Böngészde - Pabirčalište - Gleaner

2017. november 23., csütörtök

Faiz Softić Besmrtnost – Halhatalanság


Faiz Softić Vrbe kod Bijelog Polja 1958. –


Besmrtnost

          Admiralu Mahiću

Svi smo ti imali ponešto reći,
Ko mi pametniji od tebe.
A ti si pjevao – prije, tada i kasnije
I pio lozu – otrov u otrov sipao,
I opet pjevao.

U okvir moga prozora
Dolijeće jedna ptica šarenog perja
I cvrkuće:
Umro je Admiral, umro je Admiral,
umro je Admiral, čovječe...!
Skači i dozivaj, probudi ga!

Nisam vjerovao, Admirale,
Da ću te ovoliko voljeti,
Da ćeš mi ovoliko nedostajati
Kada te, napokon, život utjera u čahuru,
Kada budeš govorio zemlji
Umjesto Barbari,
Koja, ko zna, da li je ikad i postojala
Ili je i ona bila tvoja neispjevana pjesma.

Admirale, jednom sam ti poslao deset eura
Vjerujuć da ću te obradovati,
I jesam,
Ali izvini... Nećeš mi možda vjerovati
Ali, toliko je i meni ostalo
Tog hladnog jutra kada sam
Na aerodromu u Luksemburgu
Ispraćao našeg zajedničkog prijatelja
I rekao mu:
Molim te, daj ovo Admiralu, neka nazdravi –
On to umije.

Kako su puste ulice Sarajeva
Sa kojih odlazi pjesnik
Kroz kojega je tekao
Asfalt sarajevski
Kojim koračaju našminkane djevojke...

Od ove ljute nesanice
Dođe mi da krenem tvome kaburu
I dozivam te sve dok iz njega ne izroni stih
Koji će me ubijediti
Da nisi umro, niti ćeš.

Admirale, Sarajevo ne miče
Ne brini –
Čami Sarajevo i čeka te.
I mi smo u njemu, i ti si u njemu,
I sve one patnje su ostale
U kutovima soba sarajevskih.
I naši bogovi u Sarajevu:
Jedan, dva, tri, sto hiljada i tri...

Pitali smo se jednom -
Zašto svi ne bi bili kupus
Ili rajčica,
Ili ona koza što brsti spasonosno bilje
Kako bi nam zdravlje hudo namakla
I svjetlost vratila u obraze?

Jedan je Bog, Admirale -
I neka bude Jedan!
Ti to sada najbolje znaš!

Sarajevo se danas obilato zaliva kišom.
U kafani „Tito“ koju si majkom zvao
Ulaze dječaci, zvijeraju okolo –
Traže tvoje stihove, Admirale....

Gugutka na grani prašnjeve topole,
Kraj tramvajske pruge,
Viri u prozor tramvaja,
Traži te, Admirale.
Šta si joj obećao, pjesniče,
Besmrtnost..?

Halhatatlanság

          *Mahić Admirälnak

Mindannyian szóltunk hozzád,
Mi, akik bölcsebbek voltnk.
Te meg daloltál – előtte, akkkor és később is
És pálinkát ittál – mérget a méregbe öntöttél,
És csak daloltál.

Ablakpárkányomra
Tarkatollú madár száll
És csicsereg.
Admiräl meghalt, Admiräl meghalt,
emberek, Admiräl meghalt…!
Ugorj és hívd, keltsd fel!

Nem hittem, Admiräl,
Hogy ennyire szeretlek,
Hogy ennyire hiányzol,
Most, mikor az élet hüvelybe szorított,
És ezután Barbara helyett
a földet szólítod,
Aki, ki tudja, valaha is létezett-e,
Vagy ő is csak egy el nem mondott versed.

Admirälom, egyszer, remélve, megörülsz,
Tíz eurót küldtem neked,
Igaz,
De bocsáss meg… Talán el sem hiszed,
Azon a hideg reggelen
A luxemburgi reptéren,
Mikor közös barátunkat kísértem ki,
Nekem is annyi maradt a zsebemben,
És mondtam neki:
Ezt add át Admirälnak, köszöntsön fel –
Ő ért hozzá.

Milyen kihaltak Szarajvó utcái
Ahonnan elment a költő
Amelyeken keresztül
Szarajevói aszfalt folyt
És mosolygós lányok sétáltak…

Nem jön álom a szememre
Legszívesebben hantodra indulnék
És addig szólítgatnálak, míg egy feltörő sor
Meg nem győzne,
Nem haltál meg, nem is fogsz.

Admiräl, Szarajevó nem mozdul
Ne félj –
Szarajevó gyötrődik és téged vár.
És mi is ott vagyunk, és te is ott vagy,
És minden gyötrelmünk
A szarajevói szobák szegletében maradt.
És szarajevói isteneink:
Egy, kettő, három, százezer és három…

Egyszer feltettük a kérdést –
Miért ne lehetne mindenki káposzta
Vagy paradicsom,
Vagy épp a megmentő növényt legelő kecske
Hogy a pokolból visszahozza egészségünket
És arcunkra a méltóságot?

Admiräl, egy az Isten –
És legyen is Egy!
Te ezt most legjobban tudod!

Ma Szarajevót eső mossa.
Az általad otthonnak tartott “Tito” kávézóban
Gyerekek lézengenek –
Admiräl, soraidat keresik…

A villamossinek melletti
Poros nyárfaágról
A villamosba gerle kukucskál,
Admiräl, téged keres.
Miért ígértél neki, te költő,
Halhatatlanságot…?

*Mahić, Admiräl – szarajevói költő

Fordította: Fehér Illés
Izvor: Iz zbirke: Dok vode teku. NVO Centar za kulturu –Bihor, 2016. 126-128. str.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése