Böngészde - Pabirčalište - Gleaner

2016. december 8., csütörtök

Maja Radović Prošlo je – Elmúlt

Radović, Maja portréja

Maja Radović Kotor, 4. januar 1995. –

Prošlo je

Hladnog proljeća, 2016.

Ako te neko, ko piše, zavoli, živjećeš vječno. Tako je valjda nekako glasio poznati citat, pročitan negdje, nekad, pa i ne znam ko mu je autor. Al’ to me ne sprječava da baš tebi dajem taj vječni život, ispisan slovima na bjelinama papira.

Sad, dok ovo čitaš, znam da je sve gotovo, da nema nazad, da je kraj. Možda i razumiješ zašto sam tako grčevito željela da budem tvoj neko. Al’ sad je već hladno iako je maj.

Termometar u autu prikazuje -41, hladnije nego ikada. Grlimo se i jasno je oboma da je gotovo. Dogovor je da se sve zaboravi, sve sem nježnih poljubaca i jakih zagrljaja. U tom zaboravljanju ne zaboravi iskrenost one dvije riječi koje ti uporno ćutiš, a rekla sam ti ih toliko puta dobijajući kao odgovor “i ja tebe”.

Opet ti pišem sve suprotno od onoga što bih željela, težim da povrijedim tebe makar malo, iako znam da je nemoguće jer ti nije stalo. Ne marim pritom hoću li sebe povrijediti. Nek’ boli mene, samo da makar malo zaboli tebe.

I poput Poovog “Gavrana” ponavljam never more. Jer ništa ne boli kao te dvije riječi. Tako jednostavne, a tako teške. 

…sve će proći..


Prošlo je.

Elmúlt

Hideg tavaszon, 2016.

Ha valaki, aki ír, megszeret, örökké élsz. Így hangzott talán a valahol, valamikor olvasott idézet, még a szerző nevét sem jegyeztem meg. De ez nem akadályoz meg abban, hogy éppen neked ajándékozzam ezt a fehér papírlapra írt öröklétet.

Most, míg ezt olvasod, tudom, nincs tovább, nincs visszaút, vége van. Talán érted is miért akartam oly görcsösen a tiéd lenni. De most, május ellenére, hideg van.

A gépkocsi hőmérője –41-et mutat, hidegebbet mint bármikor. Öleljük egymást és mindketten tudjuk, nincs tovább. Megbeszéltük, mindent feledünk, mindent, kivéve a forró csókokat és meghitt öleléseket. Ebben a feledésben ne feledd az őszinte vallomást, melyet kitartóan elhallgattál, pedig számtalanszor mondtam, de válaszul az „én is téged”-et kaptam.

Megint akaratom ellenére egészen mást írok, szeretnélek legalább egy kicsit megbántani, pedig tudom, lehetetlen, hisz léted a közöny. Hogy közben önmagamat megbántom-e, nem érdekel. Fájjon, de legalább egy kicsit neked is.

És Poo „Holló”-jaként ismétlem never more. Mert semmi sem fáj úgy, mint ez a két szó. Oly egyszerűek, és oly súlyosak.

...minden múlandó...


Elmúlt.

Fordította: Fehér Illés
Izvor: https://hiperboreja.blogspot.rs/2016/11/proslo-je-maja-radovic.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése