Lejla Kašić Prijepolje 15. april 1996. –
|
Početak i kraj
Kažeš,
tišina nam je dovoljna.
Na ispucalim usnama nježan ples neizgovorenih riječi koje se prepliću, upliću, rađaju jedna iz druge, ne staju nestaju, ćute da nas ne izdaju. Kažeš, pogled nam je dovoljan. Pogled koji topi kockice leda u nama i pretvara ih u jednu vodu. Pogled kojim prodireš u mene, kojim te doznajem. Pogled koji pohotno skida jedan po jedan strah sa mene, dok ne ostanem gola, gola u tvom zagrljaju. Kažeš zagrljaj je dovoljan. Zagrljaj koji skitnicama pruža toplinu doma. Zagrljaj koji kao dodirom svilenog šala prišiva pola tvoje na moju, i pola moje duše na tvoju, da se raspadnu jedna na drugoj, jer tu će ostati i kada neko od nas ode, a otići će. Kad-tad. Kažeš da uvijek odlaziš. Opraštam ti, jer ne ostajem ni ja. A da li ti opraštaš meni? Opraštaš li što neću ponizno gledati u tvoja leđa dok budeš odlazio, već ću istovremeno i ja odlaziti od tebe. Kažeš ne znam te dovoljno. Dovoljno za šta? Za prepozvanje te znam previše. A da li je nekad previše dovoljno? Okrutnost odlaska neka kaže sve što je tišina prećutala. |
Kezdet és vég
Állítod:
elég nekünk a csend.
A kicserepesedett
ajkakon a ki nem mondott
szavak
gyengéd tánca,
összegabajodottak,
egymás után születtek,
le nem
állnak, eltűnnek,
hallgatnak,
el nem árulnak.
Állítod,
elég a tekintetünk.
A bennünk
jégkockákat olvasztó
és azokat
egységes vízzé változtató.
A belém hatoló
tekintet,
amely
után felismerlek.
A félelmet
rólam darabonként leválasztó
tekintet és maradok meztelen,
ölelésedben meztelen.
Állítod, elég az ölelés.
A csavargóknak meleg otthont nyújtó ölelés.
Az ölelés, mely selyemsálérintéssel
lelked felét az enyémre
és lelem
felét a tiédre varrja,
hogy
egymáson szétessenek,
hisz itt
marad akkor is, ha egyikünk elmegy,
mert
elmegy.
Előbb-utóbb.
Állítod:
mindig elmégy.
Megbocsátom, mert én sem maradok.
De te, nekem, megbocsátasz-e?
Megbocsátasz-e azért, mert míg távolodsz,
hátadat nem megalázottan nézem,
hanem egyidőben én is elhagylak.
Állítod, nem ismerlek eléggé.
Eléggé, mi végre?
Túlzottan is, hogy felismerjelek.
És néha a túlzottan elég-e?
Mondja el a távozás durvasága
mindazt amit a csend elhallgatott.
Fordította: Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése