Sebestyén Péter A mártír éji dala – Noćna pesma mučenika



Sebestyén Péter (Peter Šebešćen) Zalaegerszeg, 1967. július 07. –

A mártír éji dala

„Sikerült”, súgja diadalmasan és visszahúzza a bugyiját. A fénymásoló csöndesen kattog és lajstromozza minden tévedésemet. Ez a szerelem, a csatakos alkony odakinn, a pásztoróra idebenn. A kiégett fénycső a kismillió félrekúrást megért asztal fölött. Légy mászik a tapétán, halkan nevet. „Elválsz?” Felfoghatatlanul rövid az élet. Ha és amíg leérek a portáig, megőszülök. Otthagyom, mint bőröndöt a hotelszobában. Vagy mint a taxiban, ahol először. A konferencia után, New Yorkban, meghatározhatatlan számú félrenyelt mondat után. Van, hogy Isten sem akar tudni az egészről, van, hogy a káprázó felismerések sem vonatkoznak semmire. Résnyire nyílik az ajtó, szellemek csukják-tárják, tudják, hogy tudom.

Lemondom az ebédemet. Lemondom életem összes megbeszélését három példányban, amiből egy sem illet meg senkit. Szignálom azt is, amit nem lehet aláírásunkkal igazolni. Mire vége, lefő a kávé. Összecsomagolok, bedobozolom magam egy pillantás zárványába, amiben egy azonosítatlan személy csal és hazardírozik. Csak a fogaknak csikorgatása, az hallik, a töltőtoll túlvilági sercegése, s a belátható terekben egy végleges hatályú eső.

Noćna pesma mučenika

„Uspela sam” šapnula je slavodobitno i povukla gaćice. Tiho klepeće aparat za forokopiranje i zapisuje svaku moju zabludu. To je ljubav, vani lapav suton, unutra noć ljubavnika. Pregorela neonska cev iznad stola koji mali milion neuspelo kurenje doživeo. Na tapeti muha se kreće i smeje se. „Rastaješ li?” Život je neshavatljivo kratak. Ako i dok stignem do kapije, posedim. Ostavljam kao kofera u sobi hotela. Ili u taksi gde prvi put. Ili posle konferencije u Nju Jorku posle neodređenih broja nakrivo progutanih rečenica. Desi se da o tome ni sam Bog ništa ne želi znati, desi se da me ni zasenjive spoznaje ne privlače. Odškrinu se vrata, duhovi otvaraju i zatvaraju, znaju da znam.

Otkazujem ručak. U tri primerka otkazujem sve svoje dogovore jer ništa nikoga se ne tiče. Parafiram i ono što se sa potpisom ne može posvedočiti. Do završetka kafa je gotova. Spakujem se, stavljam se u ćeliju jednog treptaja o kojoj jedna neidentificirana ososba vara i hazardira. Tek škripa zubi i prštanje nalivpera sa drugoga sveta se čuje te u opipljivim prostorima kiša konačnog značenja.

                             Prevod: Fehér Illés