Bágyoni Szabó István Bágyon 1941. június 10. –
Levélféle pernyeszárnyakra
avagy: 100 sor magány
Tűző napsütésben bolond ki tűz mellett
sütteti magát kánikulában különösen -
mintha nem égtünk volna már le számtalanszor...
Napok (mit napok: félszázadok !) óta
lobognak a lángok a Tordai Ház udvarán
kiskertjében a kerten túl is vagy az ereszkedő
eresz alatt hová a gerendák kikandikálnak
mint nyújtott feszületvégek... lobognak
s ha csak lobognának
ahogy egy égő almafa szokott
ahogy felkarikázott s lecsonkozott
szőlővenyige szokott
amiként égő könyvtárak felperzselt officínák szoktak...
Nézem a megszeppent ház ablakszemét:
hunyorog pedig pilláit gonddal kovácsolt
vaskereszttel támasztották alá valakik
hunyorog mintha az alá-alászálló
pernyeszárnyak képtelenek volnának akár
szilánknyi rést is vágni a képben
abban a képdarabban
mit a világ beereszt...
„Vettem a kőházat Trankó Jánostól 1880-ban
tíz bőr árán, ő peniglen vásárlá 1836-ban” -
olvasható a gerendába vésett családi krónikában
néhai Benkő István szűcsmester talán egyetlen irományában
mit is az eljövendő tulajdonosok
úgymint Aichinger Gusztáv nyomdász
és nevelt lánya Sarkadi Vilmosné
eléggé nem becsülhető okulására rótt...
Tűz pusztít igaz: a kőház örököseinek tüze
vasvillával és gumicsappal szabályozott tüze
pusztít már napok óta hajdani udvarunkon...
Adj erőt Uram ne gondolni arra
vajon Trankó János vagy a derék szűcsmester
mért forgolódik tordai sírjában
s arra se hogy vajon Aichinger Gusztáv mért nem
égette el gégerákos testét Galícia tüzeiben
miért hogy hazahozta s épp Tordára
a Jósika 60-ba a dekkungok tüzében
készített fényképfelvételeit
kiégett háztetők
akasztott spionok
alkalmi szeretők
és alkalmatlanná vált frontlovak
reánk meredő képét!?
Égnek a drága kacatok
szerelmes levelek
és szerelmetes bál-kártyák színes sarkai kunkorodnak...
Nem igaz hogy a hamuban sült életek nem képesek
történelemmé összeállni gyúrás nélkül is
nem lehet igaz hogy az idők pogácsái
- szegény Tordai Pogácsa! -
csupán hamuhodva éltetnek
s csupán csak „itt helyben...” *
s nem útra kényszerültek tarsolyában is...
Igazsággá váltható át a nem-igaz?
Akár a nem-rubel a nem-leva a nem-lej?
Reám csapó láng- és füstnyelvek mögül kiált át valaki:
nincs-é fölös forintom eladó?
hát fölös leveskocka?
hát valami valeriáncsepp?
egy-egy aranyat érő levélboríték -
egy-egy vergődő könyvlap az időből...
Mondjuk: fölös fóliája egy Tordai Országgyűlésnek
egy-egy fölös vallásszabadság-szobor
fölös Jósika Miklós egy Balázs Ferenc plusz
egy doktor Vásárhelyi...
Ments meg Urunk a lángnyelvektől
s a lángtól csatos könyveinket -
a folyton úton lévő minket
úgy legyints meg mintha utánad
s nem előled fordulna (el)
minden tekintet...
Kétszer ég le ki udvarát égeti fel -
hallom az intelmet
kapok is a parázsló gyermekkor után
kaparnám ki hamuhodó játékaim
szállongó szószekereim
szóökröcskéim szókorbácsaim
de...
(Torda, 1996)
- „Készült itt helyben, Tordán” - volt a felirata annak az első, Aranyos fölött ívelő hídnak, amelyet nem a Mócvidékről, a hegyekből úsztattak alá, hanem helyben készítették.
Pisamce na krila gara
ili: 100 stihova samoće
Lud je ko na žarkom suncu pored vatre
se sunča pogotovo kad su pasji dani –
kao da se nismo bezbroj puta opekli...
Danima (obdanica kao: pola veka)
plamti vatra u dvorištu Tordanske Kuće
u okućnici i iza toga ili ispod
spuštenog oluka gde grede
kao izdužena raspeća vire... plamte
i da samo plamte
kao što uobičajeno jabuka gori
kao što rezana i u snop vezana
vinova loza gori
kao što biblioteke spaljene oficine gore...
Gledam prozorsko okno prepadane kuće:
žmirka mada trepavice im neki
sa brižljivo kovanim gvozdenim okovima podupreli
žmirka kao da su lebedeće
krila gara nesposobni makar
i otvor veličine ivera seći
u onom delu slike
što svet dopusti...
„Kamenu kuću 1880. od Janoša Tranka kupio
po ceni od deset koža, on pak 1836 kupio“ –
stoji u gredu urezana porodična kronika
možda jedini spis pokojnog čurčije Ištvana Benke
što je za buduće vlasnike
za štampara Gustava Ajhingera
i njegovu hranjenicu ženu Vilmosa Šarkadija
kao pouku za uvažavanje uklesao...
Vatra hara istina je: vatra naslednika kamene kuće
roguljom i gumenon slavinom regulirana vatra
hara već danima u našem negdašnjem dvorištu...
Gospode daj mi snagu da ne mislim na to
zašto se Janoš Tranko ili dobričina čurčija
prevrće u grobu u Tordi
ni na to što nije Gustav Ajhinger spalio svoje
rakom grkljana napadnuto telo u vatri Galicije
zašto je doneo kući Jošika 60.-te
baš u Tordu svoje u vatri dekunga
pravljene fotografije
za nas izopačene slike
spaljenih krovova
vešanih spijuna
prigodnih ljubavnica
i na frontu onesposobljenih tovarnika?
Gore drage koještarije
ljubavna pisma
uvijaju se šaroliki uglovi ljupkih pozivnica...
Nije istina da u pepelu ispečeni životi nisu sposobni
postati deo istorije i bez prerade
ne može biti istina da pogače vremena
– siromah Pogača Tordajska! –
samo u pepeo pretvoreno poživljavaju
i samo „tu u mestu...“*
a ne i u naprtnjači na put nateranih...
Može li biti neistina u istinu pretvorena?
Baš kao ne-rubalj ne-leva ne-lej?
Neko mi je preko jezičaka plamena i gara doviknuo:
imaš li viška forinti za prodaju?
a višak kockice juhe?
a nekakvi kapi valerijane?
po jedna zlata vredna koverta –
po jedan izmožden list iz vremena...
Recimo: višak folije Parlamenta iz Torde
po jedan višak statue slobode vere
višak Mikloš Jošika jedan Ferenc Balaž plus
jedan doktor Vašarhelji...
Gospode spasi nas od jezičaka plamena
i naše knjige sa kopčama od plamena –
nas koji smo večito na cestama
tako kvrcni kao da prema tebi
a ne od tebe se okreću
pogledi...
Dva puta izgori ko vlastito dvorište spali –
čujem prediku
grabim za žarno dečje doba
isčeprkao bi svoje pepelaste igračke
lebdeće karuce reči
reči glupiranja reči korbača
ali...
(1996, Torda)
*Pravljen je tu u mestu Torde“ – bio je natpis na prvom mostu preko Zlatice kojeg nisu iz oblasti Moc sa brda doneli nego u mestu pravili.
Prevod: Fehér Illés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése