Böngészde - Pabirčalište - Gleaner

2018. október 30., kedd

Mišo L. Korać Očevi i djeca – Apák és utódok


Mišo L. Korać Sombor 10. mart 1950. –


Očevi i djeca

                   Otac Aleksin bio je učesnik rata u kojem smo se svi učili da gubimo i odumiremo... Danas je konačno umro. Osim plakata bez slike na nekoliko direka u glavnoj ulici grada B. niko više njegovu smrt nije zabilježio... A grad B. je negdje na  Balkanu, polu orijentalno, polu evropske da nekažem austrijske arhitekture. Kao i svaki grad na ovoj vjetrometini: (ne)tipičan (ne)karakterističan i (ne)samosvojan... Ljudi su baš tu u gradu B. bili nalik na grad. Mada se to sa ljudima ne može baš tako uopštavati... Zašto je otac Aleksin danas konačno umro? Kao da neko može umrijeti nekonačno onako na pola ili četvrt... Ono malo smrti, tek dovoljno za početak, a da proces umiranja traje dugo koliko ga početak odredi. Početi umirati lagano, dugo, a onda odjednom konačno. Baš začudno..!
                   Otac Teodorin, bio je aktivista antiratnog pokreta. Danas je umro. Mediji su uredno javili o smrti "Redovnog čovjeka" baš onako kako dolikuje. U glavnoj ulici grada B. direci, bandere bili su izljepljeni plakatama sa slikom oca Teodorinog. Predsjednik države doletio je sa helikopterom poklonio se sačekao da govornici završe govor i odleteo. Samo se čuo zvuk Helikoptera daleko iza oblaka u pravcu glavnoga grada. Grad B. je bio malena provincija bez nekog velikog istorijskog značenja. Reklo bi se gradić bez imena i porijekla.
                   Otac Aleksin je volio muziku. Prije smrti uredno je posložio Betovena, Vagnera, Čajkovskog i zavještao Aleksi da kod odra pusti muziku i da traje dok je god na odru.
                   Otac Teodorin  nije volio muziku. Prije smrti uredno je posložio priznanja, odlikovanja i zaveštao Teodori da ih stavi pored njega i da tu budu dok je god na odru.
                   Otac Aleksin je bio pisac onako malo iznad prosjeka kako bi govorio za sebe a nikada nije izbjegavao da naglasi da se divno osjeća dok piše i taj stvaralački naboj mu je prijao. Prijao mu je sam čin pisanja i boravak za kompjuterom. Kucanje po tastaturi mu je prijalo da se izlije, zaboravi  rat, slike koje se godinama od rata vuku za njim od kada je počeo da polako umire. Otac Aleksin je bio veoma kritičan prema sebi i prema onima koji su sudili o njemu i njegovom književnom radu.
                   Otac Teodorin je bio biznismen daleko iznad prosjeka kako bi govorio za sebe i nikako nije izbjegavao da naglasi da se divno osjeća dok sklapa poslove, vara ljude i to bi mu uvijek prijalo. Prijalo bi mu svako sklapanje poslovnih aranžmana, to nadmudrivanje i pobjeda u njegovu korist. Poslovno varanje ili kako bi on govorio varakanje prijalo mu je i pomoću varanja, zaboravljao je i svoje porijeklo i još mnogo toga što je u svom životu učinio drugima a za šta bi ga kao redovnog čovjeka trebalo gristi savjest. Otac Teodorin je  bio veoma nekritičan prema sebi i nepravedan prema onima koji su sudili o njegovom poslu.
                   U prvoj od ulaznih vrata prostoriji kapele bila je tišina i kao iz daleka se čulo Teodorino jecanje ... U drugoj od ulaznih vrata prostoriji  kapele čula se lagana muzika (Betoven ili Vagner) kao iz daleka, Aleksin povremeni uzdah i tišina. Napolju su  ljudi pušili i pili ponuđenu rakiju. Kažu, valja se za dušu.
                   U jedno doba niko nije gledao u mrtve. Sve su oči bivale uprte u predsjednika koji je prekrštenih ruku kao na sceni ili u filmu stajao podalje od kapele stideći se od postupaka svojih podanika koji su mu prilazili i prilazili, dodvoravajući se i prikazujući, ovjeravajući pripadnost partiji na čijem je čelu ON  bio.
                   Jedino djeca i očevi nijesu iz opravdanih razloga mogli prići svom predsjedniku. Aleksi nije bilo žao te nemoći svojega oca. Teodora je osjetila potrebu da priđe ali nije mogla ostaviti usamljen odar i oca upokojenog na njemu. Poslala mu je blagim pogledom izvinjenje i to sasvim slučajno u nekom od tužnih mimopogleda.
                         Nekrolozi su prilika da se po nešto malo kaže o pokojniku a mnogo o onome ko je uzeo za pravo da sudi o drugome.
                   Aleksin otac je tražio sahranu sa muzikom ali bez govora.
                   Teodorin otac je tražio sahranu sa sveštenicima i sa govorima.
                   Volja pokojnika se mora poštovati... Narod se uspinjao da čuje govornike koji su se utrkivali u nadgornjavanju i hvali, što sebe a što Teodorinog oca.
                   Niko se  nije upinjao da čuje muziku koja je lagano pratila do grobljanske rake Aleksinog oca. Jedan se čovjek, negdje skrajnut od svih, čudio zašto Deveta simfonija Betovenova ne počinje sa Molom nego sa Durom... Istom nije bio siguran u to da li je Mol ili Dur. Na njega niko nije obraćao pažnju.
                   Svi su se upinjali da čuju lelek koji je pratio do  grobljanske rake Teodorinog oca. Jedan se čovjek negdje skrajnut od svih, čudio zašto lelekač ne počinje nabrajanje od rođenja nego od smrti... Istom nije bio siguran u to da li je pokojnik bio predsjednik mjesnog nogometnog kluba ili ne. I onako se klub godinama takmičio u podsavezu. Na njega niko nije obraćao pažnju.
                  Što ne dovrši život, dovrše grobljanski radnici... Kao kod Hamletovih grobara, onako lagano uz pjesmu:
                                                "Čija je ovo glava

Izvor: autor


Apák és utódok

               Aleksz apja részt vett abban a háborúban, melyben mindannyin megtanultunk veszíteni és meghalni... Ma végérvényesen meghalt. A néhány hirdetőoszlopra kitűzött, fénykép nélüli gyászjelentésen kívül B. városban halálhírét senki sem jegyezte... B. város valahol a Balkánon van, építészete részben keleti, részben európai, hogy ne említsem, osztrák. Mint ezen a veszélyes tájon minden más város: (nem) jellegzetes, (nem) egyedi, (nem) különleges... Pont ebben a B. városban az emberek városiasak voltak. Bár, ha emberekről van szó, általánosítani éppen nem lehet... Aleksz apja ma meghalt, miért a végérvényesen? Mintha valaki csak félig, vagy részben halhatna meg... Az a kis halál éppen a kezdethez elég, a halál folyamata pedig addig tart, ameddig a kezdet meghatározza. Könnyedén elkezdeni, hosszan, majd egyszerre végérvényesen meghalni. Tényleg különös...!
               Teodora apja a háborúellenes mozgalom tagja volt. Ma halt meg. A médiumok, ahogy illik, mint “Megbecsült ember” haláláról emlékeztek meg. B. város főutcáján a hirdetőoszlopok és a villanypóznák Teodora apjának fényképes gyászjelentésével voltak tele. Az államfő helikpterrel érkezett, fejet hajtott, meghallgatta a beszédeket és elszállt. Csak a Helikopter zúgása hallatszott a felhők mögül, a főváros irányából. B. kis vidéki város, különösebb történelmi jelentősége nincs. Mondhatni név és eredet nélküli város.
              Aleksz apja szerette a zenét. Halála előtt Beethoven, Wagner, Csajkovszkij lemezeit gondosan egymás mellé tette és Aleksz lelkére kötötte, míg a ravatalon fekszik, szóljon a zene.
              Teodora apja nem szerette a zenét. Halála előtt elismeréseit, kitüntetéseit rendezdte és Teodora lelkére kötötte, a ravatalon mellette legyenek.
              Aleksz apja író volt, ahogy magát emlegette, valamivel az átlagon felüli és mindig kihangsúlyozta, írás közben, míg az alkotás szelleme hevíti, kifejezetten jól érzi magát. Kedvelte magát az írást, a computer melletti időtöltést. Kedvelte a billentyűzeten a pötyögést, lassú halála kezdete óta kiönthette lelkét, elfeledtette vele a háborút, a háborúból visszamaradt emlékeket. Aleksz apja önmagához, valamint az őt és műveit értékelő emberekhez szigorú volt.
              Teodora apja, ahogy magát jellemezte, magasan átlag feletti  üzletember volt és sosem tagadta, inkább kihangsúlyozta, üzletkötéskor, ha sikerül átverni az ügyfelet, kifejezetten jól érzi magát. Szerette a szerződéskötést, magát az alkudozást és győzelmét. Szerette az átejtést, ahogy ő fogalmazott az átejtésfélét, átejtéssel feledtette származását és sok minden egyéb tettét, amiért mint becsületes embert furdalhatná a lelkiismeret. Teodora apja önmagához kifejezetten elnéző volt és igazságtalan az őt és tetteit bírálók iránt.
              A kápolna első bejáratánál csend volt és mintha messziről Teodora zokogása hallatszott volna... A második bejáratnál mintha messziről csendes zene (Beethoven vagy Wagner), Aleksz időnkénti sóhaja hallatszott és csend. Kinn az emberek cigarettáztak, a felkínált pálinkát iszogatták. Mondták, a lelkek üdvösségéért.
              Egy pillanatra megfeledkeztek a halottakról. Az államfőre tekintettek aki, mint egy pódiumon vagy filmben, összefont karokkal a kápolnától kissé távolabb állt. Allatvalói miatt szégyenkezett, akik, párthűségüket bizonygatva, melynek élén Ő áll, külön-külön alázatosan köszöntötték.
              Elnöküket, jogosan, csak az utódok és az apák nem üdvözölték. Aleksz, apja tehetetlensége miatt, nem bánkódott. Teodora szerette volna köszönteni, de képtelen volt a ravatalon fekvő halottat magára hagyni. Véletlenül, a szomorú tekintetek kereszteződésekor, meleg tekintetével kért bocsánatot.
              A gyászbeszéd alkalmas arra, hogy szóljon valami keveset a halottról és sokat a mások felett ítélkezőről.
              Aleksz apja zenekísérettel, beszéd nélküli temetést kért.
              Teodora apja pappal, beszédekkel tarkított temetést kért.
              A halott kívánságát tiszteletben kell tartani... A jelenlévők mindenképpen hallani akarták az ékesszólásban vetélkedő, hol magukat, hol Teodora apját dícsérő szónokokat.
              Senki sem figyelt az Alekszin apját sírgödörig kísérő halk zenére. A tömegből kiváló egy valaki csodálkozott csak, hogy Beethoven Kilencedik szinfóniája Mol helyett miért nem Dur-ban kezdődik... De nem volt biztos abban, Mol vagy Dur. Rá senki sem figyelt.
              Mindeki arra törekedett, hogy a Teodora apját sírgödörig kísérő elsiratót hallja. A tömegből kiváló valaki csodálkozott, az elsirató a felsorolást miért a halál pillanatával és nem a születéssel kezdi... Ugyanez nem volt biztos abban, hogy a halott volt-e a helyi labdarúgóklub elnöke vagy nem. Egyébként nem fontos, a klub alacsony osztályban versenyzett. Senkit sem érdekelt.
              Amit az élet nem fejezett be, megtették a sírásók... Mint Hamlet sírásói, csak úgy, könnyed zene kíséretében:
Kié ez a fej

Fordította: Fehér Illés

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése