Rákos Sándor
Kálmánháza, 1921. november 25. – Budapest, 1999. december 25.
Gilgames
a sivatagban
a csönd robaja ébresztett föl
a szív dobaja ébresztett föl
tízszer száz kovács pörölye az üllőt
tízszer száz vihar mennyköve a földet
a szív dobaja ébresztett föl
a csönd robaja ébresztett föl
árnyékom az üldözőm utólért
vándorút
kegyetlen kupola fölöttem
lent araszolva én
lépek
két mozgó oszlopon
kővé nehezülő két lábamon
váltogatom a jobbot meg a balt
nekibuzdulva és elsúlyosodva
a rettenetes napsütésben
rossz tükörként megismétel árnyékom
a
halhatatlanság-kereső király vagyok
MILYEN
HALHATATLANSÁGOT ADSZ NEKEM
halálommal
halálomat ha túlélem
MILYEN
HALHATATLANSÁGOT ADSZ NEKEM
olyat-e
hogy test szerint is az maradok aki voltam
vagy
burkomat elhajítod s átültetsz valami másba
MILYEN
HALHATATLANSÁGOT ADSZ NEKEM
idegenebbül
nézek majd egykori magamra
mint
levedlett bőrére a kígyó
mint
elpattant farkára a gyík
mint
kihullott tollára a sas
MILYEN
HALHATATLANSÁGOT ADSZ NEKEM
érzékeim
kötnek magamhoz
érzékeim
nélkül mivé leszek
MILYEN
HALHATATLANSÁGOT ADSZ NEKEM
lesben áll a délután a
délután a sivatagban
a délután a sivatagban bekerít
a délután
hurkot
vet rám a délután a délután a
sivatagban
a délután a sivatagban
foglyul ejt a délután
megvallat a délután a
délután a sivatagban
akiket megnyúzattam haragomban
a húsig-csontig hámozottak
ily mezítelennek magukat
akiket gőzölgő véres
állatbőrökbe varrattam azokra
forrottak rá csonthéjakként a
bőrök
ahogy reám fajtám gyalázata
fül ha volna itt
kiáltásmeghalló
kiáltanék
kő voltam
ág voltam
virág voltam
NEM TUDTAM
kő vagyok
ág vagyok
virág vagyok
őz lettem
párduc lettem
ÉREZTEM
őz vagyok
párduc vagyok
embernek születtem
királynak születtem
Gilgamesnek születtem
TUDTAM
ember vagyok
király vagyok
Gilgames vagyok
HALANDÓ VAGYOK
megkérdezném a szótlan
eget
mindent lát mindenütt ott van
kerge juhokként kerengünk
veszett kosokként öklelőzünk
megkérdezném a szótlan eget
céljaink mögött látott-e célt
értelmünk mögött látott-e
értelmet
életünk mögött látott-e életet
amikor falakat rakattam
összeszorított foggal éltem
korbáccsal keltem korbáccsal
feküdtem
vagy az emberség vagy a fal
előbb a fal azután az emberség
egyetértésnek hallottam a sóhajt
igenlésnek a fogcsikorgatást
éljenzésnek hallottam a jajt
„ne nézz az arcába igázd le”
nem láttam meg hogy elrohadtak
bélpoklosok királya vagyok
romokat építünk
hús kövérje csömörig
kéj kövérje undorig
borvedelés ökrendésig
hatalomvágy hányásig
vadaskertembe fogott oroszlán
gyapjas sörényű gyönyörű
körbejárt behúzott farokkal
nem evett
halomba hordott lódögök közt
nem ivott
hűvös vizű kútforrások közt
éhen-szomjan döglött
dacból
fenségesen
ítéletmondó az emberfia
törvénytáblák helyett
választásaival dönt
egytagú kiáltás múltból jövőbe
CÉDRUS
földet éggel összekötő híd
CÉDRUS
tagadások közt kemény állítás
CÉDRUS
támasz a sápadt kétség
ellenében
CÉDRUS
a mindig-jelen oszlopa
CÉDRUS
Enkidu jaj Enkidu hol van
még az imént testét megfoghattam
még az imént testét átkaroltam
eget-földet rendítő birokban
meghallgattam a por beszédét
ember voltam mielőtt por
lettem
Samas fénylő pányvát dobott
fénylő pányvák a sugarak
a sugarak a sugarak
hurkot vetettek az égi bikára
elbotlott a fekete nap
sárból lettünk
ujjabegyével gyúrt szoborrá
lelkét lehelte Aruru belénk
és Irkalla hívására
megint sárrá leszünk
fölébredő elalvó szobormásunk
álomtükre az életünk
nem kérdi a mezők liliom ami végre él
kérdésektől meg-nem-törten éli liliomsága színeit
bennünka színek elsápadnak
hiábavaló kérdések pörölye zúzza meg életünket
újév ünnepének sípja szól
utcára kirajzik a nép
lányok-fiúk tüzes homlokára
fonnak virágkoszorút
miért örül oly fennen az ember
hogy múlik az idő
hogy születik az idő
nincs lélegzetvételnyi pihenésed
elalszol fölébredsz
meghalsz újraszületsz
KEREKÉT PÖRGETI
mókus a kalitkában
hiszi előre iramodik
EGYHELYBEN ROHAN
nyithatatlan börtönében
nézd az ember büszke homlokát
tükör
benne istenek tükröződnek
templom hófehér kőfala gondolat
istenség lakik a homlokcsont mögött
de ágyékát elfedezi az ember
félbehagyott ágyékát elfedezi
állatokhoz visszahúzó ágyékát elfedezi
melled dombját meztelenné meztelenítsd
ágyékodat fedd föl
én vagyok az uruki csődör
aki feledést
nyers mámorban keres
eressz be két karod kapuján
emlőid közé liliommezőkre
eressz be két combod kapuján
a jajgatástól perzselt
a lángoló megégető tűzparazsas
erdőbe
szeretkeztem Istár papnőivel
abból legalább átok nem fakadt
ha termő asszonyba szórtam magom
szült sorsom-újraélő fiakat
rikkant a lakodalmi
nép járják a táncot
szomjas a vőlegény
éhes a menyasszony
halotti tort ülnek a nász
előtt
méz csurran el az asszony combja közt
de fúlánkos az anyaméh
anyaméh-fúlánkos a méz
halál-fúlánkos a megszülető
tavasz gyümölcse
gyász gyümölcse
a kecske iker gödölyéi
egyazon tőgyből szopnak
egyazon tejen növekednek
fehér az egyik
a másik fekete
így táplálja
ugyanaz a beteljesülés
életünket és halálunkat
éjjel nagy hegy belsejében vándoroltam
mikor surran a párduc a fény
születését megelőző éjszakában
éjjel minden lépésem egy-egy halál
mikor bőg az oroszlán minden
napom egy-egy évezred
éjjel mégsem féltem
mikor huhognak az árnyak tudtam
hogy szörnyek laknak ott
mikor a fekete árnyak huhognak tudtam
hogy az idő kezdete óta
fél a vadász várják jöttömet
még a legbátrabb is fél mégsem
féltem
az igazi félelem a sivatag világossága
amikor semmi nem ijeszt nappal
nap éjjel csillagok
sem oroszlán se párduc köröskörül
messzire látni
sem a fekete árnyak szörnyeknek hírmondója sincs
mégis dideregsz mégis félek
a
jóvátehetetlen napsütésben a
jóvátehetetlen napsütésben
patak vizén gázoltam át
patak vizében lakik egyik
arcom
folyó vizén gázoltam át
folyó vizében lakik másik
arcom
belegázoltam a tenger vizébe
tenger vizében is lakik egy
arcom
sivatag homokjában gázolok
sivatag homokjában lakik
soha meg nem születő arcom
rothadt gyümölcsöt szomjúság vándora
eldobtam királyságomat
eldobtam ötször száz rabnőmet
eldobtam tízannyi szolgámat
eldobtam ötször ezer testőrömet
eldobtam tízannyi harcosomat
eldobtam Uruk városát
eldobtam az uruki falat
igazságra szomjúhozom
igazság forrására szomjúhozom
mint aki világgá hajózik
vége-sehol-nincs tengeren
úgy imbolygok én is világgá
a szomjazót körülhullámzó
vége-sehol-nincs sivatagban
Gilgames u pustinji
lom tišine me je budio
otkucaj srca me je budio
udaraca maljem deset puta sto kovača
na nakovanj
udarci groma deset puta sto vihora
na zemlju
otkucaj srca me je budio
lom tišine me je budio
moja senka moj gonič me je sustigala
skitnja
iznad mene svirepa kupola
dole ja posrtam
koračam
na dva pokretna stuba
na olovnim nogama
izmenjujem desnu i levu
poletno i snuždeno
u užasnom sunčanom sjaju
poput lošeg ogledala ponavlja me
vlastita senka
ja sam kralj tragač besmrtnosti
KAKVU
BESMRTNOST MI DAJEŠ
ako
svoju smrt svojom smrću preživim
KAKVU
BESMRTNOST MI DAJEŠ
takvu
da i u telu ostajem onaj ko sam bio
ili
mi odbacujući ljusku u nekog drugog me presadiš
KAKVU
BESMRTNOST MI DAJEŠ
posmatraću
kao stranac kakav sam bio
kao
zmija svoju odbačenu kožu
kao gušter svoj odlomljen rep
kao
orao svoje otpalo perje
KAKVU
BESMRTNOST MI DAJEŠ
povezan
sam s vlastitim osećajima
bez
svojih osećaja šta će od mene biti
KAKVU
BESMRTNOST MI DAJEŠ
vreba popodne popodne u pustinji
popodne u pustinji zaskoči me popodne
zaplete me popodne popodne u pustinji
popodne u pustinji zarobi me popodne
ispita me popodne popodne u pustinji
koje sam u mom zvoniku oderati dao
do kosti ogoljeni
osećali bi tu golotinju
da su preživeli
koje sam u parne krvave
životinjske
kože ušiti dao kože su
na
njih poput koštičavih ljuski lepile
kao na mene sramota mog roda
da ima tu uvo što čuje uzvik
uzviknuo bi
kamen sam bio
grana sam bio
cvet sam bio
NISAM ZNAO
da sam kamen
da sam grana
da sam cvet
postao srna
postao panter
OSEĆAO SAM
srna sam
panter sam
rođen
sam da budem čovek
rođen sam da budem kralj
rođen
sam da budem Gilgames
ZNAO SAM
čovek sam
kralj sam
Gilgames sam
SMRTNIK SAM
upitao bi nemog neba
sve vidi svugde je prisutan
kao pomahnitala ovca kružimo
kao pobesneli prčevi rogovima udaramo
upitao bi nemog neba
dal je video cilj iza naših ciljeva
dal je video razum iza našeg razuma
dal
je video život iza našeg života
kad sam zidove dao zidati
stisnutim zubima živeo
bičem ustao bičem legao
ili čojstvo ili zid
prvo zid potom čojstvo
prvo
zid da bude čostva
uzdah smatram da je saglasnost
škrgut zubi da je odobravanje
vapaj da je klicanje
„nemoj mu gledati u lice podjarmi ga”
nisam primetio da su istruli
kralj sam gubavaca
ruševine gradimo
odabrano meso do čemera
odabrana naslada do gađenja
lokanje vina do besvesti
žudnja za vlast do povraćanja
u mom košutnjaku uhvaćen lav
lepotan s runjavom grivom
podvučenim repom išao okolo
nije jeo
nagomilane crkotine konja
nije pio
svežu vodu dubinskih bunara
crko gladno-žedno
iz inata
čovek
uzvišeno sudi
umesto
sudišta
putem izbora odlučuje
jednosložan uzvik iz prošlosti u budućnost
KEDAR
most što spaja zemlju sa nebom
KEDAR
među negiranjima tvrda tvrdnja
KEDAR
oslonac protiv blede nedoumice
KEDAR
oslonac uvek prisutnog
KEDAR
Enkidu joj gde je Enkidu
u nebo i zemlju uzdrmajućem rvanju
još malopre sam mogao uhvatiti njegovo
telo
još malopre sam mogao zagrliti njegovo
telo
poslušao govor prašine
pre pretvaranja u prašinu čovek sam bio
pre pretvaranja u prašinu
meso od čoveka sam bio
Samas blistav ular bacio
zraci su blistavi ulari
zraci zraci
su omču stavili na nebeski bik
spotaknuo se crno sunce
iz blata smo stvoreni
jagodicom prstiju mesio nas u statuu
Aruru pak u nas svoju dušu usadila
i na poziv Irkale
opet se u blato pretvaramo
probuđena usnula kopija naše statue
snivano ogledalo je našeg života
ne pita livada ljiljan kojom svrhom živi
od pitanja neslomljeno se razvija boje ljiljana
u nama boje se tamne
naš život bat nepotrebnih pitanja zdrobi
sviraljka praznika nove godine svira
narod se na ulicama gomila
na vruća čela devojaka-mladića
venac od cveća pletu
što se toliko uzviseno raduje čovek
prolasku
vremena
rađanju vremena
nemaš
ni trenutka predaha
zaspiš
budiš se
umreš
preporodiš se
VRTI SVOJ TOČAK
veverica u krletki
veruje napred juri
U MESTU JURI
u
svojoj zakrčenoj tamnici
gledaj
uvaženo čelo čoveka
ogledalo u njemu bogovi se ogledaju
snežnobeo
kameni zid crkve misao
iza
čeone kosti bog stanuje
ali
čovek pokriva slabinu
pokriva
napola ostavljenu slabinu
pokriva
sa životinjama povezanu slabinu
do
golosti razgoli brežuljke tvojih grudi
otkrij
slabinu
droljo
Istara
ja sam
ajgir Uruka
ko
zaborav
u
sirovoj omami traži
pusti me kroz vrata tvojih ruku
među tvoje dojke na livade ljiljana
pusti me kroz vrata tvojih stegna
u od jauka prženu
plamteću opaljenu užarenu šumu
s
monahinjama Istara vodio ljubav
makar
iz toga ne izvire kletva
ako
sam u plodnu ženu sipao seme
moju
kob opet preživele sinove rodi
uzvikuju svatovi
uhvatili se u kolo
žedan je mladoženja
gladna je mlada
pre pira daća se održava
kap
meda curi između stegna žene
ali
žaokasta je maternica
žaokasta
maternica je med
smrtonosno-žaokasta
je prinova
plod proleća
plod korote
blizanci
kozlići
isti
vimen sisaju
istom
mlekom se hrane
jedan
je beo
drugi
je crn
tako
ista katarza
hrani
naš
život i smrt
tokom noći u
unutrašnjosti velikog brda skitao
kad pantera
klisne u noć pre rođenja svetlosti
tokom
noći svaki moj korak je po jedna smrt
kad lav
zavija svaki moj dan je po jedan
milenij
tokom
noći ipak nisam se plašio
kad senke
čukaju znao sam tamo nemani stanuju
kad crne senke čukaju znao sam od pamtiveka
lovac se
plaši moj dolazak čekaju
čak i najhrabriji se
plaši ipak nisam se plašio
pravi strh
je svetlost pustinje
kad ništa ne
plaši danju je dan noću su zvezde
nema lava ni pantere uokolo pogled je u nedogled
ni crne
senke ni jednog jedinog nemana
ipak drhtiš ipak se plašim
u nepopravljivom sunčanom sjaju u nepopravljivom sunčanom sjaju
preko potoka gazio
jedno moje lice u potoku stanuje
preko potka gazio
drugo moje lice u potoku stanuje
ugazio u more
jedno moje lice u more stanuje
u pesku pustinje gazim
moje nikad rođeno lice
u pesku pustinje stanuje
trulo voće lutalici žeđi
odbacio kraljevstvo
odbacio pet puta sto
robinja
odbacio deset puta toliko
sluga
odbacio pet puta hiljadu
gardista
odbacio deset puta toliko
boraca
odbacio grad Uruka
odbacio zidove Uruka
za istinom žudim
za izvorom istine žudim
kao
neko ko na
nikad-nigde-kraja moru plovi
tako teturam i ja po svetu
u nikad-nigde-kraja pustinji
što žednog optoči
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése