Böngészde - Pabirčalište - Gleaner

2014. július 23., szerda

Rákos Sándor Gilgames a sivatagban – Gilgames u pustinji

Rákos Sándor
Kálmánháza, 1921. november 25. – Budapest, 1999. december 25.

Gilgames a sivatagban

           a csönd robaja ébresztett föl
           a szív dobaja ébresztett föl
           tízszer száz kovács pörölye az üllőt
           tízszer száz vihar mennyköve a földet
           a szív dobaja ébresztett föl
           a csönd robaja ébresztett föl

       árnyékom       az üldözőm       utólért

           vándorút
           kegyetlen kupola fölöttem
           lent araszolva én

           lépek
           két mozgó oszlopon
           kővé nehezülő két lábamon
           váltogatom a jobbot meg a balt
           nekibuzdulva és elsúlyosodva
           a rettenetes napsütésben
           rossz tükörként megismétel árnyékom

       a halhatatlanság-kereső király vagyok
       MILYEN HALHATATLANSÁGOT ADSZ NEKEM
       halálommal halálomat ha túlélem
       MILYEN HALHATATLANSÁGOT ADSZ NEKEM
       olyat-e hogy test szerint is az maradok aki voltam
       vagy burkomat elhajítod s átültetsz valami másba
       MILYEN HALHATATLANSÁGOT ADSZ NEKEM
       idegenebbül nézek majd egykori magamra
       mint levedlett bőrére a kígyó
       mint elpattant farkára a gyík
       mint kihullott tollára a sas
       MILYEN HALHATATLANSÁGOT ADSZ NEKEM
       érzékeim kötnek magamhoz
       érzékeim nélkül mivé leszek
       MILYEN HALHATATLANSÁGOT ADSZ NEKEM

               lesben áll a délután          a délután a sivatagban

         a délután a sivatagban           bekerít a délután

      hurkot vet rám a délután          a délután a sivatagban

         a délután a sivatagban           foglyul ejt a délután

             megvallat a délután          a délután a sivatagban

                 akiket megnyúzattam haragomban
                 a húsig-csontig hámozottak
                 érezték volna ha túlélik
                 ily mezítelennek magukat
                 akiket gőzölgő véres
                 állatbőrökbe varrattam azokra
                 forrottak rá csonthéjakként a bőrök
                 ahogy reám fajtám gyalázata

                 fül ha volna itt kiáltásmeghalló
                 kiáltanék

                 kő voltam
                 ág voltam
                 virág voltam
                 NEM TUDTAM
                 kő vagyok
                 ág vagyok
                 virág vagyok

                 őz lettem
                 párduc lettem
                 ÉREZTEM
                 őz vagyok
                 párduc vagyok

                 embernek születtem
                 királynak születtem
                 Gilgamesnek születtem
                 TUDTAM
                 ember vagyok
                 király vagyok
                 Gilgames vagyok

                 HALANDÓ VAGYOK

                 megkérdezném a szótlan eget
                 mindent lát mindenütt ott van
                 kerge juhokként kerengünk
                 veszett kosokként öklelőzünk
                 megkérdezném a szótlan eget
                 céljaink mögött látott-e célt
                 értelmünk mögött látott-e értelmet
                 életünk mögött látott-e életet

                 amikor falakat rakattam
                 összeszorított foggal éltem
                 korbáccsal keltem korbáccsal feküdtem
                 vagy az emberség vagy a fal
                 előbb a fal azután az emberség
                 előbb a fal hogy emberség lehessen
                 egyetértésnek hallottam a sóhajt
                 igenlésnek a fogcsikorgatást
                 éljenzésnek hallottam a jajt

                 „ne nézz az arcába igázd le”
                 nem láttam meg hogy elrohadtak
                 bélpoklosok királya vagyok

                          romokat építünk

                hús kövérje               csömörig
                kéj kövérje                undorig
                borvedelés                ökrendésig
                hatalomvágy             hányásig

                 vadaskertembe fogott oroszlán
                 gyapjas sörényű gyönyörű
                 körbejárt behúzott farokkal
                             nem evett
                 halomba hordott lódögök közt
                             nem ivott
                 hűvös vizű kútforrások közt
                 éhen-szomjan döglött
                 dacból

                 fenségesen
                 ítéletmondó az emberfia
                 törvénytáblák helyett
                 választásaival dönt
                 egytagú kiáltás múltból jövőbe
                             CÉDRUS
                 földet éggel összekötő híd
                             CÉDRUS
                 tagadások közt kemény állítás
                             CÉDRUS
                 támasz a sápadt kétség ellenében
                             CÉDRUS
                 a mindig-jelen oszlopa
                             CÉDRUS

                 Enkidu jaj Enkidu hol van
                 még az imént testét megfoghattam
                 még az imént testét átkaroltam
                 eget-földet rendítő birokban

                 meghallgattam a por beszédét
                 ember voltam mielőtt por lettem
                 ember húsa voltam mielőtt por lettem
                 Samas fénylő pányvát dobott
                 fénylő pányvák a sugarak
                 a sugarak a sugarak
                 hurkot vetettek az égi bikára
                 elbotlott a fekete nap

                 sárból lettünk
                 ujjabegyével gyúrt szoborrá
                 lelkét lehelte Aruru belénk
                 és Irkalla hívására
                 megint sárrá leszünk
                 fölébredő elalvó szobormásunk
                 álomtükre az életünk

nem kérdi a mezők liliom     ami végre él
kérdésektől meg-nem-törten éli     liliomsága színeit
bennünka      színek elsápadnak
hiábavaló kérdések pörölye     zúzza meg életünket

                 újév ünnepének sípja szól
                 utcára kirajzik a nép
                 lányok-fiúk tüzes homlokára
                 fonnak virágkoszorút
                 miért örül oly fennen az ember
                 hogy múlik az idő
                 hogy születik az idő

nincs lélegzetvételnyi pihenésed
elalszol fölébredsz
meghalsz újraszületsz

                 KEREKÉT PÖRGETI
                 mókus a kalitkában
                 hiszi előre iramodik
                 EGYHELYBEN ROHAN
                 nyithatatlan börtönében

nézd az ember büszke homlokát
tükör     benne istenek tükröződnek
templom hófehér kőfala     gondolat
istenség lakik a homlokcsont mögött
de ágyékát elfedezi az ember
félbehagyott ágyékát elfedezi
állatokhoz visszahúzó ágyékát elfedezi

melled dombját meztelenné meztelenítsd
ágyékodat fedd föl
Istár szajhája
én vagyok az uruki csődör
aki feledést
nyers mámorban keres

                 eressz be két karod kapuján
                 emlőid közé liliommezőkre
                 eressz be két combod kapuján
                 a jajgatástól perzselt
                 a lángoló megégető tűzparazsas erdőbe

szeretkeztem Istár papnőivel
abból legalább átok nem fakadt
ha termő asszonyba szórtam magom
szült sorsom-újraélő fiakat

                 rikkant a lakodalmi
                 nép járják a táncot
                 szomjas a vőlegény
                 éhes a menyasszony
                 halotti tort ülnek a nász előtt

méz csurran el az asszony combja közt
de fúlánkos az anyaméh
anyaméh-fúlánkos a méz
halál-fúlánkos a megszülető

                 tavasz gyümölcse
                 gyász gyümölcse

a kecske iker gödölyéi
egyazon tőgyből szopnak
egyazon tejen növekednek
fehér az egyik
a másik fekete
így táplálja
ugyanaz a beteljesülés
életünket és halálunkat

                                             éjjel     nagy hegy belsejében vándoroltam

                mikor surran a párduc     a fény születését megelőző éjszakában

                                             éjjel     minden lépésem egy-egy halál

                mikor bőg az oroszlán     minden napom egy-egy évezred

                                             éjjel     mégsem féltem

         mikor huhognak az árnyak     tudtam hogy szörnyek laknak ott

mikor a fekete árnyak huhognak     tudtam hogy az idő kezdete óta

                                fél a vadász     várják jöttömet

              még a legbátrabb is fél     mégsem féltem

                         az igazi félelem     a sivatag világossága

          amikor semmi nem ijeszt     nappal nap éjjel csillagok

             sem oroszlán se párduc     köröskörül messzire látni

                  sem a fekete árnyak     szörnyeknek hírmondója sincs

                       mégis dideregsz     mégis félek

   a jóvátehetetlen napsütésben     a jóvátehetetlen napsütésben

                 patak vizén gázoltam át
                 patak vizében lakik egyik arcom
                 folyó vizén gázoltam át
                 folyó vizében lakik másik arcom
                 belegázoltam a tenger vizébe
                 tenger vizében is lakik egy arcom
                 sivatag homokjában gázolok
                 sivatag homokjában lakik
                 soha meg nem születő arcom

rothadt gyümölcsöt szomjúság vándora
eldobtam királyságomat
eldobtam ötször száz rabnőmet
eldobtam tízannyi szolgámat
eldobtam ötször ezer testőrömet
eldobtam tízannyi harcosomat
eldobtam Uruk városát
eldobtam az uruki falat
igazságra szomjúhozom
igazság forrására szomjúhozom

                 mint aki világgá hajózik
                 vége-sehol-nincs tengeren
                 úgy imbolygok én is világgá
                 a szomjazót körülhullámzó
                 vége-sehol-nincs sivatagban


Gilgames u pustinji

           lom tišine me je budio
           otkucaj srca me je budio
           udaraca maljem deset puta sto kovača na nakovanj
           udarci groma deset puta sto vihora na zemlju
           otkucaj srca me je budio
           lom tišine me je budio

      moja senka      moj gonič      me je sustigala

           skitnja
           iznad mene svirepa kupola
           dole ja posrtam

           koračam
           na dva pokretna stuba
           na olovnim nogama
           izmenjujem desnu i levu
           poletno i snuždeno
           u užasnom sunčanom sjaju
           poput lošeg ogledala ponavlja me vlastita senka

      ja sam kralj tragač besmrtnosti
      KAKVU BESMRTNOST MI DAJEŠ
      ako svoju smrt svojom smrću preživim
      KAKVU BESMRTNOST MI DAJEŠ
      takvu da i u telu ostajem onaj ko sam bio
      ili mi odbacujući ljusku u nekog drugog me presadiš  
      KAKVU BESMRTNOST MI DAJEŠ
      posmatraću kao stranac kakav sam bio
      kao zmija svoju odbačenu kožu
      kao gušter svoj odlomljen rep
      kao orao svoje otpalo perje
      KAKVU BESMRTNOST MI DAJEŠ
      povezan sam s vlastitim osećajima
      bez svojih osećaja šta će od mene biti
      KAKVU BESMRTNOST MI DAJEŠ

              vreba popodne          popodne u pustinji

        popodne u pustinji          zaskoči me popodne

      zaplete me popodne          popodne u pustinji 

        popodne u pustinji          zarobi me popodne

         ispita me popodne          popodne u pustinji            
    
                 koje sam u mom zvoniku oderati dao
                 do kosti ogoljeni
                 osećali bi tu golotinju
                 da su preživeli
                 koje sam u parne krvave
                 životinjske kože ušiti dao kože su
                 na njih poput koštičavih ljuski lepile
                 kao na mene sramota mog roda

                 da ima tu uvo što čuje uzvik
                 uzviknuo bi

                 kamen sam bio
                 grana sam bio
                 cvet sam bio
                 NISAM ZNAO
                 da sam kamen
                 da sam grana
                 da sam cvet

                 postao srna
                 postao panter
                 OSEĆAO SAM
                 srna sam
                 panter sam

                 rođen sam da budem čovek
                 rođen sam da budem kralj
                 rođen sam da budem Gilgames
                 ZNAO SAM
                 čovek sam
                 kralj sam
                 Gilgames sam

                 SMRTNIK SAM

                 upitao bi nemog neba
                 sve vidi svugde je prisutan
                 kao pomahnitala ovca kružimo
                 kao pobesneli prčevi rogovima udaramo
                 upitao bi nemog neba
                 dal je video cilj iza naših ciljeva
                 dal je video razum iza našeg razuma
                 dal je video život iza našeg života

                 kad sam zidove dao zidati
                 stisnutim zubima živeo
                 bičem ustao bičem legao
                 ili čojstvo ili zid
                 prvo zid potom čojstvo
                 prvo zid da bude čostva
                 uzdah smatram da je saglasnost
                 škrgut zubi da je odobravanje
                 vapaj da je klicanje

                 „nemoj mu gledati u lice podjarmi ga”
                 nisam primetio da su istruli
                 kralj sam gubavaca
 
                          ruševine gradimo
            
                 odabrano meso              do čemera
                 odabrana naslada           do gađenja
                 lokanje vina                   do besvesti
                 žudnja za vlast               do povraćanja

                 u mom košutnjaku uhvaćen lav
                 lepotan s runjavom grivom
                 podvučenim repom išao okolo
                             nije jeo
                 nagomilane crkotine konja
                             nije pio
                 svežu vodu dubinskih bunara
                 crko gladno-žedno
                 iz inata

                 čovek
                 uzvišeno sudi
                 umesto sudišta
                 putem izbora odlučuje
                 jednosložan uzvik iz prošlosti u budućnost
                             KEDAR
                 most što spaja zemlju sa nebom
                             KEDAR
                 među negiranjima tvrda tvrdnja
                             KEDAR
                 oslonac protiv blede nedoumice
                             KEDAR
                 oslonac uvek prisutnog
                             KEDAR

                 Enkidu joj gde je Enkidu
                 u nebo i zemlju uzdrmajućem rvanju
                 još malopre sam mogao uhvatiti njegovo telo
                 još malopre sam mogao zagrliti njegovo telo

                 poslušao govor prašine
                 pre pretvaranja u prašinu čovek sam bio
                 pre pretvaranja u prašinu meso od čoveka sam bio
                 Samas blistav ular bacio
                 zraci su blistavi ulari
                 zraci zraci
                 su omču stavili na nebeski bik
                 spotaknuo se crno sunce

                 iz blata smo stvoreni
                 jagodicom prstiju mesio nas u statuu
                 Aruru pak u nas svoju dušu usadila
                 i na poziv Irkale
                 opet se u blato pretvaramo
                 probuđena usnula kopija naše statue
                 snivano ogledalo je našeg života

ne pita livada ljiljan     kojom svrhom živi
od pitanja neslomljeno se razvija     boje ljiljana
u nama     boje se tamne
naš život bat     nepotrebnih pitanja zdrobi     
        
                 sviraljka praznika nove godine svira
                  narod se na ulicama gomila
                 na vruća čela devojaka-mladića
                 venac od cveća pletu
                 što se toliko uzviseno raduje čovek
                 prolasku vremena
                 rađanju vremena

nemaš ni trenutka predaha
zaspiš budiš se
umreš preporodiš se

                 VRTI SVOJ TOČAK
                 veverica u krletki
                 veruje napred juri
                 U MESTU JURI
                  u svojoj zakrčenoj tamnici
                 
gledaj uvaženo čelo čoveka
ogledalo     u njemu bogovi se ogledaju
snežnobeo kameni zid crkve     misao
iza čeone kosti bog stanuje
ali čovek pokriva slabinu
pokriva napola ostavljenu slabinu
pokriva sa životinjama povezanu slabinu

do golosti razgoli brežuljke tvojih grudi
otkrij slabinu
droljo Istara
ja sam ajgir Uruka
ko zaborav
u sirovoj omami traži

                 pusti me kroz vrata tvojih ruku
                 među tvoje dojke na livade ljiljana
                 pusti me kroz vrata tvojih stegna
                 u od jauka prženu
                 plamteću opaljenu užarenu šumu

s monahinjama Istara vodio ljubav
makar iz toga ne izvire kletva
ako sam u plodnu ženu sipao seme
moju kob opet preživele sinove rodi

                 uzvikuju svatovi
                 uhvatili se u kolo
                 žedan je mladoženja
                 gladna je mlada
                 pre pira daća se održava

kap meda curi između stegna žene
ali žaokasta je maternica
žaokasta maternica je med
smrtonosno-žaokasta je prinova

                 plod proleća
                 plod korote

blizanci kozlići
isti vimen sisaju
istom mlekom se hrane
jedan je beo
drugi je crn
tako ista katarza
hrani
naš život i smrt

                                     tokom noći     u unutrašnjosti velikog brda skitao

                          kad pantera klisne     u noć pre rođenja svetlosti

                                     tokom noći     svaki moj korak je po jedna smrt

                                 kad lav zavija     svaki moj dan je po jedan milenij

                                     tokom noći     ipak nisam se plašio

                            kad senke čukaju     znao sam tamo nemani stanuju

                    kad crne senke čukaju     znao sam od pamtiveka

                                  lovac se plaši     moj dolazak čekaju

                  čak i najhrabriji se plaši     ipak nisam se plašio

                                    pravi strh je     svetlost pustinje

                           kad ništa ne plaši     danju je dan noću su zvezde

                      nema lava ni pantere    uokolo pogled je u nedogled

                                  ni crne senke    ni jednog jedinog nemana

                                      ipak drhtiš     ipak se plašim

  u nepopravljivom sunčanom sjaju    u nepopravljivom sunčanom sjaju

                 preko potoka gazio
                 jedno moje lice u potoku stanuje
                 preko potka gazio
                 drugo moje lice u potoku stanuje
                 ugazio u more
                 jedno moje lice u more stanuje
                 u pesku pustinje gazim
                 moje nikad rođeno lice
                 u pesku pustinje stanuje

trulo voće lutalici žeđi
odbacio kraljevstvo
odbacio pet puta sto robinja
odbacio deset puta toliko sluga
odbacio pet puta hiljadu gardista
odbacio deset puta toliko boraca
odbacio grad Uruka
odbacio zidove Uruka
za istinom žudim
za izvorom istine žudim

                 kao neko ko na
                 nikad-nigde-kraja moru plovi
                 tako teturam i ja po svetu
                 u nikad-nigde-kraja pustinji
                 što žednog optoči

                             Prevod: Fehér Illés 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése