Böngészde - Pabirčalište - Gleaner

2014. április 12., szombat

Kassák Lajos [Vérrel és fekete ráccsal] – [S krvlju i crnim rešetkama ]


Kassák Lajos (Lajoš Kašak)
Érsekújvár, 1887. március 21. — Budapest, 1967. július 22.



[Vérrel és fekete ráccsal]

Vérrel és fekete ráccsal vagyunk körülvéve, nincs gondolatunk, amit megélhetnénk. Lent járunk az emlékeink között, öreg gyerekek utaznak velünk, a fákról leolvadnak az acéllevelek, kinyitjuk a tenyerünket és azt mondjuk: ami benne van röpüljön föl a szabad levegőbe.
Ahhoz, hogy valaki elbírja az életet, le kell szoknia a jóról és a rosszról. Tudnunk kell, hogy a világkonstrukció részei vagyunk. Minden csak a mában van és a mi részünkre van. Sáros keréknyomoknak, harangzúgásnak és emberi tragédiáknak vagyunk a részei.
A ma emberét a konstrukciók megismerése és az elemek legyőzésére való törekvés jellemzi.
Fizika és metafizika.
Centrális és decentrális.
Egoizmus és kollektivizmus.
Mind belőlem kiinduló és hozzám visszatérő magamtörvényei.
A tisztaság kristály tenyerén fekszünk és érezzük, hogy minden a mi belső, vérbeli rokonunk. Minden a mi rokonunk, tehát szigorúaknak és keményöklűeknek kell lennünk. A világ mai képén rossz, naturalista festők dolgoznak. Végre is meg kell fejni a teheneket, szét kell hasogatni a nagy történelmi vásznakar és ki kell jelenteni, hogy mi is itt vagyunk.
Ember! Konstruktőr!
Egyensúly.
Élettisztaság.
Ahol felszakadnak a mi álmatlan éjszakáink.
Költők fölfogják az idők láthatatlan jeleit.
Ha nem virágoznának bennem lángok, amik feléd kiáltanak, már rég meghaltam volna. De a szív tűzből van és idegen ajtókon kopog. Látom a partokat, amint elfolynak mellettem s szemeim előtt kinyílik a tér a világossággal áldott.



[S krvlju i crnim rešetkama]

S krvlju i crnim rešetkama smo okruženi,
vlastiti misao ne možemo doživeti. Dole među uspomenama hodamo, s nama stara deca putuju, čelični listovi se otapaju s drveća, ispružimo dlanove i kažemo: to što držimo nek u vis u slobodan vazduh vine.
Da neko može podneti život mora se odviknuti i od dobrog i od lošeg. Moramo znati da smo delovi konstrukcije sveta. Sve je samo u danas i za nas je. Delovi smo blatnjavih tragova točkova, zvonjave i ljudskih tragedija.
Čoveka današnjice karakterizira želja za upoznavanjem konstrukcija, težnja za savladavanje stihija.
Fizika i metafizika.
Centralan i decentralan.
Egoizam i kolektivizam.
Sve su to vlastiti zakoni koji iz mene polaze i u mene se vraćaju.
Na kristalnom dlanu bezazlenosti ležimo i osećamo da je sve naš istinski rod, rod po krvi. Rođaci smo, dakle moramo biti strogi s tvrdim pesnicama. Današnju sliku sveta loši, naturalistički slikari formiraju. Napokon moramo krave pomusti, velika istoriska platna rasparčati i izjaviti da smo i mi prisutni.
Čovek! Konstruktor!
Ravnoteža.
Čistoća življenja.
Gde se naše neprospavane noći otvaraju.
Pesnici prihvataju nevidljive znakove vremena.
Da u me ne cveta plamen što tebe doziva već bi odavno umro. Ali srce je iz vatre i na tuđim vratima kuca. Vidim obale koje pored mene prolaze a pred mojim očima se pojavljuje prostor, sa svetlošću blagoslovljen prostor.

                             Prevod: Fehér Illés

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése