Bak Rita Budapest 1974. július 10. –
Szegedi elégia
Vonatom a pusztán át Járja magányos útját. A vonatablakból látom: Traktorok róják a földeket. Végig úton maradni, Ez a vágyam. Égi tócsába mártom Lábaim. Mégis: Folyó mossa Léptem határait. Cserépedényben hegytörmelékek. Fel-feldobban egy ló, Kuvaszok csaholnak a földeken. Görög bennem a gond. Pirkad. Futásomat senki sem látja, Tovább, futok tovább a napfelkeltébe. Az idő vedlik, a szél földig hajol. Mindent kézbe veszek újra. Az ég magas, itt vagyok megint. |
Segedinska elegija
Samotan
put mog voza
Putem pustare vodi.
Preko prozora vidim:
Traktori
su na njivama.
Stalno
na putu ostati,
Toga
sam željna.
Noge u
lokvu nebesa
Močim.
Ipak:
Granice
mojih koraka
Reka
pere.
U sudu
od crepa
krhotine
brda.
Na
njivama
Jedan
at po koji put lupne,
Džukele
laju.
U meni se briga kotrlja.
Svane.
Niko ne
vidi moj trk,
Dalje,
trčim
dalje
u razdanje.
Vreme
se mitari,
vetar
do zemlje sagne.
Ponovo
sve u
svoje u ruke uzimam.
Visoko
je nebo,
opet
sam prisutna.
Prevod:
Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése