Böngészde - Pabirčalište - Gleaner

2016. augusztus 16., kedd

Hervay Gizella Elsüllyedt föld – Potonula zemlja


Képtalálat a következőre: „hervay gizella”

Hervay Gizella
Makó, 1934. október 14. – Budapest, 1982. július 2.

Elsüllyedt föld

Sár és agyag az ég és a nap és a felhők,
sár és agyag a föld és a szó.

Két kiszikkadt kút nézi egymást vakon.
Minden moccanatlan.

Kiszáradt fa a tájban,
csend a hallgatásban.

Bivalyimbolygású este,
iszapba száradt lábnyomok.

Letaposott fű visít,
kallantyú káromkodik,

tövisek, sovány malacok között
baltával nagyolt bölcső tántorog.

Végállomásról a vonat,
visszafordul a gondolat.

Homokvermek.

Konok babonák, gyűlölködés,
villámcsapta szerelmek,
megszállott tüzes kerekek
a síkos agyagon.

     Összeírni jönnek az urak,
     hallgatnak a kutak.

     Kutyák rontanak le a dombról,
     mossa a víz lefele a diót.

     A völgyekben megdagad a sár,

     úszik a krumpli,

     habot vet a krumplivirág,

     vitorlát bont a szél,

     kihajóznak a dombok

     és a hajótöröttek

     meghalni hazatérnek.

Mézillat, málnaillat
szivárog föl a föld alól.

Kutyatej a szájban.

Vasárnapi réz-egek zúgnak
mezítlábas házak fölött.

Forog a szél,

készül az agyag-alkonyat.

     Megy az asszony fel a dombon,
     feje fölött úszik a vonat,
     csúsznak a sínek visszafele,
     hátrálnak a kerekek,

     zuhan vissza a vonat a völgybe,
     zuhan a fiú,
     betemeti a bánya.

Kútból kútba kiált a visszhang.

Lefele hull a szó,
lefele hull a gondolat,
lefele néz a lélek.

Szívén egy kisüveg remény.

Görnyed az ég is.
Tompa a fény,
halkan hull az eső.

Álombeli veszett kutyák
robognak a dombokon át.

Kifordul a krumpli a földből,
kifordul a szó a szájból.

Omlik az ég,
betemet a bánya.

Ég, vagy föld, vagy gondolat,
valami mozdul.
Kitépi magát a sárból
és véresen a világba löki magát.

Felfakad az idő a föld alól
és a kutakban felbukkan az arcunk.
Potonula zemlja

Blato i glina je nebo i sunce i oblaci,
blato i glina je zemlja i reč.

Dva isušena bunara slepo se gledaju.
Nepomičnost.

Isušeno stablo u okolišu,
tišina u ćutanju.

Veče poput teturanje bivola,
u glibu osušeni otisci stopala.

Vrišti zgažena trava,
kuka sve po spisku huli,

među bodljama, mršavim svinjama
sekirom krpana kolevka tetura.

Voz sa zadnje stanice,
vraća se misao.

Peščane jame.

Na klizavoj glini
okorela praznoverja, mržnja,
gromom udarene ljubavi,
zaneseni usijani kotači.

     Gospoda popisati dolaze,
     bunari ćute.

     Sa brežuljka psi jure,
     orahe svojim tokom voda spira.

     U dolinama kaljuža se nadima,

     pliva krompir,

     peni se cvet krompira,
    
     vetar svoja jedra razvija,

     isplove brežuljci

     a brodolomci

     umreti kući se vraćaju.

Ispod zemlje na površinu
miris meda, miris maline curi.

U ustima carevac.

Iznad bosonogih kuća
nedeljna bakrena neba bruje.

Vrti se vetar,

glina-sumrak se sprema.

     Penje se žena na brežuljak,
     voz nad njenom glavom plovi,
     tračnice unazad klize,
     povlače se točkovi,

     voz nazad u dolinu pada,
     i dečak pada,
     majdan ga pokopa.

Odjek iz bunara u bunar vikne.

Reč prema dola pada,
misao prema dole pada,
duša prema dole gleda.

Na srcu njenom bočica nade.

I nebo se savija.
Svetlost je mutna,
kiša tiho rominja.

Preko brežuljaka
besni psi iz snova jure.

Krompir se iz zemlje izvrne,
reč se iz usta izvrne.

Ruši se nebo,
majdan te pokopa.

Nebo, ili zemlja, ili misao,
nešto se pomera.
Isčupa se iz blata
i krvavo sebe u svet gurne.

Ispod zemlje vreme se raspuca
i u bunarima naša lica izbijaju.

Prevod: Fehér Illés    
Forrás: http://hervaygizella.adatbank.transindex.ro/belso.php?k=20&p=1108


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése