Kassák Lajos Ballada – Balada

Kassák Lajos (Lajoš Kašak)

Érsekújvár, 1887. március 21. — Budapest, 1967. július 22.

Ballada

Vaszilij Prokoff 1863-ban született

egy lengyel-orosz faluban.

13 éves korában Lodzba ment a nagyapjához,

aki kéziszövő volt, sovány és hórihorgas, mint a meszelőnyél.

Vaszilijből is kéziszövő lett, rámájával ott ült az ablak előtt,

szorgalmasan dolgozott és nagy testével eltakarta a napot.

Egyszer véletlenül kinézett az ablakon

s ekkor meglátta Hankát.

A házasság napján Vaszilij 30, Hanka pedig 26 éves volt.

Képzeljétek el, milyen különös nap lehetett ez egy kéziszövő életében!

Új ruhát vett magára és magassarkú csizmát húzott a lábaira.

Templombamenet látta, hogy az öreg cseresznyefán

egy vöröslábú, kéktollú madár ül és vidáman énekel.

A vőlegény a saját két szemével látta ezt a csodát,

de nem szólt róla senkinek.

Örült a feleségének s ezzel a nagy örömével dicsekedett el a kocsmában.

Egy év múlva újabb nagy öröm érte: megszületett az első gyerek.

Aztán megint meggömbölyödött az asszony hasa.

Vaszilij már nem nagyon örült, de az asszony azért 24 év alatt 21-szer szült.

9 gyerek halva, 12 pedig élve jött a világra.

Vaszilij már olyan ösztövér volt, mint a nagyapja.

Hanka egész nap a gyerekekkel bajlódott

s ha néha Vaszilij közelébe került, az ember elfordult tőle,

mert megérezte rajta a pelenkaszagot

s valami sötét veszedelmeket sejtett a bőre alatt.

Vaszilij áthajolt a rámája fölött és dolgozott,

az ablak előtt ült és a nap sohasem tudott beférni tőle a szobába.

Tavasszal még egyszer-kétszer eszébejutott a vöröslábú, kéktollú madár

s ilyenkor szelíden elmosolyodott.

Később megbűnhődött ezekért a csintalanságokért.

5 éves korában meghalt az első gyerek,

7 éves korában meghalt a második,

három legényfiát sztrájktörők verték agyon az amszterdami kikötőben,

volt, aki elesett a háborúban,

és voltak közöttük olyanok is, akik Amerikában kallódtak el.

Az utolsó 1919-ben a magyar vöröshadseregben szolgált

s valahol a cseh határnál fölakasztották.

Vaszilij Prokoff ekkor már alig látott tovább az orra hegyénél.

56 éves volt, de a legszőrösebb szívű rabszolgakereskedő

sem adott volna érte egy rossz nadrággombot.

Uram Isten, hol volt már a vöröslábú és kéktollú madár?

Hol volt a darázsderekú Hanka,

akiből később dagadtlábú, sovány tehénke lett

s aki 1917-ben belehalt anyai fájdalmaiba, anélkül hogy élt volna?

De Vaszilij Prokoff az egykori kéziszövő még mindig itt botlog a földön, csak éppen szívasztmája van szegénynek, bedagadtak a csuklói és nem lát a szemével.

Hol az egyik, hol a másik lodzi szövőgyár árnyékában üldögél,

bádogperselyt tart a kezében, mint a zsidó koldusok

és énekel.

Már amennyiben ezt éneknek lehet mondani.

Balada

Vasilij Prokof je rođen 1863. godine

u jednom poljsko-ruskom selu.

Sa 13 godina kod dede u Lodz se preselio,

kod suhonjavog i krakatog ručnog tkalca, pravi šilja je bio.

I Vasilij je isti zanat izučio, sa okvirom u ruci pred prozorom je sedeo,

marljivo radio i svojim golemim telom sunce pokrio.

Jednom, sasvim slučajno, pogleda kroz prozor,

tad Hanku ugleda.

Na dan venčanja Vasilij je 30 godina imao a Hanka 26.

Zamislite, u životu jednog ručnog tkalca kakav neobičan dan je mogao biti!

Novo odelo i čizme sa visokim potpeticama je obukao.

Na putu do crkve primetio je kako na staroj trešnji

jedna ptica sa crvenim nogama, plavim perjem vedro peva.

Verenik je to čudo vlastitim očima video,

ali nikom nije spomenuo.

Radovao se svojoj ženi i u krčmi se veselo hvalio.

Za godinu dana ponovo se radovao: rodilo se prvo dete.

Posle mu je žena opet postala obla.

Tome se već Vasilij nije radovao, ipak tokom 24 godine žena je 21 puta rađala.

Od njih 9 su mrtvorođeni, 12 su živi ostali.

Vasilij je poput svog dede suhonjav postao.

Hanka je čitave dane sa decom bahćala

a kad se koji put u blizini Vasilija našla, čovek joj je okrenuo leđa,

jer je na njoj miris pelena osećao

i ispod kože neke mračne pogibije slutio.

Vasilij se na svoj okvir nagnuo i radio je,

ispred prozora sedeo, od njega sunce u sobu nikad nije provirilo.

U proleće koji put se setio ptice sa crvenim nogama i plavim perjem,

u tim treutcima se smeškao.

Kasnije je zbog tog nestašluka ispaštao.

Prvo mu je u svojoj petoj godini života dete umro,

drugo dete kad je 7 godina imao,

trojicu su štrajkolomci u luci Amsterdama na smrt premlatili,

neki su u ratu ubijeni,

a među njima su bili i takvi, koji su svoje živote u Americi proćerdarili.

Poslednji je 1919. u crvenoj armiji mađara služio,

njega su, negde kod granice Češke, obesili.

Vasilij Prokof u to doba već, u svojoj 56-oj godini, jedva

do nosa video, i niti najmilosrdniji trgovac robova ne bi

za njega ni sa hlače otpalog, polomljenog dugmeta ponudio.

Gospode Bože, gde je ona ptica sa crvenim nogama i plavim perjem nestala?

Gde je Hanka tanana struka bila,

koja se sa nadutim nogama u mršavu kravu pretvorila

i 1917. u dubokoj žalosti bez da je živela umrla?

Ali Vasilij Prokof, negdašnji ručni tkalac još je na ovom svetu tumarao, samo sa srčanom astmon, siromahu su i članci nabrekli i jedva je video.

Čas u hladu jedne, čas u druge tkačnice je sedeo,

kao jevrejski prosjaci u ruci limenu škrabnicu držao

i pevao.

Ukoliko se to moglo pevanjem nazvati.

Prevod: Fehér Illés