Böngészde - Pabirčalište - Gleaner

2023. október 22., vasárnap

Risto Vasilevski Čuvar polja – A mezőőr

 

Risto Vasilevski Nakolets, 31. januar 1943. –

Čuvar polja
 
treba čuvati polje, hleb, ptice.
protok vode od izvora do uvira. letinu.
jesen. treba postati hrt, ući pod zemlju,
čuvati seme podzemnih plodova. treba se
vinuti u vazduh, uhvatiti svaki trepet.
 
postaviše me za čuvara. kupiše mi dvogled
s čojinom optokom. omče. opute od kože
odrane životinje. (treba vezati nekog
za stub, za odvodni kamen). dadoše mi
pušku, nož, svu vlast. rekoše: čuvaj
polje, čuvaj komad zemlje (stvorene
od pene mora i vazduha). čuvaj sebe.
 
prošla su mnoga plemena (nisu ga takla).
snimala su ga odozdo, odozgo, sa svih
strana. poslednja nam dadoše krasne mape.
na njima se lepo vidi: naše polje. kraj
polja more. reke, jezera, raskrčene šume.
sve su otkrila, nemaš se kud sakriti.
 
rekoše mi: čuvaj zenice svoje.
pokazaše mi međe, granice u vazduhu. sad
motrim na njih, sav se u oko pretvaram. na
javi i u snu. i mislim: kome su one potrebne?
toliko sam ih puta prelazio, u igri i zbilji.
javno i tajno. i uvek im se vraćao
kao najlepšem izvoru, kao stožeru svoje svesti.
 
osećam: meni je polje tesno. kao kamenu
u nedrima. meni treba širina. prostor. svet.
ali šta ću: uzmem pušku, usmerim mušicu.
preko međe. u nečija leđa. u nečiji život.
vrebam svačiju lobanju. Pretim im, uzvraćam
na pretnje. pokazujem zube. baš sve.
 
niko se ne šali. svako čuva svoje polje.
od čega? od koga? (ili: za koga?). vekovi
minuše i sve je ostalo na svome mestu.
brda i planine, lišće i drveće, vas kosmos.
samo ljudi su grebli, međe pomerali.
uz bitke i krv. uz bitke i smrt. ja
i dalje čuvam polje. znam i čije.
znam i zašto. samo se pretvaram...
 
Izvor: autor
 
 
A mezőőr
 
őrizni kell a mezőt, a kenyeret, a madarakat.
a patak vizét a forrástól a torkolatig. a termést.
ősz. agárrá kell válni, föld alá menni,
földalatti termések magjait őrizni. a levegőbe
kell emelkedni, minden rezdülést elfogni.
 
mezőőr lettem. zöld posztó tokban messzelátót
kaptam. kötélgyűrűt. nyúzott állatbőrön
utasításokat. (valakit karóhoz, útmenti
kőhöz kell kötni). adtak puskát,
kést, hatalmat. mondták: őrizd
a mezőt, őrizd a földrészt (a tengerhabból
és a levegőből teremtettet). őrizd önmagad.
 
sok törzs vonult el mellette (nem bántották).
fényképezték felülről, alulról, minden
oldalról. az utolsó remek térképeket adott.
azokon szépen látszik: a mezőnk. mezőnk mellett
a tenger. a folyók, a tavak, a kivágott erdők.
minden nyitott, elbújni nincs hová.
 
nekem mondták: szemed világára vigyázz.
megmutatták a mezsgyéket, a határokat a levegőben.
most azokra vigyázok, vigyázó szemmé válok.
a valóságban és álmomban is. mindez kinek kell?
annyiszor mentem át rajtuk, képzeletben és tényleg is.
nyilvánosan és titokban. azokhoz mindig, mint
a legszebb forráshoz, tudatom alappilléréhez mentem.
 
érzem: nekem szűk a mező. akár a kőnek
a kebel. nekem a tágasság kell. a tér. a világ.
de mit tehetek: veszem a puskát, célzok.
a határon túlra. valaki hátát, valaki életét.
koponyákra lesek. Fenyegetek, fenyegetésre
fenyegetéssel válaszolok. fogam fehérjét mutatom.
 
senki sem viccel. mindenki saját mezejét védi.
mitől? kitől? (vagy: kinek?). századok
múltak és minden a helyén maradt.
a dombok és a hegyek, a levélzet és a fák, az űr.
csak az emberek raboltak, határokat mozdítottak.
ütközetek és vér árán. ütközetek és halál árán. én
a mezőt továbbra is őrzöm. azt is tudom, kiét.
azt is tudom, miért. csak tettetem magam…
 
Fordította: Fehér Illés


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése