Irfan Horozović (Horozovity Irfan) - Banja Luka 27. aprila 1947 –
Zapis
Iz sna isčupan kao zub istočih ovaj stih. Bijaše li to još uvijek snoviđenje ili njegova opsjena?
Mrdnuh se bunovno i vidjeh sablju pog grlom vrane kobile.
Ždrijebac sam zlosutni što dolinama goni bedeviju srebrnog repa.
Rekoše mi da projezdila je ludo pretvorena u vihor, ali zavarati me ne mogoše, jer vihor su grive moje.
Nosila je jahačicu plavu, jahačicu čednu.
Snom je ljuljnuh niz predjele.
Pograbit ću poput gazde, a jesen već dogorijevat će, pograbit ću uzde njene.
Ja, hat sedmozubi.
Ja, zmaj četvoronožni demonski ću zarzati i naskočiti na kobilu srebrenorepu. Prosut će se ždrebići zlaćani.
Kad sama bude jahačica kose posrebrene, nosit ću je
dolinama,
vrhuncima,
jezerima.
Zaurlat će u tišini aždaje zelene.
Možda će neko prepoznati jahačicu podivljalu, na muškom konju objahanu.
I vihor joj kose posrebrene, kao da je grivom pomamnom darivana.
Jegyzet
Álmomból
felriasztva öntöttem formába ezeket a sorokat.
Álom volt ez vagy csak szemfényvesztés.
Félálmomban
megmozdulva láttam, kard van a fekete kanca torka alatt.
Baljós
csikó vagyok, aki a völgyben ezüstfarkú arabs kancát űz.
Azt
mondták, viharrá válva elvágtatott, de el nem hittem, mert sörényem a vihar.
Vitte
a lovast, a szőke, szemérmes nőt.
Álommal
ringattam a völgy felett.
Megragadom,
a gazda jogán és az ősz is lassan múlik, megragadom a kantárt.
Én,
a hétfogú arab csődör.
Én,
a négylábú sárkány, vadul felnyerítve rontok az aranyfarkú kancára. Szétszórjuk
a völgyben a csikókat, az aranyosakat.
Ha
az ezüsthajú nő magára marad a nyeregben, viszem
völgyekbe,
csúcsokra,
tavakhoz.
Zöld
sárkányok ordítanak a csöndbe.
Talán,
talán valaki felismeri a csődörön száguldó, megvadult nőt.
Ezüst
haja mintha a sóvárgó sörénytől emlékbe kapott vihar lenne.
Fordította: Fehér Illés
Megjelent: Magyar Szó – 1989. 01. 07.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése