevés
nincstelenség,
Ez a vágy – a tejet
ajkamról alkarommal
Törlöm és mondom: ! Ó,
Istenem!
Pedig nem tudom, kihez
beszélek
És ezt a kifejezést miért
használtam.
Fordította: Fehér Illés
|
Izvor:
Vasa Pavković: Knjiga o lastavicama,
Matica srpska, Novi Sad 2000.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése