Szente
B. Levente Szörényvár, 1972. szeptember 21. –
|
A
nagy csönd előtt
...
Még érzem hajának illatát,
csókjainak forróságát, bánatát,
örök kegyelmét,
ahogy a fák között lopództunk,
és a csiklandós esti szél
bennünket átjárt ...
Ahogy
szálltak vélünk a percek,
s az évek csöndesen halni mentek.
Emlékszem a rettegésre, a magányra,
mi aztán úrrá lett rajtunk.
Láttuk hogyan roskadnak földre a fák:
vélük öregségünk, harcunk, emlékünk
lázongva homokká vált.
|
Pre goleme tišine
...Još osećam miris njene kose,
vrućinu
njenih poljubaca, očajanje,
stalnu
milosrdnost,
kako
smo se u boriku vijali,
i
nestašan većernji lahor
nas
je dotaknuo...
Kako su trenuci prolazili
i
godine su polako nestale u tišini.
Sećam
se strepnje, samoće
šta
nas je obuzela.
Videli smo kako se sruše drveća:
s
njima i naša starost, borba, uspomena
u
pesak se pretvori.
Prevod:
Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése