Pethes Mária Az égbolt kárpitján – Na presvlaci neba



Pethes Mária - Péli Tamás tollrajza

Az égbolt kárpitján ideje felfedezni a hajnal derengésében ébredő hangok hullámverését, megfejteni sirályok sikolyát, a túlpart ívének üzenetét,... a szeretet szárazföldeket benépesítő erejét, kiismerni az óceánok emlőseinek emlékében őrzött térképeket, amin minden sziget szerepel, amikről virágok sodródnak a nyílt vízre. ideje megérezni a látóhatár mögül érkező rozmaring otthonillatát, amit az esti égbe emel a Tó és a belé hulló nap fényszöge, ideje kiszámítani a felhőjelenségek költészetének ritmusát, amik olyan kikötőkről szólnak, ahol eddig azt hittük, lehorgonyozni nincs lehetőség. ideje felszítani a szavak dühét, mert égbekiáltóan pimasz módon játszik újat a régi és régit az új világ, ugyanis eljön az idő, amikor a szabadság nevében fölkeltek nem lelik nyugtukat, nem tűrik tovább a sírkövet, amit rájuk helyezett a tiszteletadás. ideje válaszolni a könnyekre, a kiömlő vérre, a hazugságokra, és felelni kell a béke reményében elhunytak haláláért, mert tetteik csak akkor nyernek értelmet, amikor megtudjuk, mit adott nekik rövid életük, és haláluk azt fogja jelenti, amit arról megfogalmazunk. ideje igaz beszédre kényszeríteni a sírokban csörgő csontokat, hogy a szél pallosa ne hadakozzon tovább névtelen árnyakkal, és mielőtt délre vonul az európai süvöltő, fuvolázza a halálból zsibbadtan ébredő fogalmat: haza! hangja szője át az égbolt kárpitját.

Na presvlaci neba vreme je u naziranju zore talasanje tek probuđenih glasova otkriti, krik galebova, poruku svoda druge obale, snagu ovozemaljske ljubavi razjasniti, u sećanjima sisara okeana čuvane mape, na kojima svako ostrvo se vidi, sa kojih na otvorene vode cveće se oslobađaju razaznati. vreme je sa horizonta dospeli miris doma ružmarina što Jezero i kut upadajućih zraka sunca u večernje nebo diže osetiti, vreme je izračunati ritam poezije pojava oblaka koji o takvim lukama govore u kojima do sada po našem verovanju nije bilo mogućnosti usidriti. vreme je bes reči užariti, jer na krajnje bezobrazan način novost stari i starost novi svet igra, naime doćiće vreme kad ustanici u ime slobode ne nalaze svoj mir, ne trpe više nadgrobni kamen, što na njih odavanje počasti stavio. vreme je na suze, na izlivene krvi, na laži i na smrt onih koji su u nadi mira umrli odgovoriti, jer njihova dela samo tad dobiju smisao kad saznamo, šta im je kratak život dao i njihova smrt će značaj našim vrednovanjem dobiti. vreme je da u grobovima zvečeće kosti na govor prisilimo, da palošina vetra više sa bezimenim senkama ne ratuje i pre no što evropski fijuk na jug ode, nek svira o pojmu iz smrti utrnuto probuđenog: domovina! presvlaku neba nek njegov glas prožima. Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző