Tandori Dezső (Deže Tandori) Budapest, 1938. december 8. –
Hommage
„Tőled távolabb-e?
Hozzád közelebb-e?
Tőled se, hozzád se.
Távol se, közel se.”
*
Már nemsokára betakarhatod
két tenyereddel arcom, oly sovány lett.
Érintheted minden csontját külön:
e húsalatti vallomásokat;
de ha nézed, szemed úgy fáj majd, mintha
szúrós köveken lépkednél mezítláb.
Ne nézd hát; inkább hosszú ujjaiddal
borítsd körül, takard el. Inkább
a hideg decemberi levegőbe tördelt
dirib-darab világot nézd, ahol
egyszerre megpillantasz valamit,
magadra ismersz s felkiáltasz: ezt!
hogy ezt akarod mondani nekem –
Akkor légy majd fegyelmezett: a perc
vadságát villanyoztasd el magadba.
Emeld meg szépen állam egy kevéssé,
s okos, gyengéd, áttetsző mozdulattal
fordítsd fejemet arra és ereszd el.
Többé látnod se kell. Csak épp
emlékezni majd; merre
nézett és mit nézett a nem-múlás
hideg talapzatán egy arc,
mely aztán éppenoly hideg lett.
*
Egyre jobban belemosódsz az át –
törhetetlenbe; reménytelenséged
it visszhangzik bennem,
lüktetése szétzúz.
*
Megkondítod magad, mint egy teret,
melyben eltávolodhatom.
Látatlanul hagyom,
hogy körülvégy és az legyek, ahol
vagyok. Háttal megyek, csak az kerül
elém, amit már elhagyok.
*
Megritkulsz. Távolságaid
elszédülnek s nem nyernek vissza többé.
Létezésed szélcsendje voltál.
Belenged tűntödet.
*
Körbekönyöklik az asztalt.
Madonna-hajjal
arcod mint gyufaláng lobog
idegen füstben.
A dérzöld fűre
gondolok én is: hajnali
ablak a szívnek
minden rosszra.
*
Te már fuldoklasz bennem, aki még
tér voltam nélküled, tér, önmagányi.
Most már csak a tiéd: a te
fuldoklásod lélegzete.
*
Most átmégy a sötét szobán: vigyázol,
beléjük ne botolj; lépteidet
oly apró részekre osztják, hogy az már
nem is te vagy, inkább a puszta mozgás.
Mikor elmentél tőlük, mintha egy
hullám gerincén hagytad volna őket,
egy hullámén, mely egy mozdulatodra
– hogy becsuktad magad mögött az ajtót –
utánad lendült s kifutott alóluk.
Te nem tudod, hogy ők azóta is
mint nád- s fa-törmelékek, az üres
levegőbe feltolódva is e
hullám ívét őrzik; ezért te csak
végtagokat láthatsz lent, és könyöklő
törzset-fejet egy kicsit magasabban.
Most már persze szögletesebbek is,
szárazabbak is; s mert azóta a
fény mindig ugyanazon az egy
ablakon át érte őket: nekik már
nem fény többé. Egy érkezés kellett nekik,
érkezésed, hogy fellobbanjanak,
mint egy óriás száj szívására a
parázs-végek: de te annyira másnak
képzelted el magadban tüzüket,
annyira csak magad akarnád tőlük,
– azt, akiről te is tudod, hogy nem vagy –,
hogy neked ők sápadt, közönyös arcok.
Hát ők azok, akikhez visszajöttél?
nekik vagy ennyi csak? vagy ennyi vagy csak?
Aztán csak lépkedsz rajtuk át a padlón,
vigasztalanul illesztgeted a
lábak, törzsek és arcok sokszögét
kitölthetetlen köreidbe.
*
„Ki szedi össze váltott lovait,
ha elhulltak, ki veszi a nyakába?
ki teszi meg még egyszer az utat
értük, visszafelé, hiába?
Kardél-nyargalásod két oldalán
még kettészelve is az állatok
hozzád lassult múlásukkal bevárják,
amíg kidől utolsó hátasod:
ma még, nem deszka-földes-álruhásan,
visszanézhetnél e hűlő vetésre –
hogy zokogás kockázzon koponyádban,
kopogjon tört szemük dióverése.”
Omaž
„Zar dalje od tebe?
Zar bliže tebi?
Od, do ne postoji.
Ni dalje, ni bliže.“
*
Svojim rukama pokrivaš
moje lice, tako je svelo.
Svaku kost posebno možeš taknuti:
te ispovesti ispod mišića;
ali gledajući ih, oči će te zaboleti,
kao da na oštrom kamenju bosa hodaš.
Pa ne gledaj; rađe obavij me
svojim dugim prstima. Rađe
gledaj polomljene komade toga sveta
u hladnom, decembarskom zraku, gde
odjednom ugledavši neku sitnicu,
prepoznaješ sebe i povičeš:
to! da, to si mi hteo kazati –
Tada budi sabrana: razuzdanost
trenutka neutraliziraj sama.
Nežno mi podigni bradu,
laganim, jedva primetnim pokretom
okreni mi glavu i pusti.
Više ne trebaš ni videti.
Tek sećati se; gde i šta
je gledao na hladnom postolju
neprolaza jedno lice
što je isto tako hladno postalo.
*
Sve više i više se utapaš u ne-
probojnost; tvoja beznadežnost
u meni odzvanja,
razbijaju me njeni otkucaji.
*
Zazvoniš poput praznog prostora
preko kojeg ću se udaljiti.
Zaslepljeno pustim
da me zaokružiš i da postanem deo
okoliša. Unatrag hodam, samo to me
pretiče što za sobom ostavljam.
*
Proređuješ se. Tvoje daljine
se onesvešćuju i ne nalaze put.
Vlastita tišina si bila.
I optočiš svoj nesanak.
*
Drugi prilaze stolu.
S kosom Madone
lice ti u tuđem dimu poput
plamička šibice bukti.
Na injem posutu travu
mislim i ja: jutarnji
prozor srca
na svako zlo.
*
Već se daviš u meni koji sam
prostran bio bez tebe, svojeliki prostor.
Sada je isključivo tvoje:
roptanje tvoga davljenja.
*
Sad prelaziš preko tame sobe:
paziš da se ne spotakneš; korake
raščlanjuješ, to više
nisi ti, to je tek sušto kretanje.
Kad si sve napustila kao da
si ih na vrhu talasa ostavila,
na talasu koji na jedan tvoj mig
– kad si zatvorila za sobom vrata –
za tobom krene iskliznuvši ispod njih.
Ti ne znaš, da oni od tada
kao ostaci drveta i šaša
nagomilani u prazan zrak
čuvaju luk tog vala; zato tek
udove im vidiš i na lakat
naslonjenu glavu nešo više.
Sad su već naravno izbrazdani
i suvi; jer od onda svetlost
ih uvek preko jednog te istog
prozora zrači: njima to više
nije svetlost. Jedan dolazak im je
trebao, tvoj dolazak, da planu
kao ugarak kad ogromne usne ožive:
ali ti si toliko drugačije
zamislila njihov sjaj, toliko
si samu sebe želela od njih
– onu, za koju i ti znaš da nisi –
da su ti oni tek bleda, ravnodušna lica.
Zar su oni, kojima si se vratila?
Njima si tek tolika? Ili si zbilja tolika?
Zatim nehajno prelaziš preko njih,
neutešno prilagođavaš ih,
višekutnike nogu, tela, lica
svojim beskonačnim krugovima.
*
„Ko će joj skupiti umorne ate,
ako izginu, ko će primiti nju?
Ko će preći još jednom isti put
zbog njih, nazad, uzalud?
S obe strane sečiva tvoje sudbine,
čak i prepolovljeno, životinje tebi prilagođenim
polaganim nesajanjem čekaju
da ti i zadnji at premine:
danas još ne u lažnom odelu od dasaka i zemlje
mogla bi pogledom preći oranicu,
nek’ jecaj šara u tvojoj lobanji,
nek’ zveči orah mutnih očiju.“
Prevod: Fehér Illés
Objavljeno: Ezüst híd – Srebrni most (2011)
Családi kör, Novi Sad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése