Pethes Mária
Kőmesék
Már nem volt elég
az az egy kővé dermedt bárány,
hogy elvegye a Világ bűneit,
és mind elcsipegették az éhesek
a városfal elé kitett kőkenyeret,
minden május este megtántorodott
a hársfaillattól lerészegedett udvar,
macskakövei eszelősen sivalkodtak,
egy lendkerekes kabóca
addig zenélt a lomb között,
míg rugója el nem pattant.
Az éji lepkék feketelyukakat ütöttek
az albérlet jobb időkben hófehér plafonjára,
és az óra metronómnak képzelte magát,
azt hitte, hozzá fogjuk igazítani életünk
szimfóniáját, de átláttunk üveglapján,
tudtuk, hogy óra és ismertük azt a
megzenésített frázist, hogy az idő
gyorsan száll, és igyekeznünk kell
egymás megölésével mielőtt jobb
létre szenderülünk, ezért hirtelen
levetettük magunkat az együtt töltött
évek szakadékába megmunkálatlan
féldrágakövek közé.
Kamene priče
Zar nije bilo dovoljno
ono jedno okamenjeno jagnje
da oduzme grehe Sveta,
i ispred gradskog zida stavljenog
kamenog hleba pozobali gladni,
svako majsko veče se uzdrmao
od mirisa lipe omamljen dvor,
suludo je vrištala kaldrma,
jedan zrikavac sa zamašnjakom
između lišća dotle je svirao
dok mu opruga nije pukla.
Noćni leptiri su crnu rupu udarili
u boljim vremenima beli plafon iznajmljene sobe,
a sat je zamislio da je metronom,
verovao da ćemo prema njemu podesiti
simfoniju našeg života, ali smo ga prozreli,
znali smo da je sat i poznavali
onu uglazbenu frazu da vreme
brzo poleti i moramo se truditi
da se zagrlimo pre no što bi se
preselili na večna lovišta, zato iznenada
ubacili smo se u zajedničko provedenu
provaliju godina među neobrađena
poludraga kamenja.
Prevod: Fehér Illés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése