|
Sátorok
balladája
Eltűnik a
sikátor mélyén.
Csak megy
utána.
Ötszáz
éves kövek,
valami
rossz ajtó.
Beképzelt
pojáca.
Mindig
felnéz, ha
bizonytalan.
Azok az
idegen
hegyek, hiába
kékebbek,
mint az ég.
A talpa
viszket,
a keze
remeg.
Hideg
testében a vér.
Miféle
körmenet?
Kancsal
Madonna,
megáll az
ész.
Talán
holnap, holnapután.
Igen,
igenis: fél.
Nem
létezik az egész.
A hold is
beteg,
sárga,
néz rá bután.
A
szerelem, persze,
a vajákos
vegyész.
Számíthatott
volna erre.
Az álom
kelepce,
hallani,
pereg a mész.
A
rosszban is minden
mindenre
rímel:
ugyan,
merre mész?
A sikátor
végén
a rabul
ejtő csönd.
A hegyek,
a szemed.
Régóta
vártuk önt.
Legyen,
ki eltemet.
Egy
gödör, egy kis mész
megint.
Hányszor
akarta,
hogy más legyen.
De nem
idegen kéz, ami
földet
hint. Sehol egy
kántor.
Hogy feledné a kínt.
|
Balada čadra
Nestaje na kraju sokaka.
Tek ide za njom.
Petsto godina stare stene,
nekakva stara vrata.
Umišljen pajac.
Uvek gore gleda kad je
nesiguran. Ona
strana brda zalud su
od neba jače plave.
Tabane su mu svrbe.
ruke drhtaju.
Krv u hladnom telu.
Kakva povorka?
Razroka Madona,
pamet stane.
Možda sutra, prekosutra.
Da, da: plaši se.
Čitav ne postoji.
I mesec je bolestan,
žut, tupo gleda.
Ljubav je, naravno,
sujeveran hemičar.
Na to mogao bi računati.
San je klopka,
čuje se, otpada žbuka.
I u lošem sve
na sve rimuje:
ideš li, kuda?
Na kraju sokaka je
tišina koja osvaja.
Brad, tvoje oči.
Odavno smo vas čekali.
Da bude neko ko će nas sahraniti.
Jedna jama i
malo kreča. Koliko
puta je hteo, da neko drugi bude.
Ali ruka koja zemlju baca
nije strana. Kantora
nigde. Da patnju zaboravi.
Prevod: Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése