Kassák Lajos
Érsekújvár, 1887. március 21. — Budapest, 1967. július 22.
Harc
az angyallal
Lappangó fény
széthullón éppen
újjászületőn éppen
cirkuszi tűzkerék
ott ahol az idegen
még nem lát semmit.
Hárman vagyunk jelen
a születés misztériumánál
de csak egyedül érzékelem
a színváltozás csodáját.
Látom a nyálas csigákat
amint kúsznak a kőfal meredekén
nem tudva hová és miért
hallom a szomorú rigót
amint párját siratja a bokorban
s rá akar venni engem is
hullassam könnyeimet
azért amit nem ismerek
és nem kívánok.
Hárman állunk
a vörös márványtömb peremén
mégis egyedül vagyok
egy születendő világ kezdetén.
Ami volt a tapintható valóság
alámerült a roppant hideg csöndbe
súlytalanul és érdektelenül
hogy helyetadjon a sikolynak
ami a születés fájdalmából
buggyan ki mint a kénes víz
mint felszakított sebekből
a forró iszapos vér.
Már hallani is
kegyetlenül elnyújtott dalát
a minden köveken átszivárgót
minden nyomokat felfedőt
minden pillantást megriasztót
minden mosolyt megfagyasztót.
Ez az a dal
mely eltéphetetlen gyökerekkel
lebonthatatlan indákkal
fonja át a világot
s amelyet a legokosabbak
a legbutább szavakkal vádolnak.
De sem a nyers ökörbőgés
sem az undorító sündisznósziszegés
nem zárhatja be a kaput
a jövevény előtt aki
virágok illatával
fény mögé rejtőzve érkezik.
Ó végtelennek tűnő éjszakám
harcaim az Angyallal
aki újszülöttemet kérte
hajnali áldozatul.
Íme megfújom a kürtöt
ami győzelmemet hirdeti.
Ajándékot hoztam népemnek
valóságot ami tegnap még valótlan volt
egy dalt csupán
amit ő dalol
az én szájamon át.
|
Borba sa anđelom
Tinjajući
sjaj
upravo
u raspadu
upravo
u preporodu
je
vatreni točak u cirkusu
tamo
gde stranac
još
ništa ne vidi.
Trojica
smo prisutni
kod
misterija rođenja
ali
jedini sam koji
čudo
promena boje oseća.
Vidim
balave puževe
kako
na strmini kamenog zida
neznajući
kuda i zašto se penju
čujem
tužnog kosa
kako
u žbunu svoga para oplakuje
i
želi i mene navesti
da
u plač briznem
za
onim čega ne poznajem
i
ne priželjkujem.
Trojica
smo
na
rubu oslonca od crvenog mermera
ipak
sam sam
na
početku još nerođenog sveta.
To
što je bilo opipljiva stvarnost
bestelesno
i nezainteresirano
u
ogromnu hladnu tišinu se utonula
da
bi mesto kriku dala
što
iz patnje poroda
kao
sumporasta voda
iz
razderane rane
kao
vruća kaljava krv bljuzne.
Već
se čuje
nemilosrdno
otegnuta pesma
koja
preko svake stene prokapa
koja
svaki trag otkriva
koja
svaki pogled prestraši
koja
svaki osmeh zaledi.
To
je ta pesma
koja
nepoderivim korenjem
neuništivim
viticama
svet
prepliće
i
koju sa najpametnijim
i
najglupljim rečima optužuju.
Ali
ni sirova rika vola
ni
gnusno sikanje ježa
ne
može ispred doseljenika
zatvoriti
kapiju
koji
skrivajući se iza svetla
mirisom
cveća stiže.
O
moja čini se beskonačna noć
moje
borbe s Anđelom
ko
je za jutarnju žrtvu
moju
prinovu tražio.
Evo
zasviram na rogu
što
moju pobedu objavljuje.
Mom
narodu dar sam doneo
stvarnost
koja je još juče nestvarna bila
tek
jednu pesmu
koju
putem
mojih
usta peva.
Prevod:
Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése