|
(О)да
тмини
Увек беху две стране:
тамна, светла,
тама, светлост.
Увек там(н)а била дубља,
светлост се морала
пробијати кроз њу
да би добила лице
које смо ми видели.
Гушила је памћење,
гутала догађаје,
потирала слике стварности,
док их не прогута
као смрт сам живот.
Њој смо препуштали снове,
отирали је са себе
мрвама реалности.
Мењајући семена,
гајила је у потаји плодовље
и хранила нас,
одржавала нам лозу,
а ми склањали поглед од ње.
(О)да тмини,
из које смо дошли,
у коју ћемо опет уронити
као у умишљену вечност,
да би
светлост тиме
постала још
светлија.
|
Óda a sötétséghez
Váltig két oldal van:
sötét, fényes,
sötétség, fényesség.
A sötét(ség) a mélyebb,
a fénynek
rajta kell áttörni
hogy annak, amit látunk,
arca legyen.
Az emlékezetet fojtja,
a történteket lenyeli,
a valóság képeit addig üldözi,
míg azokat, akár a halál magát
az életet,
le nem nyeli.
Álmainkat neki engedjük át,
magunktól a valóság
morzsáival
üldözzük el.
Magokat váltva
terméseket titokban termel
és etet vele bennünket,
megtartja családfánkat,
mi meg tekintetünket
elfordítjuk tőle.
Óda a sötétséghez,
melyből jöttünk,
melybe, mint az elképzelt örökkévalóságba,
ismét elmerülünk,
hogy ezennel a fény
még fényesebb legyen.
Fordította: Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése