Böngészde - Pabirčalište - Gleaner

2014. december 17., szerda

Miroslav Antić Prva ljubav – Első szerelem

Miroslav Antić
Mokrin kod Kikindе 14. mart 1932. –  Novi Sad 24. jun 1986.


Prva ljubav

Naiđu tako dani.
Zatrpaju ti oči
kao zvezdane kiše.

Oko nosa se neka
šarena nežnost isplete.

I ti staneš,
i ne znaš
da li si, il' nisi više
ono obično dete,
ono bezalzleno dete.

Nekakvo zrno zlata
počne u srcu da žulji.

Stidljivost neka u tebi
tiho se zasmejulji.

Naiđu tako dani.
Ne prepoznaješ boje aprila.

Ne prepoznaješ svoje ruke.
Izgledaju ti kao krila.

Ne prepoznaješ svoje ogledalo:
iz njega te neko čudan posmatra,
neko kome u dahu
mirišu suncokreti
i plamte obrazi,
plamte
kao nestrpljiva vatra.

Naiđu tako dani.
Vetar ti u potiljak diše.

Zdravo, poslednja bajko,
kad staneš i ne znaš više
da li se visine ruše
il' s tobom u nebo lete!

Zdravo ljubavi!
Tajno!
Zdravo sve neverovatno!
Sve zabranjeno i zlatno!

Zdravo, čudnovati svete!

Vrlo je važno,
pre svega,
da prvu ljubav umeš
da izgovoris ćutanjem.

Da je sagledaš žmureći.
Da je oslušneš osmehom.
I dotakneš šaputanjem.

Vrlo je važno da o njoj
ne brbljaš hvalisavo svima.
Ljubav - to nije užina
koju drugari dele.

Prva ljubav je providna
kao lutkino oko,
drhtava kao tišina
koja hoda po prstima

i prva prava čistota
tvoje nežnosti bele.

Ona je knedla u grlu,
srebrna knedla u grlu,
sve nedokučivo tvoje
i sve kristalno tvoje
i sve gugutavo tvoje
kao večernje zvono.

Ona je duboko u tebi
i duboko van tebe.

Ona je malo onako.
Pa još malo onako.

Pa onda ono.
I ono,
I onda: sasvim ono.

Nije to nagovaranje,
rođeni moji,
ko neće dalje da veruje,
nek slobodno zažmuri.

Ali pazite dobro:
ako u vama postoji
jedno veliko pitanje
koje nestrpljivo žuri,

pitanje veće od brda
i veće od dva brda,
i jedna treperava duša
što veruje u čuda,

i ako se u vama
neke lepote talasaju
i neke svetlosti rađaju,

onda je sasvim svejedno
da li žmurite ili ne žmurite,
jer čuda se već događaju.

U tebi skazaljka nekog
nevidljivog magneta
pokazuje odjednom
hiljade strane sveta.


Első szerelem

Csak megtörténik.
Szemed csillagesővel
borított.

Orrod körül
tarka gyengédség kavarog.

És megállsz
és nem tudod
te vagy-e vagy nem vagy
már az az egyszerű gyerek,
az ártatlan kisgyerek.

Szívedet aranymag
kezdi törni.

Hát csendben mozduljon meg
benned a félszeg.

Csak megtörténik.
Nem ismered fel az áprilisi színeket.

Nem ismered meg kezedet.
Szárnyakra hasonlítanak.

Nem ismered meg tükrödet:
furcsa valaki bámul rád,
valaki akinek lehelete
napraforgó illatú
és lángol az arca,
türelmetlen tűzként
lángol.

Csak megtörténik.
A szél tarkódon lélegzik.

Isten veled utolsó mese,
megállsz és már nem tudod
roppannak-e a magaslatok
vagy veled az égbe röppennek!

Isten hozott szerelem!
Titok!
Isten hozott hihetetlen!
Minden tiltott és aranyozott!

Isten hozott csodálatos világ!

Mindenek előtt
a legfontosabb,
az első szerelmet
hallgatással fejezd ki.

Hogy lehunyt szemmel tekinthesd át.
Hogy mosolyoddal hallhasd.
És suttogással érinthesd.

Nagyon fontos, kérkedve
ne beszélj róla mindenkinek.
A szerelem – nem haverok által
osztogatott tízórai.

Az első szerelem
mint a babaszem áttetsző,
mint a lábujjhegyen járó
csend reszkető

romlatlan gyengédséged
első virágzása.

Gombóc a torokban,
ezüstgombóc a torokban,
tiéd minden elérhetetlen
és minden kristály
és minden gőgicsélő
mint az esti harang.

Mélyen benned van
és mélyen rajtad kívül.

Egy kicsit olyan.
És még egy kicsit amolyan.

Majd akkor az.
És az,
És akkor: egészen az.

Nem rábeszélés ez,
cimboráim,
aki nem akar tovább hinni,
nyugodtan hunyja le szemét.

De jól figyeljetek:
ha motoszkál bennetek
egy türelmetlenkedő,
megfejthetetlen talány,

két hegytől hatalmasabb
eget rengető talány,
és egy reszkető,
csodákban hívő szellem

és ha szépség
és fényözön
hullámzik bennetek

akkor teljesen mindegy
lehunyjátok-e szemeteket vagy sem
mert már zajlanak a csodák.

Benned egy láthatatlan
mágneses tű
a világtájak sokaságát
egyszerre mutatja.

Fordította: Fehér Illés






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése