Faiz Softić Besmrtnost – Halhatalanság

Faiz Softić Vrbe kod Bijelog Polja 1958. –

Besmrtnost           Admiralu Mahiću Svi smo ti imali ponešto reći, Ko mi pametniji od tebe. A ti si pjevao – prije, tada i kasnije I pio lozu – otrov u otrov sipao, I opet pjevao. U okvir moga prozora Dolijeće jedna ptica šarenog perja I cvrkuće: Umro je Admiral, umro je Admiral, umro je Admiral, čovječe...! Skači i dozivaj, probudi ga! Nisam vjerovao, Admirale, Da ću te ovoliko voljeti, Da ćeš mi ovoliko nedostajati Kada te, napokon, život utjera u čahuru, Kada budeš govorio zemlji Umjesto Barbari, Koja, ko zna, da li je ikad i postojala Ili je i ona bila tvoja neispjevana pjesma. Admirale, jednom sam ti poslao deset eura Vjerujuć da ću te obradovati, I jesam, Ali izvini... Nećeš mi možda vjerovati Ali, toliko je i meni ostalo Tog hladnog jutra kada sam Na aerodromu u Luksemburgu Ispraćao našeg zajedničkog prijatelja I rekao mu: Molim te, daj ovo Admiralu, neka nazdravi – On to umije. Kako su puste ulice Sarajeva Sa kojih odlazi pjesnik Kroz kojega je tekao Asfalt sarajevski Kojim koračaju našminkane djevojke... Od ove ljute nesanice Dođe mi da krenem tvome kaburu I dozivam te sve dok iz njega ne izroni stih Koji će me ubijediti Da nisi umro, niti ćeš. Admirale, Sarajevo ne miče Ne brini – Čami Sarajevo i čeka te. I mi smo u njemu, i ti si u njemu, I sve one patnje su ostale U kutovima soba sarajevskih. I naši bogovi u Sarajevu: Jedan, dva, tri, sto hiljada i tri... Pitali smo se jednom - Zašto svi ne bi bili kupus Ili rajčica, Ili ona koza što brsti spasonosno bilje Kako bi nam zdravlje hudo namakla I svjetlost vratila u obraze? Jedan je Bog, Admirale - I neka bude Jedan! Ti to sada najbolje znaš! Sarajevo se danas obilato zaliva kišom. U kafani „Tito“ koju si majkom zvao Ulaze dječaci, zvijeraju okolo – Traže tvoje stihove, Admirale.... Gugutka na grani prašnjeve topole, Kraj tramvajske pruge, Viri u prozor tramvaja, Traži te, Admirale. Šta si joj obećao, pjesniče, Besmrtnost..?

Halhatatlanság           *Mahić Admirälnak Mindannyian szóltunk hozzád, Mi, akik bölcsebbek voltnk. Te meg daloltál – előtte, akkkor és később is És pálinkát ittál – mérget a méregbe öntöttél, És csak daloltál. Ablakpárkányomra Tarkatollú madár száll És csicsereg. Admiräl meghalt, Admiräl meghalt, emberek, Admiräl meghalt…! Ugorj és hívd, keltsd fel! Nem hittem, Admiräl, Hogy ennyire szeretlek, Hogy ennyire hiányzol, Most, mikor az élet hüvelybe szorított, És ezután Barbara helyett a földet szólítod, Aki, ki tudja, valaha is létezett-e, Vagy ő is csak egy el nem mondott versed. Admirälom, egyszer, remélve, megörülsz, Tíz eurót küldtem neked, Igaz, De bocsáss meg… Talán el sem hiszed, Azon a hideg reggelen A luxemburgi reptéren, Mikor közös barátunkat kísértem ki, Nekem is annyi maradt a zsebemben, És mondtam neki: Ezt add át Admirälnak, köszöntsön fel – Ő ért hozzá. Milyen kihaltak Szarajvó utcái Ahonnan elment a költő Amelyeken keresztül Szarajevói aszfalt folyt És mosolygós lányok sétáltak… Nem jön álom a szememre Legszívesebben hantodra indulnék És addig szólítgatnálak, míg egy feltörő sor Meg nem győzne, Nem haltál meg, nem is fogsz. Admiräl, Szarajevó nem mozdul Ne félj – Szarajevó gyötrődik és téged vár. És mi is ott vagyunk, és te is ott vagy, És minden gyötrelmünk A szarajevói szobák szegletében maradt. És szarajevói isteneink: Egy, kettő, három, százezer és három… Egyszer feltettük a kérdést – Miért ne lehetne mindenki káposzta Vagy paradicsom, Vagy épp a megmentő növényt legelő kecske Hogy a pokolból visszahozza egészségünket És arcunkra a méltóságot? Admiräl, egy az Isten – És legyen is Egy! Te ezt most legjobban tudod! Ma Szarajevót eső mossa. Az általad otthonnak tartott “Tito” kávézóban Gyerekek lézengenek – Admiräl, soraidat keresik… A villamossinek melletti Poros nyárfaágról A villamosba gerle kukucskál, Admiräl, téged keres. Miért ígértél neki, te költő, Halhatatlanságot…? *Mahić, Admiräl – szarajevói költő Fordította: Fehér Illés

Izvor: Iz zbirke: Dok vode teku. NVO Centar za kulturu –Bihor, 2016. 126-128. str.