Hét nap Oroszhonban – saját szemüvegemen keresztül

Az előzmények.
Asszonykám folyamatosan emlegette: a „kisokos” (mobil telefon – én utálom, Asszonykám által 5 éve kimustráltat használok, da csak akkor, ha valahova egyedül kell utaznom) szerint egész idő alatt esni fog. Sokadszorra válaszom: feleslegesen ne fáraszd magad. Hogy kinek volt igaza – arról később.

Az érkezés:
Belgrádból Moszkvába röppentünk. Számunkra szokatlanul morcos rendőrök vártak ránk. Az útlevélellenőrzés előtt és után, amolyan „csipogós” (bármilyen fémre érzékeny) kapun kellett átmennünk. Az útlevél-ellenőrzés sem volt sima ellenőrzés. Útlevelünkkel együtt kaptunk egy „kísérő” cédulát. Ezzel kellett jelentkeznünk a moszkvai, valamint a szentpétervári szállodánkban is és kilépéskor az útlevél-ellenőrzéskor vették el tőlünk. Vezetőink többször figyelmeztettek – ez a „cetli” az útlevéltől is fontosabb. Ha nem adjuk le – nem hagyhatjuk el Oroszhont. Ergo – kísértek bennünket. Azaz – kísérik a belépő külföldieket, bárhonnan is érkeznek.

Moszkva

+3 C fokkal, fenyegetően felhős éggel fogadott bennünket, de nem esett. Érkezés után busszal, a szállodába való elhelyezkedés előtt, kb. négy órát jártuk Moszkvát. Először jártam igazán nagy városban – ez 10 millió feletti lakost jelent. Ami a városnézésből számomra megmaradt: a mérhetelen gazdagság, a mérhetetlen méretek. Szállodánk állítólag a tágabb értelemben vett központban volt. Hogy a központból, nem nagy forgalomban, kétszer öt sávos autópályán is közlekedve, mintegy fél órát bumliztunk, az más lapra tartozik. A metróállomás is nagyon közel volt. Az a nagyon közel 2 kilómétert jelentett.

Valahol Moszkvában

Közben egy kis reklám szállodánk részére – a négy csillagos Radisson Blue minden igényünket kielégített. A 10. emeleten kaptunk szobát, ami, mint később kiderül, nagy előnyt jelentett az alacsonyabban elhelyezettekhez viszonyítva.

Délután „Moszkvai metró” látogatás volt. A régi metró állomásokat jártuk végig. Hihetetlen gazdagságról, fényűzésről tanúskodott. Közben az embereket figyeltem. Mindenki fegyelmezett volt, csendes és – hozzánk viszonyítva, szerintem – szerényebben öltözött. A  metróállomások, mint különben későb tapasztaltam, az utcák, terek is, tiszták voltak.

Egyik, a díszes metróállomások közül

(A metróállomások neveit képtelen voltam megjegyezni)

Másnap, május 8.-án a Kremlt látogattuk meg. Pacallá áztunk. Vezetőnk Jelena, ténylegesen művelt asszony, a szakadó havas esőben, erős szélben, +2 C fokban vezetett bennünket a mérhetetlen méretű tereken keresztül és egy-egy nevezetesebb helyen – a nevezetes hely a orosz történelem számára fontos helyet jelentette és jelenti majd – perceken keresztül magyarázott. Amit kell, azt el kell mondani. Annyira esett, hogy én, a megrögzött fotós, egyetlen képet sem készítettem. Enyhülést az a három templom jelentett, ahová be is mentünk. A templomokról – gazdagság, gazdagság, tömény gazdagság minden lépésnél – a világhálón mindent meg lehet találni. Ami érdekes – fényképezni szabad, de csak a templomi részleteket. Embereket – „njet”. Mert önmagunk szentekkel együtt való fényképezésével a szenteket sértjük. Én nem egyet készítettem. Rám is szóltak, de ennyivel megúsztam.

Útban a szállodánk felé, csurom vizesen nem volt kedvem leülni. Leültettek. Mert a buszokban nem szabad állni.

Pacallá áztunk – Asszonykám „kisokosa” igazat jósolt. Hogy igaza volt, szerencsére csak erre a napra vonatkozott. Másnap már Moszkvában sem esett, Szentpéterváron pedig végig napsütésben volt részünk. Az is igaz, egy délelőtt, hirtelen elsötétedett és szabályos hóvihar kerekedett, de csak negyed órát tartott. Állítólag az utóbbi ötven év leghidegebb májusát fogtuk ki.

Az a bizonyos hóvihar - Szentpéterváron

Vissza Moszkvába. Május 9. – a felszabadulás napja. A „Vörös téren” (Vörös tér, mert ténylegesen vörös, semmi köze a kommunizmus által deklarált vöröshöz) káprázatos katonai felvonulás. Na – ne gondolja senki, hogy a közönséges pórnép számára látható volt. Már előző nap is le volt zárva, tehát csak messziről csodálhattuk a teret. A csodálatos katonai parádét pedig – a TV-n keresztül néztük.
Este 10 órakor öt helyszínen volt tűzijáték. Ebből a tizedik emeleti szobánkból egyszerre négy helyszínt figyelhettünk.

A tűzijáték - szállodai szobánk ablakából

A katonaság és az ortodox egyház, a vallás tisztelete

Ami megragadott: nem az egymás után felvonuló alakulatok fegyelmezettsége, egyszerre mozgása, azt be lehet gyakorolni, és nem az alakulatok sokrétűsége – a közeli képek a résztvevők, a díszlépésben felvonuló fiatal katonák és az alakulatokat vezető, a vezérkarhoz tartozó tisztek büszkeségéről tanúskodott. Látszott rajtuk – minden mozdulatukat élvezik. Ezt nem lehet betanítani.
Azt, hogy egyáltalán a katonaságot mennyire becsüli a nép, szinte mindenütt érzetem. És nagyon büszkén emlegetik az emberek, ha valamelyik családtagjuk részt vett a második világháborúban. Vezetőnk, miután már „összebarátkoztunk”, hosszan mesélt édesanyjáról, és néhány rokonáról, akik a frontokon voltak. És bevallotta – jövőre erre a napra (május. 9.-ére) nem vállal csoportot, mert mint olyan, akinek leszármazottja a fronton volt, személyesen, külön egdéllyel, jelen lehet a katonai parádén.

A katonaságot becsüli a nép, merem állítani. Amit eddig sehol sem láttam: május 9.-én, a díszruhába öltözött, utcán sétáló veteránokat a gyerekek virággal köszöntötték. Csak úgy – az utcán sétáltak és köszöntötték őket, a járókelők, elsősorban a gyerekek, a szülők biztatására.

Szorosan ide tartozik – amit még mélyen tisztel a nép: az a vallás. Az „élő” templomokban, kivétel nélkül mindegyikben, égnek a gyertyák, állandóan, újakat és újakat gyújtanak meg, egyes csodatevő képet csókolgatnak – az egészen fiatalok is. Egy-egy helyen sorokban álltak, hogy megcsókolhassák a kegytárgyat.

Szentpétervár

Moszkvából Szentpétervárra a „Sapsan” vonattal mentünk. Előzetes beharangozás szerint 250 km sebességgel robog. Ténylegesen 200 – 220 km a sebessége, egy-egy pillanatra elérte a 250 km sebességet is. 4 órát utaztunk, jobban mondva lebegtünk. Nem éreztük azt az óriási sebességet. Sapsan – jelentése: sólyom, azaz a sólyomhoz nagyon hasonló madár. Megfelelő magyar elnevezést nem találtam.

A vonatban mindig látható a pillanatnyi sebesség

A vonatban is éreztem a katonakultuszt. Vagy orosz háborús filmeket lehett látni a mindenfelé látható kivetítőn, vagy reklámokat.

Szentpétervárra érve meglepetten láttam, a „Leningrádi vasútállomásra” érkeztünk. És nem csak ezen az egy helyen találkoztam „Leningrád”-dal. Na, meg a sarló/kalapáccsal és az ötágú csillaggal.

Sarló - kalapács: az egyik, a már bemutatott moszkvai metróállomás beszállójánál

Szentpétervár – Asszonykám szerint, aki 1971-ben járt erre – nem sokat változott, már ami a központot illeti. Szerencsénkre a mi elképzeléseink szerint is szállodánk a központban volt, így, a nem sok szabad időnkben, valamit mi is kóstolhattunk a meseszép városból.

Szentpétervár - "hajótávlatból"

Meseszép város, de... Egy szállodánkhoz közel álló önkiszolgáló étterembe – mert olcsó és ízletes ételeket kínáltak – többször bementünk. A jelenlévők, kevés kivételtől eltekinteve – fiatalok, valószínű diákok, egyetemisták voltak. Vidám, hangos kacajt csak egyszer hallottunk. Kimérten, fegyelmezetten viselkedtek.

Többször megfordultunk egyszerű önkiszolgáló üzletekben. Ott nem kellett mutogatni. Mert a legtöbb helyen az orosz nyelven kívül nem szólaltak meg, az oroszhoz hasonló szerb kifejezéseket sem akarták megérteni. Édes bor – sladko vino szerbül is, oroszul is. Nos egy helyen édes bort akartunk venni – mert azt szeretjük – nem akarták megérteni. És emellett a hivatalos helyeken, ahol megfordultunk, kivéve a csillogó, elsősorban az elit számára létrehozott üzletekben, butikokban, kifejezetten barátságtalanul viselkedtek. Még a négy csillagos szállodánkban is.

Az utcákon lépten-nyomon utcai zenészekbe, a legkülönbözőbb (Napóleontól kezdve a medvebocsig) jelmezekbe öltözött emberekbe, élő szobrokba botlottunk. A zenészek előtt persely volt, a jelmezesekkel viszont fényképezkedhettünk. 10 – 20 rubelért. Nagyon vigyáztak arra, hogy suttyomban ne fényképezzék őket – mert szerintük azért is pénz jár. Az ingyen fényképezésért képesek voltak hangosan elégedetlenkedni. Őket nem is fényképeztem.

Nyilvános klotyó – olyan nem létezett. De klotyókká átalakított buszokban, utánfutókban könnyíthettünk magunkon – 20 rubelért.

Ermitázs – azt igértem, nem írok arról, amiről sokkal többet lehet a neten keresztül megtudni. Most mégis kikívánkozik belőlem: azt látni kell. Leírni lehetetlen. Vezetőnkkel négy kerek órán keresztül bolyontunk a csodatermek útvesztőjében és láttunk valamit. Ha naponta 8 órán keresztül, egy-egy kiállított tárgy előtt egy percet tartózkodva járnánk a palotát, 11 év után érnénk a végére. És a kellemes meglepetés: szabad fényképezni.  De italt, még ásványvizet sem, vagy valamilyen fémtárgyat – a szigorú elleőrzés miatt (kamerák, átvilágtók, csipogók), bevinni lehetetlen. Mert valamikor egy tébolyodott egy képet savval öntött le és azt késsel szétvagdosta.

"Valahol" az Ermitázsban

Asszonykámmal egy délután a Kis Ermitázs-ban a francia impresszionista festők kiállítását néztük meg, hisz vezetőnk kihangsúlyozta: oda nem lesz időnk együttesen bemenni. Két és fél órán keresztül egyik ámulatból a másikba estünk.

 A Kis Ermitázsban

Kitől mennyit ér az Eu

Vezetőnk pénteken délután 5 órára, 35 EU ellenében, aki akar alapon, a „Carsko selo” látogatás utánra meghívott bennünket egy falusi kisebb birtokban lévő étterembe. Asszonykámmal együtt az igent mondók közé tartoztunk, hisz Putyin is ott szokott falatozni, ha arra jár.
Nagyon érdekes, faházakból épült egységes épületcsoportban volt az étterem is, ahol nemzeti ételekből összeállított, öt fogásos menüt szolgáltak fel, amitől én személy szerint nem voltam elragadtatva, de ízlések... Közben népviseletbe öltözött zenészek szórakoztattak bennünket – igazán kellemesen. Ami furcsa volt: a népviseletbe öltözött zenészek ingujján, egységesen, fehér alapon egy piros és egy zöld színű körszalagot láthattunk. Megkérdeztem vezetőnktől: a kék helyett honnan a zöld?, de kérdésemre nem tudott válaszolni.

Az a bizonyos piros-fehér-zöld mulattatóink ingujján

Viszont két óra elteltével kitessékeltek bennünket, mert jött a következő csoport. Ferdeszeműek voltak. Ők belépéskor pezsgőt és sózott kenyerett is kaptak. Nekünk ez nem járt. De vezetőnktől tudjuk: Szentpétervárra évente 7 millió turista érkezik, abból 6 millió Kínából.

Oroszország Szerbia számára a „nagy testvér”

Igen, Szerbia szerte kezdve az ortodox egyháztól, az utca emberén keresztül a politikusokig, mindenki a csodát, megváltást, segítséget Oroszországtól várja.
Nos, a nagy testvér mennyire is tartja számon országunkat?
Kijózanítóként három tény:

a/ a május 9.-én megtratott katonai parádéra meghívott vendégek között Szerbia nem szerepelt;

b/ a Lomonoszov egyetem kihelyezett részleget a volt Jugoszláv tagköztársaságok között nem Szerbiában, hanem Szlovániában hozott létre;

c/ a még Jugoszlávia által Moszkvában felépített Beograd I és II szállodákat lebontották (ez nem furcsa, mert Moszkvában rengeteg épületet bontottak le és építettek ujra), de a felépített szállodák már más néven szerepelnek.

Asszonykámmal Szentpéterváron, egyik kedvenc költőm - Puskin szobra előtt

Oroszország: csodállak, elismerem nagyságodat, fejet hajtok előtted –

                                                                         de nem szerettelek meg.

P. s.

Valamit a szervezésről: utunkat a szabadkai „Profis” utazási iroda szervezte. Évente egyszer szerveznek 6-7 napos országjárást, mindig más országba. Nem először, és remélem nem is utoljára utaztunk velük. Mert kitűnő szervező képességüket most is bizonyították. Na, nem sok időt hagynak pihencire, de aki a napi öt-hat, vagy még ennél több órás gyaloglást, gyűrődést nem birja, ne válassza ezt a fajta utazást.