Böngészde - Pabirčalište - Gleaner

2024. február 16., péntek

Risto Vasilevski Кажа о занетом човеку – Mese a lelkes emberről

 

Risto Vasilevski Nakolets, 31. januar 1943. –

Кажа о занетом човеку
 
Човеку се указа нешто на стаблу дрвета,
пожури да види каква је то белина.
Ни стигао није на другу страну –
на стаблу је већ висила читуља
                             с његовим именом!
 
Заустављали су се пролазници,
премештали га из приче у причу.
 
Неки су га тог поднева видели
како се враћа с реке,
погледа засићеног
огледалима воде,
по којима скакућу
испошћени пловци.
 
Други су у њему препознали
човека чврстог, на ногама;
веселника који жури,
обилази места и офисе,
пун наде у одласку,
без икакве вере у повратку.
 
Трећи су сведочили
о његовој занетости,
умећу које ретко ко разуме,
те несмотрено
прелази улицу –
као други део света.
 
Остали су му давали
печат свог живота
и тако се бранили
и од његове и своје судбине.
 
А он је већ стигао
можда, где је наумио,
или невољно хтео,
али о томе није желео
никога да обавести.
 
Оставивши само траг –
читуљу коју спира киша,
која ће, с времена на време,
опет свањивати као белина
и управо с тог стабла
мамити туђе погледе
да препознају црне себе.
 

Mese a lelkes emberről
 
Az ember előtt megjelent valami a fa törzsén,
sietett megnézni, mi az a fehérség.
Még a másik oldalra sem ért –
a fatörzsön gyászjelentés csüngött
                                                   nevével!
 
Meg-meg álltak a járókelők,
egyik meséből a másikba helyezték.
 
Néhányan azon a délután
a folyóról visszatérve látták,
tekintetében
a víztükörrel,
melyen kimerült
vadkacsák ugráltak.
 
Mások a lábán biztosan
álló embert ismerték fel benne;
a jókedvűt, aki siet,
különböző helyeket, irodákat keres fel,
induláskor tele reménnyel,
a visszafelé vezető úton reményvesztetten.
 
Megint mások lelkesedéséről
tanúskodtak,
a kevesek által érthető készségről,
meg az utcán szórakozottan
megy át –
mint mások a világ egy részén.
 
A többiek saját életük
ismérveit ragasztották rá,
így védekeztek
sorsa és saját sorsuk ellen is.
 
Ő viszont, talán már odaért,
ahová szándékozott,
vagy tulajdonképpen nem akart,
de erről senkinek sem
kívánt szólni.
 
Csak nyomot hagyott –
az eső-mosta gyászjelentést,
amely időről időre
ismét fehérségként jelenik meg,
pontosan azon a fatörzsön
és vonzza az idegen tekinteteket,
hogy saját végzetüket felismerjék.
 
Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése