Bari Károly Szerelem – Ljubav

Bari Károly Bükkaranyos 1952. október 1. –

Szerelem Lány: Keserűen jajgatnak a fák is, velem, Magánnyal-fellobogózott, fekete ruhába öltöztetett Mátkával; magamra maradtam, Hol jársz vajon, a tél beszakadt pincéken ül, Fehér rongyait kirakja maga köré, nyúl-taposta Ösvények járják a határt fázva, leroskadnak Eléjük a minden águkkal levegőbe fagyott Bokrok, szél jön, rázkódnak a sírástól, Itt állok kegyetlen szél-sikoltásban, szúrós Hócsillag-esésben, kitépett varjútollak pengenek A fagyon, itt állok s keserűen siratlak a fákkal; Fekete csipkeruhás gyűrűs menyasszony. Fiú: Megszegett eskü átkának bélyegével homlokomon Elhagytalak; vállamra a napok tarisznyáját Akasztottam, piros cipók lapultak benne: álmaim, Tél van, zúzmarás csőrrel kiáltoznak a madarak, Kiáltásuk megrázza a fákat: zuhog a hó, Reszketek a tél szorításában – te tüzesre csókolnál, Hófúvások kondái járhatatlanná túrják az utakat, Ám lábat faragok a vágyból, visszamegyek hozzád, Bekopogok majd vaspálcás ablakodon, izzadtan, Kitajtékosodva rogyok lábaidhoz, fölemelsz ágyadba, Csókokkal koszorúzod átokkal-megbélyegzett homlokom: A fekete csipkeruhád letépem gyűrűs menyasszony!

Ljubav Devojka: I stabla gorko plaču, sa mnom, Zastavom samoće kićenom, u crno obučenu Isprošenicom; ostala sam sama, Gde li hodaš, zima na orušenim podrumima sedi, Oko sebe svoje bele prnje stavlja, okolinom ozeble, Zečjim tragovima pune staze kruže, na njih Džbunovi sa smrznutim granama se sruše, Vetar stiže, kako plaču tresu se, Tu u nemilosrdnom kriku vetra stojim, u bodljikavom Padu zvezdastog snega, u mrazu iskidana perja vrane Zveče, tu stojim i sa drvećem gorko te oplakujem; Nevesta u crnu čipku obučena. Mladić: Na čelu sa znakom prokletsva pogažene zakletve sam te Napustio; na rame bisagu svakodnevnice Kačio, u njoj rumeni hlepčići skrivali: moji snovi, Zima je, ptice injem posutim kljunovima krešte, Njihovi krici drva potresu: pljušti sneg, U stisci zime se tresem – ti bi me poljupcima žarila, Ceste krda smetova u neprohodne koridore pretvaraju, Ali od čežnje nogu tešem, tebi se vraćam, Pokucaću na tvom prozoru sa rešetkama, oznojeno, Uz tvoje noge rastrojeno se srušim, u krevet me dižeš, Čelo mi prokletstvom žigosanog poljupcima ovenčaš: Nevesto pokidam ti haljinu od crne čipke! Prevod: Fehér Illés