Szegedi-Szabó Béla, Zenta 1970. május 15. –
Beatrice
Ugyanazon a
sarkon vártam rá,
A villanykörte halódó fényénél,
És csak csodálkoztam,
Hogy az az ócska kocsma még mindig megvan,
Hogy hétszáznegyvenegy év az semmi,
Hogy minden ugyanúgy,
Hogy a tejesek – nem törődve a kövér patkányokkal –
Már éjfél előtt kirakodnak,
És a Város leplezetlen
Utcái sem lettek tisztábbak,
És nem tudtam megmagyarázni,
Mitől olyan ügyes az a kóbor macska,
Hogy szájából zsákmányát ki nem ejti,
Már láttam magam előtt az arcát,
Mint ahogy álmomban, évekig, számolatlanul,
És nem tudtam neki mondani semmit,
Amikor a sötétből váratlanul elém lépett.
A villanykörte halódó fényénél,
És csak csodálkoztam,
Hogy az az ócska kocsma még mindig megvan,
Hogy hétszáznegyvenegy év az semmi,
Hogy minden ugyanúgy,
Hogy a tejesek – nem törődve a kövér patkányokkal –
Már éjfél előtt kirakodnak,
És a Város leplezetlen
Utcái sem lettek tisztábbak,
És nem tudtam megmagyarázni,
Mitől olyan ügyes az a kóbor macska,
Hogy szájából zsákmányát ki nem ejti,
Már láttam magam előtt az arcát,
Mint ahogy álmomban, évekig, számolatlanul,
És nem tudtam neki mondani semmit,
Amikor a sötétből váratlanul elém lépett.
Beatrisa
Na istom ćošku sam nju čekao,
U tinjajućem svetlu žarulje,
I samo sam se čudio
Da još uvek postoji ona trošna mehana,
Da sedamstočetrdesetjedna godina nije ništa,
Da je sve baš onako,
Da mlekari – ne obraćajući pažnju na debele štakore –
Već pre ponoći istovaraju,
I ni neskrivene ulice Grada
Nisu postale čišće,
I nisam znao objasniti,
Zbog čega je ona mačka lutalica tako spretna
Da plen iz usta ne bi ispustila,
Već sam video njeno lice ispred sebe,
Kao u snovima, godinama, bezbroj puta,
I ništa nisam mogao njoj reći
Kad se iznenada iz tame ispred mene stvorila.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése