Stefan Simić Jednom ću ti napisati pesmu – Egyszer majd verset írok neked

Stefan Simić Paraćin 12. 02. 1989. –

 Jednom ću ti napisati pesmu

Jednom ću ti napisati pesmu. Pravu. Iskrenu.

Bez čežnje i patetike, bez niskih strasti i skrivenih name-
ra…
Zahvaliću ti što si bila uz mene, kada ni sam nisam bio. Neću pominjati ni ljubav, ni suze, ni patnju. Neću pominjati ni prošlost, ni budućnost. Neću pominjati ništa, samo ću ti se zahvaliti.
Zahvaliću ti što si oko u dolini slepih, što si titraj nade u dolini gluvih, što si nešto u ovom suludom moru ničega…
Zahvaliću ti kao što se most zahvaljuje reci zbog koje postoji.
Zahvaliću ti kao što se nebo zahvaljuje ptici, sanjar zvezdama, vojnik prvim danima mira…
Zahvaliću ti zato što vidiš ono što niko ne vidi, zato što osećaš ono što niko ne oseća…
Zahvaliću ti što si uz mene i kada odem. Što me ljubiš i kada me druge ljube. Što si moja i kada nisi. Što ćeš biti sa mnom i kada me ne bude…
Zahvaliću ti što razumeš sve moje tuge i radosti. Što praštaš, daješ, poštuješ i voliš.
Što si mi prišla na način na koji niko drugi nije…
Što me nisi ostavila ni kada sam sam sebe ostavio… Što me uvek nađeš kada me svi zaborave…
Zahvaliću ti što mi vraćaš veru u ovaj svet u kome tako često nema ničega…
Zahvalio bih ti i sada, ali je prerano. Možda se razočaramo i napustimo jedno drugo.
Kome da ide onda ova pesma? Šta ćemo sa njom? Nama tada neće trebati a druge je ionako briga…
Bolje je da zaćutimo i da se volimo, nego da pričamo naglas o ljubavi. Bolje da verujemo nego da pričamo o veri. Bolje da živimo nego da pričamo priče o životu…
Ne znam još koliko ćemo trajati. Mesec, godinu ili zauvek.
Ali znam da i dan-danas, posle svega, pristupam svakom našem susretu sa istim onim uzbuđenjem, kao da je prvi i poslednji.
Jednom ću ti napisati pesmu. Pravu. Iskrenu. A ti ćeš znati da uvek imaš gde da odeš i gde da se vratiš.
Ko zna, možda je i ovo ta nenapisana pesma u kojoj sve vreme pokušavam da ti kažem koliko te volim…

Izvor: http://stefansimic.net/jednom-cu-ti-napisati-pesmu/

Egyszer majd verset írok neked

Egyszer majd verset írok neked. Hiteleset. Őszintét.

Szenvedély és sóvárgás nélkül, alantas indulatok és rejtett szándékok

nélkül...

Megköszönöm, hogy velem voltál, mikor még én sem voltam. Se szerelmet, se könnyeket, se szenvedést nem említek.

Múltat se, jövőt se említek. Semmit sem említek, csak köszönetet mondok neked.

Köszönetet mondok, mert szem vagy a vakok völgyében, mert reménysugár vagy a süketek völgyében, mert valami vagy ebben a fékeveszett semmiségben...

Köszönetet mondok úgy, ahogy a híd a folyónak, amiért létezik.

Köszönetet mondok úgy, ahogy az ég a madárnak, az álmodozó a csillagoknak, a katona a béke első napjainak...

Köszönetet mondok azért, mert látod azt, amit senki se lát, mert érzed azt, amit senki sem érez...

Köszönetet mondok azért, mert távollétemben is velem vagy. Mert akkor is csókolsz, mikor mások csókolnak. Mert akkor is az enyém vagy, mikor nem vagy. Mert velem leszel, mikor már nem leszek...

Köszönetet mondok azért, mert megértesz. Megbocsátasz, adakozol, becsülsz és szeretsz.

Mert úgy közeledtél felém, ahogy senki más...

Mert akkor sem hagytál el, mikor magamat elhagytam... Mert megtalálsz, ha mások felednek is...
Köszönetet mondok azért, mert ebben az életben, ahol semmi sincs, visszaadod hitemet...

Köszönetet mondanék most is, de még korai. Esetleg kiábrádultan, egymást elhagyjuk.

Ez a vers kihez szóljon? Mi lesz vele? Akkor már nekünk nem kell, másokat meg nem érdekel...

Jobb, ha elhallgatunk és szeretkezünk és nem a szerelemről értekezünk. Jobb, ha hiszünk és nem a hitről értekezünk. Jobb, ha élünk és nem az életről értekezünk...

Nem tudom, meddig leszünk együtt. Egy hónapig, évig vagy örökre.

De tudom, még ma is, mindenek után, minden találkozásunkat ugyan azzal a lelkesedéssel várom, mintha az első vagy utolsó lenne.

Egyszer majd verset írok neked. Hiteleset. Őszintét. Te pedig tudod, mindig van egy hely, ahová betérhetsz vagy visszatérhetsz.

Ki tudja, talán ez az a meg nem írt vers, amelyben mindenáron megpróbálom elmondani, mennyire szeretlek...

Fordította: Fehér Illés